Tüdő- és májtranszplantáció után a Kilimandzsáró tetején

A transzplantáltak már egyszer farkasszemet néztek a halállal, halált megvető bátorsággal vállalták a műtét kockázatát. Nem lehetnének velünk, ha nem kapták volna meg a szervátültetéssel egy új élet ajándékát. A mögöttük álló teljesítmény tükrében mindez bátorságból vállalt tett sorstársaikért. A transzplantáltakkal tartanak a donorok, akik halálukból tovább ajándékozták életüket, és az ő családtagjaik, akik a veszteség lelki terheit viselték és viselik. “  (Prof. Dr. Lang György)

8 tüdőtranszplantáción átesett ember jutott fel egy nemzetközi expedíció keretein belül júniusban Afrika legmagasabb hegyére, a Kilimandzsáróra. A magyar csapat öt kísérővel és két tüdőátültetett fiatalemberrel   – a 24 éves Balogh Krisztián Péterrel és a 41 éves Garda Péterrel – jutott fel az 5895 méteres csúcsra.

Balogh Krisztiánnal beszélgetünk, aki jelenleg hazánkban az egyetlen olyan magyar cisztás fibrózisos beteg, aki kombinált tüdő- és májtranszplantált.

 

25 éves leszel decemberben, hogyan telt ez a 25 év?

Kalandosan.

A születésem után azonnal meg kellett operálni, mert bélelzáródásom volt. A következő napokban kiderült, hogy ezt a cisztás fibrózis okozta. Akkor még nem biztatták semmi jóval a családomat, de a hullámvasút csak most kezdődött. 18 éves koromig a Heim Pál Gyermekkórház CF szakrendelésére jártam, addigra több bélelzáródásom volt és 8 évesen emiatt újabb műtétre is sor került. Szerencsére ekkor még légzőszervi problémáim nem voltak. Tanultam, úsztam, futottam, kerékpároztam és repültem.Bár a májfunkcióm rohamosan romlott, akkor még a transzplantáció gondolata és az, hogy egy idegen ember májával éljek, elfogadhatatlan volt. Az állapotom lassan, de biztosan romlott. Nemhogy javítani, még szinten tartani sem tudtam. Egyre több idő ment el inhalálásra, váladékürítésre. Fáradékonyabb, gyengébb lettem, több alkalommal kerültem kórházba. A májam és lépem jelentősen megnagyobbodott és a kritikus májfunkciós értékeim miatt a repülő orvosi engedélyemet is elvették. Ezt a helyzetet rettentő nehezen viseltem, az egyetemről is egyre többet hiányoztam, végül már passzív félévekre volt szükségem. Újabb és újabb egészségügyi problémáim jelentkeztek. Végül az aneszteziológus véleménye szerint egyetlen olyan megoldás volt, amit túlélhetek: egyszerre kell cserélni a tüdőmet és májamat. Ám ezt a kockázatos műtétet eddig csak kis számban végezték a világban. Ekkorra már annyira korlátozott a betegségem, hogy nem egyszerűen csak beletörődtem a transzplantációba, hanem mindennél jobban vágytam az új szervekre. 2015. november 26-án csörrent meg a telefonom: a koordinátor hívott Bécsből, hogy úgy néz ki, találtak számomra megfelelő szerveket. A műtét 18 órás volt, prof. Berlakovich és Lang professzor végezték. Minden tökéletesen alakult, másnap le tudtak venni a lélegeztetőgépről, a harmadik napon lábra álltam és enni is elkezdhettem. Végül 40 nap után hoztak haza a Tüdőklinikára és 50 nap után a saját ágyamban alhattam.

 

Hihetetlen, hogy ez még nem egészen két éve volt. Azóta hogyan éled a mindennapjaidat?

Mondhatjuk, hogy az életem 180 fokos fordulatot vett. A korábbi oxigénpalack és orrszonda helyett (ami mindig az autómban volt vésztartaléknak) futok, kerékpározom, idén májusban körbebicikliztem a Balatont és nem érzek korlátokat. Mindent lehet és bármit megtehetek.

Hogyan kerültél a Kilimandzsáróra?

Hívtak és nem volt kérdés, hogy igent mondok-e.  A szüleim az első pillanattól kezdve lelkesen támogattak – bár ahogy közeledett az indulás időpontja, úgy kezdtek egyre jobban aggódni.

2015-ben a Groningeni transzplantációs munkacsoport már szervezett egy sikeres expedíciót transzplantált betegeknek az 5895 m magas Kilimandzsáró csúcsára, ezen felbuzdulva kezdte el a bécsi munkacsoport a tüdőtranszplantáltak nemzetközi expedícióját szervezni, melyhez a 2015-ben elindult, sikeres hazai tüdőtranszplantációs program is csatlakozott 2 transzplantálttal, 3 kísérő orvossal, 1 gyógytornásszal és 1 fotóssal.

Kik voltak a magyar csapat tagjai?

Prof. Dr. Lang György, aki 15 éve végez tüdőátültetéseket; Dr. Gieszer Balázs, aki 8 éve foglalkozik tüdőtranszplantációval;  Dr. Ghimessy Áron, aki 7 éve a tüdős csapat tagja;  Dr.Borka Péter, aki 30 éve foglalkozik cisztás fibrózisos betegekkel;  Dr.Szilassy László, aki fotósként csatlakozott hozzánk, egyébként villamosmérnök és 30 éve foglalkozik extrém körülmények közötti mérés-adatgyűjtéssel, valamint mi ketten, a „tüdősök”, Garda Péter, aki 14 éve tüdőtranszplantált és én tartoztunk a Team Lungary csapatba.

Mennyi ideig tartott a túra?

A túra két hétig tartott, ebből a Kilimanjaro megmászása nyolc napot vett igénybe. Akklimatizációs túrák közbeiktatásával a hetedik nap reggelére jutottunk fel a 5895 méteres magasságba.

Mi volt számodra a legnehezebb a Kilimandzsáró expedícióban?

Habár Afrikába eljutni sem volt zökkenőmentes a folyamatos járattörlések miatt, a legnehezebb része az expedíciónak mégis egyértelműen a csúcshódítás volt. Éjfélkor indultunk vak sötétben és dermesztő hidegben a 4800 méteren fekvő Koszovó táborból, ahol az óriási szélvihar miatt nem igazán tudtunk rápihenni az előttünk álló hét órás útra. Az időjárásnak köszönhetően segítőink a konyhasátrat sem tudták felállítani, így a csúcsnak egy fél tányér spagettivel és három szem keksszel vágtunk neki.

Mi volt a legjobb a túrában?

Egész életemben szerettem a határokat feszegetni, azt hiszem, hogy ezzel mindent elmondtam. Mindezt azzal a professzorral, akinek az életemet köszönhetem.  Elmondhatatlan érzés.

Visszamennél?

Viccelsz? Bármikor!

Feszt T.

 

 

Megjelent a SZERVUSZ újság 2017/2. számában

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.