Berente Judit

Berente Judit

  Mottó:
Minden ember élete egy regény.
Legfeljebb nem írták meg.

 

Ma azt mondja boldog pedig sok mindenről le kellett mondania a betegsége miatt, mégis van, amit a betegségének köszönhet. Mikor életéről mesél, küzdelméről az életbe maradásért, könnyed hangjából mégis az erőt, a küzdelmet, a kitartást hallani ki.

Ma már hihetetlenül hangzik, de gyerekként, a vidéki kislány, hat hónapig úgy feküdt Pesten kórházban, hogy családja egy héten egyszer egy órára látogathatta meg.

- Nem sírtam. Megértettem. Csak más emberként jöttem ki…

Sokkal jobban fájt neki, hogy osztályt kellett ismételnie, és a több napos osztálykirándulásokon nem vehetett részt.

Tizenhat évesen szembesült gyógyíthatatlan betegségével. Nem mondták neki, csak anyukája tudta, hogy menthetetlen. Édesanyjával az orvosok kíméletlenül közölték, veseelégtelenség, lánya a valószínűleg a 16. születésnapját sem éri meg. Judit tizenhat évesen vett egy könyvet, ami a vesebetegek diétájáról szólt, amelyben tizenéves gyerekként nem csak azzal szembesült, hogy naponta 10 deka húsnál és két zsömlénél többet nem ehet, hanem azzal is, hogy nem sok esélye van a felnőtt életre, az egyetlen végső megoldás a veseátültetés, ami akkor még nem volt általános gyakorlat Magyarországon. A könyvből azonban megtanulta betegségét kezelni, megértette, és megtapasztalta a diéta pozitív hatását, és azt nagyon szigorúan betartotta. Közben leérettségizett, tanítóképző főiskolára ment Jászberénybe, próbálta élni a fiatalok szokásos életét, amennyire állapota ezt engedte. A rendszerváltás után még elvégezte az angol szakot a tanítóképzőben, aztán 1995-ben elkerülhetetlenül jött a dialízis. Mind e mellett dolgozott. Nyolc hónapra rá riadóztatták.

Visszagondolva és később egy terapeutával kielemezve ma már tudja, lelki eredetű oka van betegségének. Nem volt kiegyensúlyozott sem magzati, sem kisgyermekkora. Ma viszont boldog házasságban él, egy szabad perce sincs, kerek az élete. Férjét tizennyolc évesen ismerte meg. Három hónap után elmondta neki élettörténetét, és azt, hogy neki sohasem lehet gyereke. Öt év múlva összeházasodtak. Igyekezett férjét nem terhelni problémáival, betegségével. Párja reggel elment dolgozni, Judit pedig dialízisre. Közben építették közös fészküket, tervezték a közös jövőt. Úgy, hogy tisztában volt vele, Ő bármikor elmehet. "A remény hal meg utoljára" - magyarázta akkori optimizmusát. Úgy gondolták, majd örökbe fogadnak egy gyereket, de akkor jött a dialízis, a transzplantáció. Alig, hogy kilábalt az egyik halálos kórból, egy másik kacsintgatott rá. Daganatos sejtet találtak a citológiai vizsgálat során szervezetében. Döntés elé állították: ha rákja van, nem szedheti a kilökődés gátló gyógyszereket, akkor viszont elveszíti a veséjét.

- Eldöntöttem, megtartom a vesémet, még egyszer műtőbe nem akarok menni. Kimostak, kifordítottak, nem is én voltam.

Három hónapig feküdt kórházban. Megváltozott az élete. Arra rájött, hogy élete párja - akit mindentől meg akart kímélni - mellette állt. A nővérkék mondták Juditnak: ilyen férj nincs is! Ők már láttak sok tragédiát, válást.

Vannak, akik újjászületnek a műtét után, Judit Mégis, amikor otthon volt, egész nap egyedül, érezte, valami nincs rendben. Depressziós lett, de akkor még nem tudta, hogy az. Kereste a kiutat. És akkor eszébe jutott az a hölgy, akivel a kórházban ismerkedett meg, aki mesélt neki a transzplantáltak sportjáról. Belépett az egyesületbe és száznyolcvan fokos fordulatot vett az élete. Végre nem csak azzal foglalkozott, hogy mennyit iszik, mennyi a vizelete, nem a vérnyomását mérte, és nem ezeket az adatokat írta a naplójába. Azt látta, hogy vannak transzplantáltak, akik élnek! Miközben az orvosok azt mondták két kilónál többet nem szabad emelni, öt-hat kilós bowling golyókat lengettek egyesek. Asztaliteniszezni kezdett, mellette kiegészítésként úszott. Még a főiskolán megtanult síelni, így a téli játékokon is elindult. Kinyílt a világ előtte, a korábbi bezártság megszűnt. Visszanyerte önbizalmát, alakját, életkedvét. 1997-ben már beválogatták a Sydney Világjátékokra. Új emberekkel találkozott, 1998-ban megalakította a Szervátültetettek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportegyesületét, majd az akkor alakult MSZSZ alelnöke lett. 2001-ben megalapította a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európai Sportszövetségét, amely eddig hat Európa Játékot szervezett. Élversenyző a szervátültetettek között, sport menedzser, mind e mellett férjével együtt viszik 2005-ben alapított közös vállalkozásukat. Naponta sportol. Ma már nem asztaliteniszezik egy bokatörés miatt, de az úszásban és síelésben mindig dobogós helyen áll.

Visszakapta azt, amit gyermekkorában elveszített. Bejárta világot, sikere volt, szervezi társai életét, a MOB tagja. Hajnalban kel, este tízkor még a számítógép előtt dolgozik. Mindezek mellett társastáncra jár. Miért is? Kellett valami, amit a férjével együtt szeretnek. A gyerek hiánya, a közös cél, a közös küzdés, egy új közös tevékenység. Ez lett a társastánc. Erősíti az egymásra figyelést és a társkapcsolatot. A tizenhárom éves Judit a kórházban arról álmodozott, hogy utazhasson, bejárja a világot. Mint sportoló, mint sportvezető ez megadatott neki. Lehet, fűzte hozzá, ha egészséges, nem jut el a világ másik felére.