Egy különleges karácsony

Németh Gábor története: karácsonyi újjászületés májtranszplantációval

December 23-a volt. Aznap vettük meg a karácsonyfát, egy hatalmas, gyönyörű fenyőt. Este éppen vacsoráztam – egy barátom anyukája szabolcsi töltött káposztát küldött nekem, ami a kedvencem –, amikor megszólalt a telefonom. Idegen szám hívott. Azonnal tudtam, miért keresnek.

Egészséges gyermekkor, sportos évek

Egészséges és sportos gyermekkorom volt. Kosaraztam, nem is rosszul, a másodosztályig jutottam. Álmaim is voltak, mégpedig az, hogy mozdonyvezető legyek. Ezt az álmomat valósítottam meg, mikor 1994-ben a középiskola elvégzését követően, három év munka után sikerült bejutnom Pécsen egy két éves tanfolyamra. Közben megismerkedtem a feleségemmel, Verával, majd 2008-ban megszületett a kisfiunk, Gergő.

A betegség árnyéka

Sok volt a stressz a vizsgák alkalmával, szorongtam a kudarcok miatt. Izgultam, hogyan ugrom meg az előttem lévő akadályokat. Többször volt hasmenésem, görcsök, s ez még csak fokozódott, amikor aktív állományba kerültem, s tényleg mozdonyt vezethettem. Amikor már jelentős fogyás is kísérte, nem volt mit tennem, kerestem egy belgyógyászt. Vastagbéltükrözés során derült ki, hogy fekélyes vastagbélgyulladásban szenvedek.

Munka mellett nem volt egyszerű ezzel a betegséggel élni. Évekig hol fellángolt a betegség, hol pedig nyugalomba került és jól voltam. Fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő volt. Később egy rutin vérvétel során derült ki, hogy megemelkedtek a májfunkciók. Már akkor gyanakodott a gasztroenterológusom, hogy ez jele lehet egy autoimmun májbetegségnek, ami az epe utak gyulladásával, hegesedésével, elzáródásával jár. Sajnos tünetek is voltak. Láz, rengeteg epegörcs, számtalan ERCP vizsgálat.

Kétszer is műtöttek, ahol az epe utat kötötték össze a vékonybéllel. Ekkor derült ki a szövettanból, hogy PSC a betegségem.

Várólistára kerülhet! Májtranszplantáció: mi az?

Időpontot kértem a Transzplantációs Klinikán ahol elmondták, hogy mire számíthatok, mik a teendőim. A vizsgálatok elvégzése után 2019 szeptember elején felkerültem a májtranszplantációs várólistára. Fizikailag felkészült voltam mivel aktívan sportoltam, dolgoztam, de lelkileg még nem. Közben bekerültem egy vasúti felsőfokú tanfolyamra, amit már csak később tudtam befejezni egy másik osztállyal, mert eljött az idő.

Össze sem voltam pakolva, gondoltam, hogy van még időm, hiszen csak három hónap telt el a listára kerülés óta. Decembert írtunk. Közelgett a karácsony, amit mindig vártam, hiszen Gergő fiam még elég kicsi, 11 éves volt.

Az a bizonyos hívás

December 23-án még bevásároltunk, aznap vettük meg a fenyőt is, egy jó nagy fát. Éppen vacsoráztam, egyik barátom anyukája küldött nekem szabolcsi töltött káposztát, ami a kedvencem, mikor megszólalt a telefonom. Idegen szám. Azonnal tudtam miért keresnek…

Gyors pakolás, s már jött is a mentő. Egyik motoros ismerős vezette, s már indultunk is. Akit tudtam felhívtam telefonon, talán nem is emlékszem mindenkire. Útközben vegyes gondolatok kavarogtak bennem. Kell ez nekem? Valóban akarom én a műtétet, hiszen olyan bizonytalan minden s nem tudom mi vár majd rám! De az is bennem volt, hogy lehet nem lesz még egy ilyen lehetőségem, mert a betegségem csak úgy nem fog meggyógyulni.

Hamar felértünk a fővárosba, s már a Baross utcai klinikán voltunk. Csend volt, az osztályon fogadtak a nővérek s elkezdődtek a vizsgálatok. Pont aktív szakaszban volt a colitis, de végül a műtét mellett döntöttek. Repülővel érkezett a szerv, s mondták, hogy a műtét hajnalban fog kezdődni szent este napján.

A májtranszplantáció és a komplikációk

Hajnali 4 órakor kezdték és másnap 16:30 körül toltak ki a műtőből. Sajnos komplikáció lépett fel a műtét során, mivel nem indult el a májkeringés trombózis miatt. Ezért ki kellett venni a szervet, majd újra transzplantáltak. Ezt még három operáció és egyéb beavatkozások követték. Két hét altatás után január 6-án ébresztettek fel. Sokat álmodtam és minden álmomra emlékszem, ami ezalatt az idő alatt történt, de amikor felébresztettek, azt sem tudtam melyik kórházban vagyok. S emellett sok minden másra sem emlékeztem. Nem éreztem fájdalmat, s nem tudtam mozogni sem, annyira elernyedtek az izmaim hogy mozgásképtelen voltam. Megnyugtattak, hogy ez nem fog így maradni, de hosszú folyamat lesz, mire újra tudok majd járni. Telefonomat se tudtam megfogni. A finommotorikus képességeim is elvesztettem. Etettek, mert az ételt sem tudtam megfogni. A feleségem és a gyerekem otthon aggódtak értem, a fiamat nagyon megviselte a hiányom.

A májtranszplantácó utáni hosszú gyógyulás

A gépek csipogtak, éjszaka nem tudtam aludni, a dialízis gép ekkor dolgozott. Az órát figyeltem a falon, s vártam a hajnalt. Volt időm gondolkodni, s nem tudtam, hogyan lesz tovább. Teltek a napok, lassan kezdtek javulni a laborértékek. Néha egy-egy csövet, vezetéket, gépet eltávolítottak. Egy idő után már lélegeztető gép sem kellett, s mikor kihúzták a csövet a torkomból s meghallották a hangom, az egész intenzív osztály az én szobám ajtajában örült. Az orvosok, nővérek, gyógytornászok, amit csak lehetett elkövettek, amiért nagyon hálás vagyok. Tv-t hoztak, ha volt olyan étel kívánságom megpróbálták teljesíteni. Az orvosok megkérdezték tehetnek-e értem valamit. Nem volt olyan nap hogy legalább pár bíztató szót ne mondtak volna, de ennél sokkal többet tettek!

Családom, amikor csak tudott jött, míg a covid miatti látogatási tilalmat nem rendeltek el. Ezután naponta többször telefonáltak, érdeklődtek.

Láttam sorsokat a betegtársaimnál az intenzív osztályon. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Lassan a gyógytornászok kemény munkájának köszönhetően tudtam tenni pár lépést. Első nap csak egyet, a másodikon hármat, s így tovább. Segítséggel, járókerettel. Nagyon fárasztó volt, s nem kevés akaraterő kellett. Sokszor figyeltem, ahogy jönnek be hozzám mennyire, összehangolt mozgás kell ahhoz, hogy valaki tudjon járni. Minden éjjel azt álmodtam, hogy sétálok, de reggelre ez az illúzió szertefoszlott. Nagyon nehéz volt elfogadni azt, hogy nem tudok mozogni.

A kezelőorvosom gyakran jött hozzám, egyszer el is sírtam magam, s megfogta a kezem. Elhatároztam, hogy nem adom fel, nem adhatom fel, hiszen még nagyon sok dolgom van az életben. Több, mint egy hónapot voltam az intenzív osztályon, de eljött a nap, amikor lekerülhettem a sebészeti osztályra, ahol minden fertőzést elkaptam. Teltek a napok, minden nap erősödtem egy kicsit. Napi kétszer jött a kedves gyógytornász, de kaptam feladatokat is, amit a köztes időben kellett végeznem. Közben az intenzív osztályról is voltak látogatók, nővérek, ápolók, orvosok is, aminek nagyon örültem. Napi rutin feladatok is már egészen jól mentek.

Hazatérés és a munka világa:

Végül eljött az ideje a hazatérésnek. Úgy éreztem még nagyon gyenge vagyok és bizonytalan. nem tudtam, hogy fogok otthon boldogulni, de sokan támogattak abban, hogy menni fog. Mikor elköszöntem az osztályon mondták, hogy nagyon szépen végig csináltam.

Végül 56 nap után mehettem haza a kórházból. és öt hónap után visszatérhettem dolgozni, mint mozdonyvezető. Alig tudtam felmászni a mozdonyra olyan kevés volt még ehhez az erőm, de minden nap jobban ment. Később elkezdtem ismét kosárlabdázni, de már csak hobbi szinten, viszont rendszeresen. Ez kicsit vissza adta a hitemet, de a szabadságomat az, hogy végre a motorra pattanhattam.

Másik karácsony, új élet

Kontroll vizsgálatok alkalmával szoktam beszélhetni májtranszplantáltakkal, barátságok is szövődtek. Minden transzplantált betegtársamnak meg van a maga története. Van, akinek nehezebb az útja, de sosem szabad feladni. A hit, az akaraterő fontos, hogy visszatérhessünk a normális mindennapi életbe.

Ez egy más karácsony volt. Nehéz leírni, hogy ott mi történt, de mindenre emlékszem, s biztosan nem fogom elfelejteni sosem. Azóta a szenteste nálunk nem csak az ajándékokról szól, hanem az én újjászületésemről is, amit sokaknak köszönhetek.

Elsősorban a Donoromnak, majd a családomnak, a sebészeti orvosoknak, főleg Piros doktornak, akivel a mai napig nagyon jó viszonyban vagyunk, hiszen ő is sárvári születésű, mint én. Köszönet a Transzplantációs Klinika dolgozóinak, az utógondozó orvosomnak, a barátaimnak, a kollégáimnak a segítségért, a biztatásért!

Boldog Karácsonyt!

Németh Gábor/Nagy Mara