Az év dala a Grammy-díjátadón egy szívátültetést mesél el

Február 5-én, vasárnap Bonnie Raitt kapta Az év dalának járó Grammy-díjat saját szerzeményből készített daláért, a „Just Like That”-ért.

Amerikaiak milliói szenvednek szívelégtelenségben, sokuknak életmentő transzplantációra van szüksége. Az amerikai énekesnő ezt a szívszorító helyzetet írta le „Just Like That” című dalában, amely elnyerte az év dalát a Grammy-díjátadón. A dalban egy anya gyermekének elvvesztése utáni utazásának történetét, a szervadományozás gyógyító erejét, valamint a donor család és a recipiens közötti kapcsolatot meséli el.

Az énekesnő egy interjúban elmesélte, hogy a „Just Like That” inspirációja egy a hírekben szóló szervadományozásból származik. A történet egy nőről szólt, aki saját fia szívét adományozta és ezután először találkozott azzal, aki a szívet kapta.

Egyszerűen elvesztettem” – mondta Raitt arról a pillanatról, amikor a recipiens hagyta, hogy az anya meghallgassa néhai fia szívét a mellkasában. „Ez volt a legmegindítóbb és legmeglepőbb dolog. Nem számítottam rá. Már akkor megfogadtam, hogy szeretnék írni egy dalt erről a történetről.

Így hát nekilátott, hogy megírja a „Just Like That” című dalt és az azt követő, azonos című albumát.

Charlene Slaver-Roosevelt fia szívét hallgatja Hamid Mahdavy mellkasában.

Magyarországon a szervadományozás kapcsán az úgynevezett „Feltételezett beleegyezés elve” működik

A transzplantációs várólistákon több mint kétszer annyian várnak valamilyen szervre, mint ahány átültetés van egy évben. Ebből is kitűnik, hogy nálunk is szervhiány van, ahogy a világon mindenhol. Pedig a szervátültetésre várakozók számára az egyetlen esély a túlélésre és életminőségük javítására a szervátültetés, amely viszont szervek nélkül lehetetlen.

Hazánkban a hivatalos jogszabályok alapján a szervadományozással kapcsolatban az un. ’feltételezett beleegyezés elve’ érvényesül, vagyis  ha valaki életében nem tiltakozott az ellen, hogy halála esetén szerveit, szöveteit felhasználják szervátültetés céljára, akkor szervei felhasználhatók, tehát az írásos nyilatkozat hiányában feltételezik a szervdonációhoz való hozzájárulást.


Borítókép: www.forbes.com
Forrás: www.wgbh.org, www.organdonationalliance.org