A Szervátültetettek Szolgálatáért Díj | Héder Éva

A Szervátültetettek Szolgálatáért Díjak a Szövetség 20 éves jubileum tiszteletére alapította. A kitüntetésben azok részesültek akik sokat tettek a szervátültetettek szolgálatában.

Héder Éva 

transzplantációs koordinátor

Héder Éva a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézményében szerzett mentőápolói képesítést, majd beilleszkedett a mentőtiszti képzésbe. Már korán megmutatkozott benne a segíteni akarás, a betegek iránti elkötelezettség és a hivatás iránti alázat. 

Transzplantációs koordinátori pályáját 2015-ben kezdte a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján, majd 2018-tól a Mellkassebészeti Klinikán folytatta munkáját, ahol azóta is a csapat megbecsült és nélkülözhetetlen tagja. 

Munkáját nagy figyelemmel, felelősségtudattal és odaadással végzi. Ahogyan munkatársai jellemzik: Évi a biztos pont. Ő az, akihez bármikor fordulhatnak – legyen hétköznap vagy ünnepnap, éjjel vagy nappal. Jelenléte nyugalmat és biztonságot sugároz, mindig számíthatnak rá mind szakmailag, mind emberileg. 

 

 

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége Héder Éva transzplantációs koordinátornak a hazai tüdőátültetés területén végzett példamutató, precíz és elkötelezett szakmai munkájáért
„A Szervátültetettek Szolgálatáért Díjat” adományozza.