Muníciót, kitartást és hitet kaptam a betegségemtől
Tóth Attila vagyok 28 éves csontvelő-transzplantált sportoló. A sportéletben asztalitenisszel, és funkcionális edzéssel foglalkozom, előbbiben versenyzem is. A magánéletemben nős ember vagyok, és a feleségemmel közös IT vállalkozásunkban dolgozom. Továbbá egy társaságkedvelő, szívesen a központban lévő személyiség vagyok, aki szereti a nagy társasági beszélgetéseket, és a bulikat, és szórakozásokat. Szívesen utazom külföldre, és ismerem meg az új kultúrákat, és ételeket.
2010-ben egyetemre mentem, és a második félévben tanulás közben vettem észre két megduzzadt nyirokcsomót a nyakamon. Ekkor itt Budapesten elmentem az újbudai rendelőintézetbe, ahol végeztek néhány vizsgálatot. Ezek nagyon komolynak tűntek, és az interneten utánajártam: ezekkel már daganatot kerestek. Ekkor segítséget kérem az egyik rokonunktól Debrecenben (ahonnan származom), és a további vizsgálatok ott történtek, ahol hamar kiderült, hogy valóban daganatos voltam. Ezután Debrecenben nem vállalták a kezelésemet, így Budapestre jöttünk. Ekkor 9 hónap intenzív kemoterápiás kezelés következett, ezután pedig jött az csontvelő-átültetés, amelynek során leállt a májam és mindkét vesém. Ekkor intenzív osztályon voltam, és megtapasztaltam egy „halálközeli élményt”. Másnap az intenzívről kiengedtek, és a félsteril szobába helyeztek át. Ekkor már tudtam, hogy meggyógyulok és minden rendben lesz.
A transzplantáció előtti kemoterápiás kezelés erősen hatott a szervezetemre. Egyszerre voltam borúlátó, és elszánt. Borús, hogy miért nem élhetem az életem, elszánt, hogy akkor is meggyógyulok, és sokra viszem majd. A legnagyobb félelmem az volt, hogy mi történik velem, ha nem gyógyulhatok meg, később a csontvelő-átültetés kapcsán a steril szobában való bezártságtól volt. Tudtam, hogy akkor sok napig egyedül leszek, és beszűkül az életterem. Aggasztott, hogy hogyan tudok újra beilleszkedni az életbe, mikor mehetek újra közösségbe, és mikor hagyhatom el a megszorításokat (maszk, kesztyű, óvintézkedések).
Miután felépültem, újra visszatértem az egyetemre, és dolgozni is elkezdtem. Ennek már 8 éve, azóta pedig minden Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán, valamint Szervátültetettek Világjátékán érmes helyen szerepelek.
Az átültetés után nagyon gyorsan beilleszkedtem az életbe. Felvettem az egyetemen a fonalat, újra pingpongozni kezdtem, és dolgozni is elkezdtem. Áldott volt az életem, nem volt kihívásom. Voltak megoldandó feladatok az életemben, de mérhetetlen nagy lendülettel fogtam hozzá, és oldottam meg őket. Muníciót, kitartást és hitet kaptam a betegségemtől.
13 éves koromtól asztaliteniszezek, és 14 éves koromtól versenyzek is. Szóval a sport nekem egy hobbi, motivációt ad, hogy folyamatosan jobb legyek, és fejlődjek mentálisan is. Felszabadultságot ad, céltudatosságot és kitartást. Ezen felül bizonyítékot arra, hogy a kemény munka megtérül és el tudom érni a felállított céljaimat. Nem tudom elképzelni magam a sport nélkül.
Mivel a betegségem előtt is versenyeztem, vissza akartam térni. Megpróbáltam, és találkoztam egy budapesti versenyen a Magyar Szervátültetettek Szövetségének akkori edzőjével, majd meglátogattam az edzést, és a csapat oszlopos tagja lettem az asztalitenisz-csapatnak.
A legnagyobb sikerélményem 2017-ben volt: vegyes páros asztaliteniszben két iráni ellenfelünk volt, ahol a versenyzők jobbak voltak tőlünk külön-külön. Aznap a csapattársam és köztem remek összhang volt, és a legjobbunkat hoztuk – Irma (Tóth Irma veseátültetett asztaliteniszező) még annál is többet.
Erős személyiség vagyok, irányító jellem. Nálam a csapatsport a páros asztaliteniszt jelenti. Szeretem irányítani a játékunkat, és hálás vagyok, hogy a csapattársaimmal jó az összhang, és elfogadnak engem irányítóként. Szeretem megélni amikor a társammal a játékban egymásra rezonálunk, ilyenkor a tudásunk 120%-át tudjuk adni. Többször győztünk már le olyan párost, ahol az egyéni versenyzők jobbak voltak nálunk, de párban nekünk állt a zászló.
2019-ben a Szervátültetettek Világjátékán vegyespárosban 2. helyezést értünk el, úgy, hogy a döntőbe jutásért egy nagyon erős magyar párost vertünk. A döntőben azonban nem volt meg az összhang, pedig nyerhettünk volna. Párosban ezüstérmet nyertünk, ahol a döntőben egy olyan görög csapat vert meg minket, akiket 3 éve mi győztünk le. Ebben az évben jobbak voltak. Az egyéni asztalitenisz versenyen ezüstérmes lettem, az elődöntőben egy nagyon komoly thai ellenfelet győztem le, de a döntőben a párost is nyerő görög sráctól kikaptam.
Az egyénire vagyok a legbüszkébb, mert az elődöntőben olyan játékost vertem meg akit évek óta ismerek, eddig még nem kerültünk össze, de a tudásom legjava kellett a győzelemhez. Ebben a felkészülési szezonban több edzővel, és új módszerekkel készültem, és ez mind kellett hozzá, hogy ezt a győzelmet elérhessem. Megtérült a munkám gyümölcse, szintet léptem a játékban.
Az álmom, hogy szeretnék egy világbajnokságról 3 darab aranyéremmel hazatérni. Egyéniben ugyanis még soha nem nyertem! Ezenkívül szeretném a magyar bajnokságban a NBII szintre emelni a tudásomat.
A személyes mottóm az, hogy a transzplantáció után is lehet teljes életet élni.
A többi transzplantáltnak is ugyanezt üzenném. Ne arra figyeljetek, hogy mit vett el tőletek a betegség (időt, pénzt, fiatalságot, kapcsolatot, stb.), hanem arra, hogy mit adott, és mit tanultatok. Erősebbek, céltudatosabbak lettetek! Ezt az erőt, ami akkor hajtott benneteket kamatoztassátok a hétköznapokban, és a sportban!
Mit üzennék a 10 évvel ezelőtti önmagamnak? Hmmm.
Azt, hogy nagy dolgok várnak Rád, hajrá!
Tóth Attila/Feszt Tímea
