Az Év Sportolója Gálán két díjat is nyertek szervátültetett sportolóink!

A Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai az idén 61. alkalommal szavazták meg, kik voltak az esztendő legjobb sportolói. Az elismeréseket az Év Sportolója Gálán adták át, mely 2019. február 14-én, a Nemzeti Színházban került megrendezésre. A sorrend 439 szavazat alapján alakult ki, ez pedig rekord, a tavalyi csúcs alkalmával 436-an vettek részt a voksoláson.

A jelöltek között több szervátültetett sportolónk is helyet kapott. Hogy pontosan kik is jutottak a hármas listára azt, ITT részletesen megtekinthetjük.

2019-ben az év női és férfi fogyatékos sportoló kategóriában is szervátültetett honfitársunk nyerte el a díjat. Ők ketten sorstársaikkal együtt az egészséges élet reményét és bizonyítékát jelentik számunkra. Gratulálunk ismételten az elismeréshez!

Az év női sportolója: Gyurkó Alexandra

A 22 éves herendi májtranszplantált úszónk – Gyurkó Alexandra ( TrappancsEgyesület) 21 éve májtranszplantált. 15 éve úszik, azóta minden hazai- és nemzetközi versenyen dobogóra állhatott. 2015-ben egyszer már elnyerte, idén pedig ismét megszerezte a sportújságírók szavazatait, és elhozhatta az „Év Sportolója” címet. 2018-ban 2 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel tért haza a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságáról.

Az év férfi sportolója: Gelencsér Róbert

A 12 éve vesetranszplantált pápai atlétánk – Gelencsér Róbert – évről évről jelölt, sőt 2015-ben, Gyurkó Alexandrához hasonlóképpen ő is már elnyerte a kategória első helyét. Idén ismét őt szavazták meg a magyar sportújságírók, és megszerezhette másodjára is az „Év Sportolója” címet. 2018-ban az országos bajnokságok mellett, 3 arany- és 1 bronzéremmel tért haza a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságáról.

A díjátadóról készült pillanatokat, és beszédeket az m4sport.hu weboldalon lehet visszanézni.

A díjazottak és, győztesek teljes névsorát pedig alább lehet megtekinteni:

Az év férfi sportolója:
Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Az év női sportolója:
Kozák Danuta (kajakos)
Az év csapata hagyományos csapatsportokban:
Győri Audi ETO KC
Az év csapata egyéni sportágak csapatversenyeiben:
férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó
Az év edzője:
Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó)
Az év férfi labdarúgója:
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Az év női labdarúgója:
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)
Az év gólja:
Sigér Dávid (Ferencváros) MTK elleni találata
MLSZ-életműdíj:
Rákosi Gyula
MSÚSZ-MOB-életműdíj:
Jónyer István, Gergely Gábor, Klampár Tibor (asztalitenisz)
Az év fogyatékos férfi sportolója:
Gelencsér Róbert (szervátültetett atléta)
Az év fogyatékos női sportolója:
Gyurkó Alexandra (szervátültetett úszó)
Az év fogyatékos csapata:
női kerekesszékes vívóválogatot
Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:
Beliczay Sándor (vívás)