Új szívet hozott a szilveszter

2006-ban volt életem talán legrosszabb éve. Elveszítettem Édesapámat, később a legkisebb gyermekemet autizmussal diagnosztizálták,  majd megtudtam, hogy nyirokrákom van.  

A nyirokrák (Non Hodkin Lymphoma) miatt folyamatos kezelés alatt álltam 1 évig: 8 kemoterápia és 20 sugárkezelés történt.  Amikor vége lett a kezelésnek, kiderült, hogy víz van a szívburokban, ami miatt ismét vizsgálatok sora következett, kiderült, hogy toxikus szívelhalásom lett, ezért gyógyszerekkel és infúziós kezelésekkel próbálták a szívemet minél tovább minél jobb állapotban tartani, ami sok-sok évig sikerült is.

2016 telére már jelentősen legyengültem, a mindennapjaim állandó vendége volt a légszomj.  Ekkor hangzott el, hogy csak a szívátültetés mentheti meg az életemet. 

A szívátültetés szótól úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Rettenetesen megijedtem, borzasztóan féltem.

Ismét rengeteg vizsgálat következett, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy felkerüljek a szívtranszplantációs várólistára. A debreceni kezelőorvosom azt mondta, hogy kb. egy év a várakozási idő és igaza lett.

2017. december 31-én megcsörrent a telefonom.

A telefonban egy kedves hang megkérdezte, hogy hogy vagyok, minden rendben van-e – a körülményekhez képest -, és hogy küldheti-e értem a mentőt? 

Vegyes érzések kavarogtak bennem: rendkívül ijesztő volt az a néhány óra és egyben óriási megkönnyebbülést is éreztem.  A gyerekekre koncentráltam – a két nagyfiam már önálló, de a kicsi velem él, ráadásul egyedül nevelem.  Aznap, még a mindent megváltoztató telefonhívás előtt  – kivételesen! –  sikerült rábeszélni, hogy a nagymamával legyen és ott is aludjon.  Úgy érzem, hogy ez valami megfoghatatlan segítség volt, talán Isten így akarta.   

2017. december 31-én este megtörtént a szívátültetés

8 és fél órát voltam műtőben. Az ébredésnél az első gondolatom az volt, hogy ÉLEK! Utána a gyerekek villantak be és tudtam, hogy gyorsan kell gyógyulnom, mert szükségük van rám.

4 hétig voltam a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, fokozatosan erősödtem. Amikor először kimondták, hogy hamarosan hazamehetek, megijedtem.  Féltem attól, hogy otthon nem lesznek nővérek, nem lesznek orvosok, mi lesz ha …

A gyerekeket erőt és rengeteg szeretetet adtak és persze segítettek mindenben, amiben tudtak.

Visszakaptam az életemet!

Természetesen betartok minden szabályt, pontosan szedem a mindennapi gyógyszereimet, rendszeresen járok kontroll vizsgálatra és igyekszem vigyázni magamra.  Napi 8 órában dolgozom egy iskolában, tele vagyok energiával.  Sajnos egy kicsit meghíztam, de megfogadtam, hogy januártól beépítem a mozgást is az életembe.

A szívátültetésre várakozás időszaka testileg-lelkileg is megviseli az embert.  De érdemes belevágni, mert egy egészen más, teljes életet kapunk.   Az eleje kicsit „döcögős”, de megéri.

Fantasztikus érzés újból egészségesen élni.

Feszt Tímea / Janóné Buzgán Ilona