Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete nyíltnap-sorozata

Transzplantáltak – a szervátültetésre várókért

A Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete nyíltnap-sorozatot szervezett 2017. szeptember 23-án Debrecenbe, majd 2017. október 15-én Nyíregyházán, és végül 2017. október 21-én Miskolcon.

A nyíltnap-sorozat célja, hogy az érintettek jobban megismerjék egymást, az egyesület eddigi munkáját és céljait.

Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért ismét nyitott volt a Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete programjának a támogatására, hála érte. Mivel céljai megegyeznek a rendezvény céljaiban foglaltakkal, hogy mint a program mottója is mutatja, mi, a „Transzplantáltak – a szervátültetésre várókért” a krónikus vesebetegségben érintettek körében felvilágosító munkát végezzünk a szervátültetések jelentősége, célszerűsége és számának növelése érdekében. Magyarországon a lakosság jelentős része él valamilyen vesebetegséggel, ezért kiemelt feladatnak tekintjük a szervátültetésre szorulók megfelelő információkkal történő ellátását, különös tekintettel az élődonoros transzplantációra.

A rendezvénnyel célunk, hogy az érintettek a transzplantáción átesettektől kapott információk birtokában elősegítsék az átültetés népszerűsítését, az azzal kapcsolatos bizalmatlanságok, bizonytalanságok, fenntartások, félelmek kezelését.

A transzplantáció jelentősen javítja a betegek életkilátásait és lehetővé teszi a beteg számára, hogy a korábbi életviteléhez mihamarabb visszatérjen.

A transzplantáción átesettek egészségesen, sikeresen folytatják életüket, tevékenységüket a mindennapi életben, amihez nagyban hozzájárul egymás tapasztalatainak, eredményeinek, gondjainak megismerése, a közös játék, rekreációs tevékenység, kulturált szórakozás és az abban való részvétel lehetőségeinek megismerése.

  1. szeptember 23-án több mint 40 fő részvételével Debrecenben, a rossz idő ellenére, sikeres program valósult meg. A résztvevők a Debreceni Egyetemnél gyülekeztek, majd idegenvezető segítségével megismerhettük Debrecen város egyik méltán híres patinás épületét, melynek történetéről érdekes információkat tudhattunk meg.

Ezt követően átsétáltak a Debreceni Egyetem Botanikus kertjébe, ahol az esős időjárás miatt közelebbről csak az üvegházi gyűjteményt lehetett megcsodálni, így a Pálmaházat, a rovaremésztő növényeket, orchideagyűjteményt, kaktuszgyűjteményt és a szukkulensgyűjteményt, valamint megismerhettük a Botanikus kert történetét.

A botanikus kerti séta után az egyetemi református templomba sétáltunk át, megismerhettük a templom rövid történetét, az érdeklődök tájékoztatást kaptak a Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete idei évben megrendezett eseményeiről, valamint bemutatásra kerültek az egyesület újonnan kinevezett területi szervezői. Szeretettel köszöntöttük a Vesebetegek Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete képviseletében Zákány Editet, az egyesület elnökét, megköszönve részvételét a programon, valamint bízva a jó együttműködésben.

A totópályázat győzteseinek kihirdetése után a közeljövőben tervezett programok ismertetésére került sor, kiemelve az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért éves jótékonysági koncertjét, mely előtt az egyesület egy kis játékos összejövetelt szervez 2017. november 3-án Debrecenben.

A résztvevők figyelmét felhívtuk a World Transplant Games Federation „Fit for life! billion steps challenge” programjára, melyet a Magyar Szervátültetettek Szövetségének közvetítésével ajánlottunk a részvevők figyelmébe, melynek célja hogy a világ bármely részén élő transzplantáltak csatlakozzanak a programhoz, hogy együtt tegyünk meg több mint egymilliárd lépést, ezzel bátorítva mindenkit a testmozgásra és az egészséges életvitelre.

A program zárásaként az egyetem területén az Upp’s Pizzéria és Étteremben egy kellemes ebéd mellett zárult a program.

  1. október 15-én Nyíregyházán több mint 30 fő részvételével került megrendezésre a Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete soron következő második nyílt napja.

Nyíregyházán a Jósa András Múzeumnál találkoztak az érdeklődök, ahol idegenvezető segítségével megtekintettük a múzeum kiállításait. Interaktív idegenvezetés valósult meg, a résztvevők nyitottan, aktívan jókedvvel töltötték az idejüket.

A következő helyszín a Széchenyi Étterem, ahol hasonló tájékoztatást kaptak az érdeklődök, mint Debrecenben. Bemutattuk a Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyi képviselőjét, programszervezőjét, Győri Hildát és az ő segítőjét, Szuhai Juditot.

Szeretettel köszöntötték a Vesebetegek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete képviseletében Kutasi Irént, az egyesület elnökét, megköszönve részvételét a programon, valamint bízva a jó együttműködésben. Végül az ebéd mellett egy kellemes, családias beszélgetéssel zárult a program, melyhez a gyönyörű napsütés ajándékként érkezett erre a napra.

  1. október 21-én valósult meg a Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete harmadik nyílt napja Miskolcon, 30-40 fő részvételével.

A program a Herman Ottó Múzeumnál kezdődött, ahol idegenvezetővel a „Pannon-tenger Múzeum” kiállítását tekintettük meg, majd a múzeumban az előző helyszínekhez hasonlóan érdeklődve, aktívan töltöttük el időnket.

Bemutattuk a Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei helyi képviselőjét, programszervezőjét, Boldizsár Attilát és segítőjét, Fazekas Istvánné Magdit.

Meghívtuk a Vesebetegek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének képviseletében Korinthus Katalin elnököt, akit szeretettel fogadtunk, bízva a jó együttműködésben. A tájékoztatás utána egy kis sétát tettünk a Népkertben, majd a Drót Bisztróban egy kellemes ebéddel zártuk a napot, élvezve a napsütéses szép időt, mindenki örömére.

Szabó Ilona és Sajó Sándor