Donációs nap 2017

Hazánkban immáron tizenegyedik alkalommal került megrendezésre október elején a WHO által 2005-ben kinyilvánított

Szervdonációs és Transzplantációs Világnap

a Transzplantációs Alapítvány,

a Magyar Szervátültetettek Szövetsége,

a Magyar Transzplantációs Társaság és az

OVSZ- Szervkoordinációs Iroda közreműködésével.

A Világnap programjai idén is a már évről-évre megszokott ütemben és tematikában zajlottak: délelőtt a sporté a főszerep, majd délután egy ünnepélyes műsorral egybekötött díjátadó következik és a nap, valamint a rendezvény lezárásaként fáklyás felvonulásra gyűlnek össze a résztvevők.

A délelőtt zajló úszásnak és labdarúgásnak a MOM Sport Uszoda és Sportközpont adott otthont, ahol olimpikon úszók és régi neves futball játékosok sportoltak és versenyeztek együtt a szervátültetettekkel valamint a szervátültetés területén tevékenykedő orvosokkal, szakemberekkel.

Délután a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba érkeztek az ünnepségre a meghívott vendégek.

A megnyitó beszédek után a Pro Vita díjak átadása következett, ahol 31 olyan hozzátartozónak adta át dr. Drexler Donát – Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója – a kitüntetéseket, akik szervdonorok voltak, vagyis saját szervüket ajánlották fel valamely családtagnak vagy barátnak.

A Transzplantációs Alapítvány által alapított Szt. Kozma és Damján díjat minden évben olyan személynek adományozza az Alapítvány kuratóriuma, aki valamilyen módon sokat tett a hazai szervátültetésért. Az idei évben dr. Asztalos László docenst érte ez a megtiszteltetés, aki az észak-kelet magyarországi régióban végzett kiemelkedő munkát szervátültető sebészként.

Este 7 órakor indult a csendes fáklyás felvonulás a Mezőgazdasági Múzeum elől a Kós Károly sétányon át a Hősök terére, ahol néma csenddel és fejhajtással emlékeztek az összegyűltek azokra a szervátültetettekre és szervre várókra, akik már nem lehetnek köztünk, illetve köszönetnyilvánításokkal azokra a donorokra, akik életet mentettek. A megemlékezés hangulatát egy szív alakú léggömb is emelte az est folyamán.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.