Egy boldog Karácsony a Transzplantációs Osztályon

Martfűn dolgoztam egy Sörgyár laboratóriumában mint kisegítő laboráns. Ez azt jelentette, hogy mindenütt ott voltam ahol épp szükség volt rám. Hol az analitikán, vagy a mikrobiológián, időnként netán mintát venni vagy kóstoláshoz előkészülni. 13 évig dolgoztam itt.

Nagyon jó egység volt a miénk, a cég is odafigyelt a dolgozóira, többek között egészségügyi, ingyenes szűrésekkel, ultrahang vizsgálattal.  Biztattam a munkatársaimat is, hogy éljünk a lehetőséggel, menjünk el, hiszen semmi vesztenivalónk nincs, viszont megnyugtató lesz, amikor kiderül, hogy nincs semmi problémánk. Így kerültem ultrahang vizsgálatra. Kicsit hosszabban vizsgáltak, mint a többieket, sok sötét gondolat születik ilyenkor meg néhány perc alatt az ember fejében. Aztán megszólalt a Főorvosnő: nagyobbak a veséim, mint a megszokott  – mi van?! – , nefrológiai kivizsgálás indokolt.  Hová? – ezt már hangosan mondtam, mást nem nagyon tudtam mondani,  és megjegyezni sem tudtam a nefrológiai osztály – azaz veseosztály – szavakat.  Ijesztő volt a helyzet, annyira, hogy másnap már jelentkeztem is vérvételre, ami után be kellett feküdnöm a kórházba góckutatásra.

Ekkor 27 éves voltam.

Kétségbe voltam esve, nem tudtam, hogy mi lesz velem, vizsgálatok sora követte egymást, majd mandulakivétel, nőgyógyászat és végül vesebiopszia. A biopszia kimutatta, hogy a vesekelyhek károsodtak és mostantól fehérje diétára lesz szükségem, ezzel lassítható a vesefunkció romlása.

Ez végül 10 évig sikerült is, de ez idő alatt a vesefunkcióm már olyan mértékben romlott, hogy 10 év fehérjediéta után szükség volt művesekezelésre.  A heti 3×4 órás műveseosztályon történő hemodialízis és az otthon, naponta többször végzendő hasi dialízis közül választhattam.  Ekkor 2004-et írtunk, a hasi dialízisről még nem lehetett sokat hallani, olvasni, de a kezelőorvosom tanácsára mégis ezt választottam.  Szeptemberben beültették az ehhez szükséges hasi katétert (Tenckhoff-katéter) és megkezdődött az oktatásom, hogy megtanuljam önállóan végezni a művesekezelést.

A betanító koordinátorral sokat beszélgettünk, valamint ellátogatott a munkahelyemre is, és végül abban egyeztünk meg, hogy ott is végezhetem napközben a hasi dialízist.  Ezt természetesen a munkahelyemen is elfogadták, így továbbra is tudtam 8 órában dolgozni.

Felkerültem a vesetranszplantációs várólistára

2006. január a következő fontos dátum az életemben: ekkorra sajnos a hasi dialízis már nem volt megfelelő számomra,  ezért kaptam egy úgynevezett Cimino fistulát (műér) a karomra, hogy el tudják kezdeni a hemodialízist.  Erre rendkívül nehezen készültem fel lelkileg és fizikálisan is, ekkor már egyre jobban gyengültem, nagyon gyakran volt hányingerem, mondhatjuk, hogy nem voltam túl jól. 

Próbáltam felkészülni arra, hogy ezentúl hetente háromszor kb. 5 órát töltök a műveseosztályon.

De az élet másként rendezte.

2006. februárjában még az otthoni kezelést végeztem, amikor egy hétfőn este – a Legyen Ön is milliomost néztem éppen – megcsörrent a telefonom.  Ki lehet az ilyenkor?  Rédl Jenő Főorvos Úr hívott a szolnoki nefrológiai osztályról, azt kérdezte, hogy begyógyult-e a műér műtéti sebe és hogy minden rendben van-e velem?  Akkor már éreztem, hogy nem véletlenül kérdez és a válaszaim után folytatta:

Van magának Marika egy jó vese!

Nagyon vegyes érzelmek kavarogtak bennem, kapkodtam, hiszen mindjárt itt a mentő (Főorvos Úr, még össze sem vagyok pakolva), de szerencsére mellettem volt a férjem és a kisfiam, akik segítettek, támogattak és erőt adtak.  Nemsokára megérkeztek a mentők és a Szegedi Sebészeti Klinika Transzplantációs Osztályára vittek, ahova már ismerősként érkeztem, hiszen jártam már náluk más műtét miatt.  Ekkor begyorsultak az események, megtörténtek a kötelező transzplantáció előtti vizsgálatok, szerencsére minden rendben volt.

2006. február 20-án éjszaka új vesét, új esélyt, új életet kaptam.

Madarat lehetett volna velem fogatni, bár az első pár nap kicsit szorongósan telt, mert a beültetett vese nem akart beindulni, de végül az ötödik napon megérkezett a vizelet is és elkezdte tenni a dolgát.

Felhőtlen boldog napok, hetek, hónapok, évek következtek.

Csatlakoztam a Magyar Szervátültetettek Szövetségének egyik tagegyesületéhez: a Szervátültetettek Jász-NagyKun-Szolnok Megyei Egyesületének tagja lettem, gondolkoztam, hogy melyik sportolási lehetőséget válasszam, végül elkezdtem bowlingozni, edzésekre jártam, később versenyezni is elkezdtem, majd bekerültem a Magyar Szervátültetett Válogatott sportolói közé és részt vehettem a Szervátültetettek Világjátékán és Európa Bajnokságán is.  

Eredményes és boldog szervátültetett bowlingozó lettem.

2013-ban a „Kengyel Községért” díj aranyfokozatát kaptam a Dél-afrikai Szervátültetettek Világjátékán elért eredményeimért. A Díjátadón Kautzky Armand Művész Úr olvasta fel az élettörténemet.  Ezeket a pillanatokat soha nem felejtem.

A következő 10 évben szabad voltam, boldog és közel teljes életet éltem, aztán a beültetett vesém, társam, elkezdett fáradni és a laboreredményeim már mutatták, hogy hamarosan végleg el kell búcsúznom tőle.

2016 szeptemberében el kellett kezdeni a művesekezelést, ekkor már a hasi dialízis nem jött szóba, hetente 3×5 órát töltöttem a műveseosztályon.

Ismét vesetranszplantációs várólistára kerültem

2017-ben a szervátültetett sporttársaim készültek a Szervátültetettek Világjátékára, melynek Malaga adott otthont, nehéz volt távoli szurkolóként szemlélni, de a Szervátültetettek Világjátékán dializált sportoló nem vehet részt.  Az nyújtott vigaszt, hogy a 2018-as Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán versenyezhetek majd, továbbra is jártam edzésre és igyekeztem az erőnléti állapotomat a lehető legjobb szinten tartani. 

Elérkezett a 2018-as év, melynek nyarán  valóban rész vehettem az Európa Bajnokságon Cagliari-ban, ahonnan az egyéni bowling versenyről aranyéremmel térhettem haza. A műveseosztályon gyönyörű orchideával vártak és gratuláltak nekem az orvosaim és az ápolónők.

2018. december 15-én este 7 órakor megcsörrent a telefonom

Szakadt a hó aznap, de természetesen az értem érkező mentősöknek ez nem volt akadály. Tudtam, hogy mi vár rám, emlékeztem mindenre, de egy pici félelem így is volt bennem.  A kötelező vizsgálatok most is gyorsan történtek és már vittek is a műtőbe. 

Ez a vesém is kicsit késve „tért magához”, a transzplantáció utáni héten még három alkalommal művesekezelésre szorultam.  Próbáltam simogatni, koncentrálni és … imádkozni.  Rengeteg ember drukkolt nekem, szinte éreztem, ahogy árad felém a jókívánságok energiája.

Az ötödik napon – pont úgy, ahogy az első veseátültetésem után – működésbe kezdett az új vesém. Azt a Karácsonyt a kórházban töltöttem, de nem bántam.  Szilveszterkor az infúzió csöpögését nézve arra gondoltam, hogy ez az én szilveszteri koktélom, én ezzel koccintok és a világ egyik legboldogabb embere vagyok. 

Kisebb zökkenők után minden tökéletes lett, és ismét visszakaptam a régi-új életemet.

3 hónap múlva – a kezelőorvosaim engedélyével – már járhattam edzésre, számomra ez nagyon fontos volt, hiszen 2019-ben ismét ott szerettem volna lenni a Szervátültetettek Világjátékán.

Világbajnok lettem 8 hónap a veseátültetés után

A kvalifikációs versenyeken sikerült jól szerepelni, így ebben az évben is bekerültem a Magyar Szervátültetett Válogatottba, és nyáron részt vehettem Newcastle-ben a Szervátültetettek Világjátékán, ahonnan két aranyéremmel tértem haza.

Remélem, hogy meggyógyul a világ és hamarosan tudjuk folytatni az edzéseket is.

Addig képeket festek, ami nagyon jó levezetés a COVID-járvány időszakában, ráadásul két képemet kiállították amatőr kiállításokon, jövőre újra megpróbálom!

2020-ban új, gyönyörű hivatásom lett: megszületett a kisunokám, Bíborka és büszke Nagymama lettem.

Köszönöm mindenkinek, hogy itt lehetek, hogy élhetek, hogy unokázhatok, festhetek, bowlingozhatok és hogy elolvastak.

KÖSZÖNÖM!

Feszt Tímea / Czakóné Szabó Mária