letölthető  
 
NYÍLT LEVÉL
ORBÁN VIKTOR
MINISZTERELNÖK ÚR RÉSZÉRE

 
 
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
 
 
 
Ön szereti a sportot, sok esetben áldoz is rá nem keveset. Sőt, Ön büszke, mint miniszterelnök, amikor az ország sportolói sikereket érnek el. Így volt ez az idei Olimpia után, együtt örült az ország a helyezéseknek.
Éppen ezért nem hittük, hogy sikeres sportolóktól pénzt vesznek el, s ezzel megfosztják Őket attól, hogy további elismerést hozzanak az országnak.
 
Idén 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Fogyatékos Tagozat elnöke Deutsch Tamás elvette az Európa Játékokra szánt összeget a Szervátültetettek Szövetségétől, így a hatszoros Európa legeredményesebb csapata cím birtokosa, a magyar szervátültetett válogatott nem tudott kiutazni az Európa Játékokra.
 
Nem hittük el, hogy ez még egyszer megtörténhet.
 
Magyarország legeredményesebb fogyatékos sportolóiból álló válogatott csapat, nevezési és útiköltsége a 2013. évben megrendezendő Szervátültetettek Világjátékára nem szerepel a MOB által a Fogyatékos Tagozat számára biztosított támogatások között, mint ahogy az eredményességi jutalmazás sem.
 
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
 
Kérem, válaszoljon, mi az oka annak, hogy a szervátültetett sportolók kevesebbet érnek, mint a paralimpikonok, miközben a transzplantáltak nemzetközi szövetségét elismerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és tagja a Nemzetközi Doppingellenes Szövetségnek (WADA)? Mi az oka annak, hogy a folyamatos sikerek ellenére megfosztják Őket attól a lehetőségtől, hogy a Világjátékokra kiutazzanak, aranyérmeket szerezzenek, ezzel az országnak is elismerést. Miközben a Paralimpián induló magyar csapat két aranyérmet szerzett, addig a szervátültetett válogatott, mint Európa legjobb csapata a nyári Világjátékokon 1999 óta mindig az első öt ország között végzett. Akármelyik sportágban elindultak, biztos éremmel tértek haza.
 
Miniszterelnök Úr!
 
Ezek a sportolók először az életükért, most pedig sportolási lehetőségükért (túlélésükért) küzdenek. Kérem, válaszoljon a kérdéseikre, lesz-e lehetőségük a kiutazásra, mert én nem tudok mit mondani nekik.
 

 

 

 
2013. február 26.
Székely György
Szervátültetettek Szövetségének elnöke

 

 
http://hvg.hu Penzt kernek a kormanytol a szervatultetettek
 
http://hirek.ma A szervátültetettek nyilt levele a miniszterelnökhöz
 
http://hirszemle.net A szervátültetettek nyilt levele miniszterelnökhöz mob tamogatasert
 
http://www.haon.hu A szervátültetettek nyilt levele a miniszterelnökhöz a mob tamogatásért
 
http://www.figyel.hu A szervátültetettek nyilt levele a miniszterelnökhöz
 
http://informed.hu A szervátültetettek nyilt levele a miniszterelnökhöz a mob-támogatásért
 
http://kinehagyd.hu/kereses.tvn?mit=att%C3%B3l%20meg
 
http://www.blikk.hu nem mehetnek a világjátékokra a szervátültetettek
 
http://www.vesebetegseg.hu/ támogatást kérnek a transzplantált sportolók
 
http://www.sportfm.hu/tag/magyar-szervatultetettek-szovetsege/
 
http://www.milliolap.hu/egeszseg.php
 
http://www.egeszsegfigyelo.hu/Temak/5/Orvosoknak/
 
http://hirhanyo.hu/hirek/london-2012/
 
http://haziorvos.kiralymajor.hu/hirek-t3/
 
http://www.boon.hu/tag/mob-tamogatas
 
http://profitline.hu
A MOB a sportért felelős államtitkársághoz fordult a Szervátültetettek Világjátékának ügyében