Rekordokat dönt a Millió lépés az iskoládért kihívás

Az elmúlt napokban Magyarország legnépszerűbb, legtöbbet letöltött applikációja volt a MillióLépés; a 77 napos kihívás első két napját rekordszámú regisztrációval és várakozás feletti aktivitással zárta a Millió lépés az iskoládért program.

A hétfőn indult országos mozgásösztönző versenybe eddig 1600 iskola 8600 osztálya jelentkezett, valamint több mint 60 ezren töltötték le a programban való részvételhez szükséges applikációt, a felhasználók fele 18 év alatti.

Eddig egy Puskás Ferenc stadionnyi ember kapcsolódott be a mozgásra ösztönző játékba hogy a kihívás végén száz iskola 1-1 millió forintot nyer sporteszközök vásárlására.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége által az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság támogatásával elindított egészségprogram célja, hogy rendszeres mozgásra ösztönözze a résztvevőket, és képet adjon arról, mennyit mozgunk valójában. A szervezők kitértek arra, hogy az applikáció mellett a versenyben részt vevő iskolák között akadnak kiemelkedők, mint az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, amelynek több mint 800 regisztrált tanulója már a verseny első napján virtuálisan körbejárta a teljes, 2583 kilométeres Kékkört.

Ezt a rendkívüli teljesítményt azóta már két további iskola, a Békéscsabai Zwack József Technikum és Szakképző Iskola, valamint a budapesti Gloriett Sportiskolai Általános Iskola is megismételte, a statisztikákból pedig az látható, hogy ma akár további 20 iskola is a teljes Kékkör végére érhet. A MillóLépés app ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ből is.

Forrás: hirado.hu, aktivmagyarorszag.hu
Borítókép és videó: hirtv.hu