World Transplant Games – Szervátültetettek Világjátéka

Newcastle, Egyesült Királyság | 2019

2019 augusztus 17-én, az 59 résztvevő ország 2300 sportolójának részvételével került megrendezésre a XXII. Szervátültetettek Világjátéka. 

Saját erőnkből kijutva is dicsőséget hoztunk hazánknak! Méltán lehet minden magyar ember büszke a szervátültetettek csapatára, hiszen a részt vevő 59 ország közül a dicsőséges 8. helyen végeztünk. Európából egyedül a házigazda, Nagy-Britannia előzött meg minket. A magyar válogatott csapat 11 sportágban, asztaliteniszben, atlétikában, bowlingban, dartsban, kerékpárban, petanque-ban, röplabdában, teniszben, tollaslabdában, triatlonban és úszásban mérettette meg magát.

A szervátültetetteknek a világjátékok az olimpiával ér fel, ahogy az idén két aranyérmet nyert Mihálovits Tamás mondta, a paralimpiához túl egészségesek, az olimpiához pedig túl betegek. A körítés is olyan, mint az olimpián, több mint 2000 sportoló vesz részt, rendeznek nyitó- és záróünnepséget, felvonulást is. Newcastle-be 32 vese-, 9 máj-, 3 kombinált vese- és máj-, 1 tüdő-, 3 szív- és 6 csontvelő-átültetett sportolónk utazott el, 11 sportágban (asztalitenisz, atlétika, bowling, darts, kerékpár, petanque, röplabda, tenisz, tollaslabda, triatlon, úszás) versenyeztek.

A transzplantált sport az 1970-es évek végén kezdett intézményesülni, egy angol transzplantáló sebész, Maurice Slapak hívta életre a világjátékokat, amit kétévente rendeznek meg, idén már a huszonkettediket tartották. Magyarok először 1987-ben, Innsbruckban vettek részt a játékokon. Ekkor alakult meg a világszövetség is, amihez szintén csatlakozott Magyarország.

„Aki beültetett szervvel él, annak sosem lesz olyan a teljesítőképessége, mint egy egészségesnek. Ugyan jó életminőséget érhetnek el, de élethosszig tartó gyógyszerszedés is kíséri mindezt” – mondta Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke. Ez indokolja, hogy külön versenyrendszerük legyen a transzplantáltaknak. Nagyon ritkán arra is van példa, hogy valaki az épek között is sikeres tud lenni. Erre leginkább a májátültetésen átesetteknek van esélyük, az amerikai Chris Klug az egyik példa, a 2002-es olimpián snowboardban szerzett bronzérmet.

EREDMÉNYEK

A VÁLOGATOTT TAGJAI

A képre kattantva Facebook oldalunkon visszanézhető az összes élő adás, illetve a videó lejátszásával lehet megtekinteni milyen is volt a csapat szereplése a Világjátékon.

XXII. Szervátültetettek Világjátéka 5. versenynap

Tenisz párosaink nagy küzdelmeken vannak túl. A nőknél Jakab Ivett és Almagro Carmen, valamint Dobos Judit és Jeszenkovits Judit párosa bronzérmet szerzett; valamint a férfiaknál...

XXII. Szervátültetettek Világjátéka 4. versenynap

A Világjáték negyedik versenynapján folytatódott a tollaslabda, mégpedig a párosokkal. Hanyu Zsuzsanna Orbán Attilával a legjobb 32 között végzett. Az úszás második versenynapján is remekeltek...

XXII. Szervátültetettek Világjátéka 3. versenynap

A harmadik versenynapon folytatódtak a bowling páros versenyszámai, ahol Fitos Erika és Hasznos Szabina párosa aranyérmet szerzett. Lukács Alajosné Edit és Czakóné Szabó Mária által...

XXII. Szervátültetettek Világjátéka 2. versenynap

Ma kerékpár, petanque és bowling sportágban volt érdekelt a magyar csapat. Déri Dávid és Mezei Gergő a kerékpár 10 km-es időfutamát teljesítették sikeresen. A technikás,...

XXII. Szervátültetettek Világjátéka 1. versenynap

A mai nappal kezdetét vették a XXII. Szervátültetettek Világjátékának versenyei. Röplabda csapatunk körmérkőzésekkel kezdett. Az angol csapattal játszott első meccs döntetlen lett, majd a következő...

Egész Newcastle velünk ünnepelt!

Ma az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette a XXII. Szervátültetettek Világjátéka Nagy-Britanniában. A versenyre 54 sportolóval (51 felnőtt, 3 junior) utazott a magyar szervátültetett...