A jelen atlétája a jövő csillaga

Hogyan lettem atléta? Mi a jó a futásban? Ezeket a kérdéseket gyakran felteszik nekem. Hogy az első kérdést meg tudjam válaszolni, nagyon régre vissza kell menni az időben.

2010 év elején derült ki a vesebetegségem. Reusz professzor úr tanácsára elkezdtem sportolni, mert azt mondta, hogy az segít egészségesebbnek maradni. Megtanultam úszni, már óvodás koromban kilométereket úsztam edzéseken. Olyan voltam, mint az igazi vízicsibe. Egy külföldi nyaralás során kipróbáltam az aquatlont, hiszen úszni tudtam, futni pedig mindenki tud. Arra hamar rájöttem, hogy a sport az utazással is együtt jár. Ezért már ovis koromban minden versenyen szívesen részt vettem. Megtanultam korcsolyázni és síelni is. Sajnos??? Elég hamar a fekete pályákat szerettem, így a szüleimnek mindig kellett valakit keresni, akire rábízhattak. Ma is minden évben várom, hogy a közeli sípályákon lehessen síelni.

A triatlon is kipróbáltam, de a kerékpározás elég távol állt tőlem. Most meg már Török doktor úr amúgy sem szeretne meglátni versenykerékpáron.

Sokáig az úszás mellett lovagoltam is, a tereplovaglást szerettem a legjobban. Ezt a sportot akkor kellett abbahagynom, amikor megkaptam a vesémet, mert a betegágyon Török doktor azt mondta, hogy csak olyan lovon lovagolhatok, amire ha ráülök, leér róla a lábam.

A transzplantációig rengeteg aquatlon- és futóversenyen vettem részt

Ekkor még nem készültem a versenyekre igazából. Úsztam, és néha futottam. Atlétika edzésekre nem is jártam. Csak hobbi szinten csináltam. Igy is gyűjtöttem össze több mint 150 érmet és 43 kupát.

A transzplantáció után, egy számomra akkor még ismeretlen „néni” a Gyermekklinika veseosztályán kinézett magának. Ő volt Feszt Timi. Valahonnan megtudta (Kelen Kata doktornőtől), hogy elég sportos vagyok. Leült velem beszélgetni, ami tök jó volt, és mondta, hogy járjak atlétika edzésre. Mivel az úszást abba kellett hagynom az orvosi beavatkozások miatt, így maradt nekem az atlétika, ami pedig a sportok királynője.

Még magántanuló voltam, ötödikes, amikor csatlakoztam a Trappancs Egyesület sportolóihoz és elkezdtem az atlétikát a mosonmagyaróvári atlétika klubban. Heti három edzésünk van, Szitás László irányítja az edzéseimet. Ezenkívül szinte minden nap futok a szomszédunkban található futókörön.

Legjobban a távoktatásos Covid időszakot imádtam. Minden reggel futással kezdhettem, hiszen nyugodtan kimehettem, mert igazolt sportoló vagyok. Kora délután az oktatás után szintén futottam. Sajnos a jelenléti oktatás a reggeli futás élményét elvette, azonban amikor hazaérkezem agyilag nagyon lefárasztva, akkor átöltözöm, és futok pár kilométert.

A futással nagyon sokat nyertem. Sokat utazhatok, amit nagyon élvezek. Rengeteg embert ismer meg az ember ilyenkor. Sokat közülük példaképként is tisztel. Eljutottam többször edzőtáborba, ahol a felnőttek nem néznek le, mert még gyermek vagyok. Ugyanolyan versenyzőt látnak bennem, mint saját maguk. És nem utolsósorban nemcsak bekerültem a magyar szervátültetett válogatottba, és eljutottam a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságára, valamint Világjátékára is, hanem a dobogó legfelső fokán is állhattam.

Megállíthatatlannak érzem magam

A 2023-as Szervátültetettek Világjátéká n a magyar válogatott legfiatalabb tagja voltam, úgy éreztem, hogy ez még további erőt és szárnyakat ad. A világjáték áprilisban volt, tudtam, éreztem, hogy ha itt minden úgy sikerül ahogy szeretném, akkor az egy hónappal későbbi érettségi vizsgákon sem lesz nehézségem.

Úgy sikerült.

Az 5 km-es minimaratonon negyediknek értem be, majd pár nap múlva sikerült megszereznem a súlylökés korosztályos világbajnoki címét. Számomra a legnagyobb meglepetést a 200 méteres síkfutás aranyérme jelentette, hiszen mindig úgy éreztem, hogy ez nem az én távom és még soha nem sikerült legyőznöm a nemzetközi mezőnyt. Kicsit el is fáradtam, a 400 méteres síkfutásban ezüstérmet, távolugrásban bronzérmet szereztem. Rendkívül boldogan jöttem haza a nemzetközi versenyről.