Győrfi Krisztián:

Versek

 

Asszonyok


Átkozottak a könnyek,
’Miket asszonyok is látnak.
Külön utakon járunk,
Amiről mindig haza várnak.
 
Szívünkbe igaz hittel látnak,
S a legmélyebb rejtekébe vágynak.
De akkor tudják meg,
Mikor lehunyjuk szemünk,
Hogy szívünk utolsó dobbanásával
Jönnek Ők is velünk.
 
2008. tél

 

 

 

Kikelet


A beteg lélek
Betegíti a testet
Egészen addig rombol
Míg a nevetés újra
Rügybe nem borítja
A virágzásra váró szíved.
A mag benned várva vár
Csak rajtad áll:
Mikor keljen ki már!
 
2008. tél

 

 

 

Több Volt


Megkaptál,
S ennyi voltam.
Irányvesztett szélként
Bánatomat merre hordjam?
Addig fontos cél,
’Míg el nem érnek,
Nincs ’mi erőt adjon az apadó érnek.
Egykoron gazdag kincsesbányám
Most üresen tátong,
Kifosztva s megtörve ülök itt most.
Becsapva érzem magam,
Mert ami másnak:
Lyukas két fillért nem ért,
Nekem több voltál,
Mint az Életem,
Ami semmi mással fel nem ér!
 
2008. november 25.

 

 

 

Változások


A néma alkony vonta csendbe völgyemet.
Szakasztott úgy jött, mint mindig.
Csak egy kis apró eltérés volt benne...
Hogy Te
Nem jöttél el vele!
 
2008. november 25.

 

 

 

Elmegyek


Keress!
Szeress!
Egy szóért
Reszkess!
Egy szavamért,
’melyet
Utoljára hallasz tőlem.
Mert a Búcsú Dala
Látod, száll
Megrázkódva megáll.
Ha fáj is,
De elmegyek
ÉG VELED!
 
1995. ősz