Gyurkó Alexandra szervátültetett úszó Veszprém megye legjobb sportolói között

Gyurkó Alexandra – a Trappancs Egyesület szervátültetett úszója – idén is meghívást kapott a hagyományos  Veszprémi Sport Karácsonyra: a  Veszprém Megyei Sport Díjátadó Gála ebben az évben is a Megyeháza Szent István termében került megrendezésre, ahol Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár, Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Vízl Tamás, a rendezvényt támogató Sopronbank régióvezetője adták át a díjakat.

A díjazottak között:  Gyurkó Alexandra 21 éves májtranszplantált úszó:

Alexandra 1996-ban egészséges kisbabaként született. 1 hónapos korában derült ki, hogy májbeteg és csak a szervátültetés segíthet rajta. 1997 májusában Hamburgban új lehetőséget kapott az édesanyjától: májának egy darabját ültettek a rossz mája helyére. Ez a máj 1997 óta kifogástalanul működik. 2005 óta hetente háromszor jár úszni, jelenlegi edzői: Dr. Pécsi Annamária és Mesterházy Roland, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének edzői.

 A “legjobb speciális sportoló” díjat ebben az évben is kiérdemelte a Szervátültetettek Világjátékán elért eredményei alapján. Veszprém megye legjobb sportolói díját ebben az évben ötödször vehette át sportolói pályafutása kezdete óta. A díjátadóra elkísérte egyik edzője: Mesterházy Roland, akivel másfél éve dolgoznak közösen és aki rendkívül büszke tanítványára.

Alexandra rendkívül boldog,  örömét fokozta, hogy a díjátadó után néhány nappal megtudta, hogy az “Év Sportolója” díj top10-es listáján is a jelöltek között szerepel a neve.  Két évvel ezelőtt ezt a címet sikerült elnyernie, idén izgatottan várja a január eleji legjobb 3 sportoló kihirdetését, akik közül egy sportoló nyerheti el ezt a díjat.