Székely György:

Szemed elől...

  Szemed elől eltűntek a falak,
S mégis, ott a sarokban...
Az a kisvonat - nekiszaladt.
Nem tudhattad a tudhatatlant.
Hirtelen változott a világ,
S fehér csöndjén hidegen folyt végig
A gyermekálmok páramesszeségéből érkező kacagás.
 
Süvöltve tágult az űr.
Ordítás feszült meg néma ajkadon,
Kezed görcsösen szorította a takaró,
S a fény megtört, lezárt szemhéjadon.
 
Egyedül állsz, várod, mi várhatatlan.
A téren át nem vezetnek utak.
Kinyújtott kezed felfelé mered,
Szikkadt bőröd peregve felesel...
Emlékszélben eljutni hozzád,
Megsimítni felborzolt hajad,
Izzadt arcodat, kiszáradt ajkaid… megtalálni,
Nekem ez maradt.