Gazdagabb lettem

A második életem a valódi 

Nehezen fogadtam el a szervátültetés tényét, semmit sem tudtam az egészről és ez félelemmel töltött el – mesél a kezdetekről sorstársunk, Koutny Judit, aki véletlenül tudta meg, hogy transzplantáció vár rá. Aztán, ahogy meséli, az élete teljesen megváltozott a szervátültetéssel: „Sportolok, bulizok, végre valóban ÉLEK”. 

1975. április 6-án születtem Vácott. Nagymaroson nőttem fel, 18 évesen egy varrodában dolgoztam, amikor a betegségem kezdődött. Egy barátnőm eljegyzési torjának a másnapján lettem rosszul. Először a váci kórházban ápoltak, onnan áthelyeztek Budapestre, a Szent Imre Kórházba. Rengeteg vizsgálat után derült ki, hogy hasnyálmirigy-gyulladásom van. Több hónapot töltöttem kórházban, és akaratomon kívül megszabadultam tizenöt kilótól. Kiderült, hogy nem funkcionál az epehólyagom, ezért 1994-ben el kellett távolítani. A szüleim támogatása tartotta bennem a lelket, mindig jöttek látogatni.  

Teltek az évek, éltem az életem, 1997 nyarán megismerkedtem leendő férjemmel, majd 1998 nyarán megszületett a lányunk. Rá két évre, 2000-ben derült ki a betegségem, colitis ulcerosa, magyarul fekélyes vastagbélgyulladás. Ez sok mindenben korlátozott, mivel elég kellemetlenek tüneteket produkál, többek közt állandó hasmenést. 

Rendszeres gasztroenterológiai kontrollvizsgálatokra jártam, amelyek során kiderült, hogy mégsem a colitis ulcerosa a fő betegségem, hanem a primer szklerotizáló kolangitis, rövidítve PSC. Ez egy krónikus epeúti gyulladással járó, folyamatosan rosszabbodó betegség, ami az epeutak szűkületét, ezáltal az epe elfolyásának zavarát okozza, végül pedig májcirrózishoz vezet. 

Az, hogy a végleges megoldást a szervátültetés jelenti, számomra véletlenül derült ki.

Édesapám kórházba került epevezetékgondokkal, aminek operáció lett a vége. Megemlítette az orvosának, hogy a lánya PSC-s. Erre válaszolta az orvos, hogy a transzplantáció az egyetlen, ami rajtam segíthet. Nagyon megdöbbenetünk. Ez az orvos javasolta azt is, hogy keressük fel a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán Gerlei Zsuzsanna főorvos asszonyt. Így kezdtem el a klinikára járni kontrollra, és végül felkerültem a várólistára. 

Nehezen fogadtam el a szervátültetés, a májtranszplantáció tényét, azt hogy másik ember szervével kell, hogy éljek. Semmit sem tudtam az egészről és ez félelemmel töltött el. Rengeteg negatív gondolatom volt. Kérdéseket tettem fel magamnak, például hogy mi lesz, ha nem fogadja be a szervezetem az új szervet. Végül rátaláltam a klinika honlapjára, hogy mi is ez a szervátültetés. Nagy segítséget jelentett, így fel tudtam készülni lelkileg, és fizikálisan is a műtétre. Mindig közel állt hozzám a sport, lányommal rendszeresen jártunk az edzőterembe. Most dupla erőbedobással, másfél órát töltöttünk el ott, így már teljesen felkészültem a műtétre fizikailag is.  

2018. február 19-ét írtunk

munka után tekertem hazafelé, mikor hívott egy kedves női hang. A koordinátor volt az, hogy találtak nekem szervet, készüljek, fél óra múlva jön értem a mentő. Nem éltem bele magam, ez volt az első riasztásom. 19 óra körül értünk be a Klinikára. Kivizsgálások vették kezdetét, majd beszélgetés az altatóorvossal.  

Lányom Pesten dolgozott és szó szerint belógott hozzám, még műtét előtt megnézni. Nagyon fontos volt a látogatása, mert tudtam, hónapokig nem fogom látni őt. Nem a transzplantáció miatt, hanem mert Kínába másnap utazott. Modellként dolgozott, ezt nem mondhatta le. Sírva, összeborulva búcsúztunk. A remény és a távoli viszontlátás reményének könnyei keveredtek. Nem maradhatott sokáig, így egyedül vártam, hogy kiderüljön, megkaphatom-e a szervet.  

Éjjel 11 tájban szólt a nővér, hogy én kapom meg a szervet. Ekkor nagyon felpörögtek az események, 1 órakor toltak be a műtőbe. Már nem voltam ideges. Gondoltam lesz, ami lesz, az égiek eldöntik, mi legyen velem.  

Sikeres volt a májtranszplantáció, hamar gyógyultam és tizenegy nap után hazaengedtek.

A felépülés rendben ment, óvatosan sétáltam a városban, először a rövideket a környéken, aztán kilométereket. A műtétem előtt Vácon dolgoztam a szociális szférában, műtét után váltani szerettem volna. Pesten nézegettem munkahelyet, egy múzeumban kerestek gazdasági ügyintézőt és felvettek. Még három hónap sem telt el a műtét után, és én már dolgoztam. Azóta munkahelyet váltottam, most a Semmelweis Egyetemen dolgozom, ahol titkárnő vagyok.  

A 2018-as év rengeteg változást hozott. Húsz év után szétvált a férjemmel közös utunk. Nem viselt meg, valahol éreztem, hogy már nem fog sokáig tartani. Sokat segített a felgyógyulásban, nagy sétákat tettünk együtt, de elmúlt, ami volt. Barátságban váltunk el. Még abban az évben megismerkedtem a mostani társammal, így nem maradtam egyedül. Ő az az ember, akivel együtt mászom meg a hegyeket minden értelemben. Nagymaroson maradtunk, hiszen a szüleim is itt élnek, és nekem ez a város jelenti az otthont. Nagyokat sétálunk a Duna parton, evezünk, fürdünk, kacagunk, mintha gyermek lennék ismét.  

A májtranszplantáció után kapcsolatba kerültem sok sorstárssal, és mikor jött a lehetőség, részt vettem Monoron a Képzett Beteg Programon, ahol végre személyesen is megismerhettem őket. Nekik fel tudtam tenni a kérdéseim, és színvonalas előadásokon vehettem részt, amiért nagyon hálás vagyok. 

A nagy áttörést a következő év jelentette.

Már sok ismerősöm volt, és sok képet láthattak rólam a közösségi oldalakon, hogy futok, nagyokat sétálok. Feszt Timi keresett meg, hogy volna-e kedvem részt venni egy sporteseményen. Így történt, hogy a szervátültetett csapattal részt vettünk a 2019-es Ultra Balatonon, ami nagy élményt jelentett. Balatonfüreden volt a szállásunk és még több szervátültetettel ismerkedhettem meg. Nagyon büszke voltam a teljesítményemre is, hiszen egy évvel a májtranszplantáció után lefutottam 5,3 kilométert.  

Ezek után ahol tudtam, csatlakoztam a sporteseményekhez. Ott voltam én is 2021-ben a Donációs Világnapon, a Spar Budapest Maratonon, ahol a Millió lépés az életért programot népszerűsítettük, és a Donorainkért futottunk.  

Az életem teljesen megváltozott a szervátültetéssel. A májtranszplantáció óta gazdagabb életet tudok élni, sportolni, bulizni, végre ÉLEK. Soha nem volt betegségtudatom, próbálom a maximumot kihozni az élet nyújtotta lehetőségekből, és mindig pozitív lenni, a legtöbbet kihozni magamból. 

Tom Hidleton szavaival élve:

„Mindenkinek két élete van. A második akkor kezdődik, mikor rájövünk, hogy csak egy van.” 

Koutny Judit szavait lejegyezte Nagy Mara 


Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/1. számában jelent meg.