Szervdonációs és Transzplantációs Világnap 2019

Zöldbe öltözött a Hősök tere október 12-én, a Szervátültetés Világnapján

Több száz szervátültetett és hozzátartozóik fejezték ki hálájukat és tiszteletüket a donorok és az egészségügyi dolgozó iránt szombat este fáklyás felvonulással a Szervdonáció és Transzplantáció Európa és Világapja alkalmából a Hősök terén. Az új élet jelképeként zöld fénybe öltöztek a Hősök tere szobrai, amely előtt Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke köszöntötte a tömeget. Beszédében kiemelte, hogy itt mindenki nyertes, hiszen az új szerv segítségével egyben új életet is kapott.

Ez a nap tiszteletadás a donoroknak és családtagjaiknak, illetve szolidaritás a még szervátültetésre váró betegek iránt. Köszönettel tartozunk valamennyi, a szervátültetés lehetőségét megteremtő donorjelentő, valamint a transzplantációt és az utógondozást végző egészségügyi dolgozóknak.

A Világnap egyben üzenet valamennyi ember számára:

Kérlek, ne tiltakozz a donáció ellen!

Egyetlen donor akár hat ember életét is megmentheti, míg az eltemetett szerv már senkin sem képes segíteni.

A világnap tiszteletére rendezett sporteseményt szervátültetett sportolók, neves olimpikonok és orvosok/ápolók, úszóváltója nyitotta meg, amelyet az MLSZ egykori kiváló válogatott labdarúgói részvételével rendezett, Bicskei Kupa- kispályás labdarúgó mérkőzés követett.

A Gesztenyés-kertben ünnepélyes keretek között elültetésre került az élet fája, a  Transzplatán, amelyet minden évben újabb fog követni.

Délután a Mezőgazdasági múzeum dísztermében került átadásra a Pro Vita díj, amelyben azok az emberek részesülnek, akik önzetlen módon szeretteiknek adományozták egyik veséjüket, vagy májuk egy darabját, s ezzel életet mentettek. A díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Dr. Sebestyén Beáta illetve a Transzplantációs Alapítvány részéről Szalamanov Zsuzsanna adta át.

Az esemény nem jöhetett volna létre a PR-ego szervezőmunkája és az Astellas Pharma támogatása nélkül.

Háttér:

A Szervdonáció és Transzplantáció Európa Napját az Európa Tanács kezdeményezésére 1996-ban, Genfben rendezték meg először, majd 2005-ben a WHO október második szombatját a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapjává nyilvánította. Magyarországon több mint 5.000 szervátültetett él és évente mintegy 500-an kaphatnak új életet. A szervre várók száma meghaladja az 1.400 főt. Hivatalos adatok ugyan nincsenek és kiskorú kivételével a hozzátartozó beleegyezésére sem volna szükség a szervkivételhez, mégis évente többtucat donáció maradhat el a hozzátartozók tiltakozása miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük