Több mint 35 év átültetett vesével
Venyercsán László vagyok, 48 éves. Ebből több, mint 35 éve élek átültetett vesével.
20 éves korunkban házasodtunk össze a feleségemmel, van 2 szép nagy fiunk, akik egyetemisták. Egy mérnöki és egy szakközgazda diplomám szereztem, kormánytisztviselőként dolgozom az egyik központi állami szervnél. 27 éves koromban (1998-ban) kezdtem el atletizálni, melyben sok sikert értem el. Tagja voltam az első, világjátékokon résztvevő magyar csapatnak (1987., Innsbruck), alapító tagja vagyok a Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesületének (MTSE). Magasan az átlag feletti IQ-val rendelkezem a Mensa HungarIQa tanúsítványa szerint. Megtanultam akusztikus gitározni és basszusgitározni.
7 éves koromban derült ki, hogy krónikus vesegyulladásom van, ami súlyosan károsította mindkét vesémet. Az állapotom folyamatosan romlott, a számtalan orvosi próbálkozás, majd a CAPD kezelés dacára, mígnem aztán 1984. nyarán, – talán a második magyar gyermekként -, veseátültetésen estem át, miután 1982-ben feltettek a nemzetközi várólistára.
Eleinte még túl kicsi voltam, hogy felfogjam a helyzetem súlyosságát, viszont nagyon féltem az orvosoktól és kínzásként éltem meg a különféle, fájdalmas beavatkozásokat. Ahogy tizenéves lettem, egyre inkább tudatosodott bennem, hogy gyógyíthatatlan betegségem van, de arra nem emlékszem, hogy halálfélelmem lett volna.
Amikor az első vesémet megkaptam – 1984-ben -, ébredés után farkaséhséget éreztem és rendkívül jó étvággyal tömtem magamba az ételeket, ami előtte nem így volt. Ekkor éreztem először, hogy minden rendben lesz.
Az első transzplantált vesém 22 évig jól működött, majd 2006-ban ismét művesekezelésre lett szükség.
2007. nyarán, viszonylag rövid várakozást követően újra vesét kaptam, mely azóta is remekül működik – hála Istennek.
A legnagyobb félelem a szervátültetéssel kapcsolatban az volt, hogy ébredés után mindenféle csövek fognak lógni belőlem.
A legnagyobb kihívás a veseátültetés után számomra az volt, hogy végig kellett ülni (már ha véletlenül volt szabad hely) az egész napokat a gyakori kontrollok alkalmával a klinikán (I. Sebészeti Klinika, akkoriban még ott volt a veseátültetés), és rettegni, hogy vajon jó lesz-e az eredmény és hogy az orvosok vajon kitalálnak-e valami újabb kínzást, ha esetleg nem.
De az igazi kihívások a transzplantáció előtt voltak, utána inkább a megkönnyebbülés… Bár újra iskolába kellett járnom, pont nyolcadikba, utána felvételiztem, stb., de ha már életben marad az ember ez csak természetes, nem?
A sikeres veseátültetés után gyökeresen megváltozott az életem. Teljesen egészségesnek éreztem magam. Mindent ehettem, nem kellett diétáznom, mozoghattam, járhattam iskolába és nem kellett olyan sok időt a klinikán töltenem. Éppen elég volt a heti, majd egyre ritkuló időközönként való kontrollra járás…
Az általános iskola második osztályától a főiskolával bezárólag végig fel voltam mentve testnevelésből, így aztán katona sem lehettem, aminek persze nagyon örültem. Mindössze az első veseátültetésem után kezdtem el hobbi szinten asztaliteniszezni, majd a gimnáziumban egyre jobban kezdett menni a játék.
A veseátültetés után – már nem emlékszem pontosan, de valószínűleg a kontroll vizsgálatok alkalmával – kerültem kapcsolatba Székely Györggyel, majd alapító tagja lettem 1987-ben az MTSE-nek. Még ebben az évben részt vettünk – első alkalommal a Szervátültetettek Világjátékának történetében! – egy maroknyi csapattal Innsbruck-ban a VI. Szervátültetettek Világjátékán. Ekkor még sok babér nem termett nekünk: két ötödik helyet szereztünk úszásban, de tudtuk, hogy ez nem lesz mindig így.
1998-ban megismerkedtem a gyaloglással és megszerettem. Kiegészítésként futni is elkezdtem, majd fokozatosan abbahagytam az asztaliteniszt és kizárólag az atlétikára álltam át, melyben rendkívüli sikereket érhettem el az elmúlt 21 évben.
A sporttal kapcsolatban egy régebben velem készült újságcikk címe fogalmazta meg az érzéseimet: „A mozgás örömöt ad..” Ezenkívül sikereket, számos díjat, kitüntetést adott, továbbá beutazhattam a világot: mind az 5 kontinensen versenyezhettem! Továbbá a rendszeres mozgás hozzájárul az egészségben való maradáshoz: jelentősen csökkenti a vérnyomást, javítja a vénás- és artériás keringést, edzetté tesz, a kötelezően szedett immungyengítő gyógyszerek dacára megerősíti, ellenállóvá teszi a szervezetet.
Végül, úgy hiszem, példát mutathattam fiamnak, Bencének, aki gyaloglásban már 20 évesen, a mezőny legfiatalabbjaként gyalogolhatott 50km-t a Riói Olimpián, és jelenleg a Tokiói kvóta megszerzésén fáradozik.
Rengeteg sikerélményem volt:
- 2017. Malaga, VB: 5000m gyaloglás 23:41,80-nal világcsúcs, azóta is ez a legjobb eredményem. Ezzel 2017-ben az egészséges gyaloglók korosztályos világranglistáján a 16. helyen zártam 244 gyalogló között!!
- 2008. Würzburgi EB-n a 2. vesémmel először versenyeztem, 4 számból 4 arany, ráadásul 3 számban egyéni csúcs, gyaloglásban Európa-csúcs, jobb eredménnyel, mint a világcsúcs (itt azt szeretném leszögezni, hogy szervátültetett EB-n nem lehet világcsúcsot elérni, csak Európa csúcsot, mégpedig azért, mert a WTGF csak a világjátékokon elért eredményeket hitelesíti), mini-maratonban abszolút győzelem!!!
- 2010. Nyíregyháza, XVII. Veterán Atlétikai EB-n (normál mezőny) 20 km gyaloglásban 1:48:30-al 5.! lettem.
- 2011. Dudine, Szlovákia, 50 km gyaloglás, magyar bajnokság, első szervátültetettként teljesítettem a leghosszabb olimpiai atlétikai számot, idő: 5.18:12. Ezzel a Budapesti Honvéd 3 fős csapatának tagjaként magyar bajnok lettem! Ugyanakkor egyéniben 4. lettem.
- Ötszörös magyar bajnok vagyok 20 km-es gyaloglás csapatban (az egy egyesületből a versenyen a 3 legjobb időt elért gyalogló alkot egy csapatot), szintén a Budapesti Honvéddal, ebből 4 alkalommal fiammal Bencével együtt állhattam a dobogón!
- Összesen 10 alkalommal indultam a 20 km-es bajnokságon, a legjobb egyéni helyezésem két alkalommal is 6. hely volt.
Jó érzés a válogatott melegítőt felölteni.
Mindenki tudja a másikról, hogy legyen szó bármely sportágról, milyen kemény munka kell ahhoz, hogy bekerüljön a magyar csapatba. (Már rég magunk mögött hagytuk az Innsbrucki szintet: aki tud valamit, bármilyen szinten sportolni, az csatlakozhat hozzánk.)
Nagyon jó érzés, mikor sokan együtt vonulunk az utcán, mint az idén is, és az országot képviselhetjük, bárki bármit is gondoljon a szervátültetettek sportjáról. (Persze az átlagember nagyot nézne, ha versenyezni próbálna velünk, bármelyik sportágban…)
Jómagam az utcai futó csapat tagja vagyok 2009-től, minden évben, amikor volt csapatunk; ilyenkor egymásért is, a csapatért is küzdünk és többször volt olyan eset, hogy ha egyéniben nem is, de csapatban mégis felkerülünk a dobogóra a jó csapatszellemnek köszönhetően.
A 2019 évi Szervátültetettek Világjátékán elért eredményeim:
- 5000 m gyaloglásban aranyérem, abszolút 1.hely
- Road Race: (5,2 km utcai futás) egyéniben 8. hely,
- csapatban: bronzérem, idei legjobbal.
- 1500 m síkfutás: 11.hely, idei legjobbal
A legbüszkébb az 5000 m gyaloglásban elért aranyérmemre vagyok: nagy fölénnyel, abszolút győztesként értem célba a 48 induló közül. Idén, Newcastle-ben tizedszer indultam gyaloglásban, világjátékokon. Ez a 10. aranyérmem! Ebből az utolsó 9 alkalommal nem csak a korosztályomban győztem, hanem minden korosztály minden gyaloglóját felülmúltam. Továbbá 10-ből 9 alkalommal világcsúccsal győztem. Szerintem ez egyedülálló a szervátültetettek összes sportágát figyelembe véve. Ezért az egészért Istennek adom a hálát.
Már nagyjából minden álmomat megvalósítottam, mind időeredmények, mind érmek tekintetében. Bár a következő világjátékok előtt pont kategóriát lépek: bekerülök az 50-59 éves kategóriába, szóval itt is szeretnék bevésni egy mutatós világcsúcsot 5000 m gyaloglás versenyszámban, ha minden jól alakul. Továbbá szeretném fejleszteni a futótechnikámat és sérülésmentes felkészüléseket végigvinni.
Az igazi álmaim Bencével kapcsolatban vannak: felnőtt világversenyen szeretném, ha dobogós lenne gyaloglásban, illetve, ha az olimpián a legjobb nyolc közé kerülne!
A személyes mottómat Ézsaiás könyvéből idézném (40:29-31.)
„Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”
A többi szervátültetett sorstársamnak az az üzenetem, hogy én legfőképpen Istennek tulajdonítom az életben maradásomat, majd a sikereimet, – az ember nem tudja kihúzni magát a hajánál fogva a mocsárból. Csak kérni kell Őt, bárkinek segít, nem kell tovább egyedül küzdeni!
Mit üzennék a 10 évvel ezelőtti önmagamnak? Talán annyit, hogy
„Csak így tovább, lesz ez még jobb is!”
Venyercsán László/Feszt Tímea
