Csak néhány hajnali gondolat
Vasárnap van. Azt mondják, az Úr napja. Nem tudok aludni, pedig a saját ágyamban aludtam. Még nem pirkadt, eluntam a tv kapcsolgatását – úgy sincs semmi értelme – leültem hát a számítógéphez. Miért nem tudtam aludni a saját ágyamban? A feleségem itt szuszogott mellettem, a kutya még nem kérte a reggelit. És akkor rájöttem. Az izgalom. Amit éreztem a rendezvény után. És jöttek a gondolatok. „ És jutott eszembe számtalan, szebbnél szebb gondolat” ha emlékeztek Petőfi versére.
„Ülök és mesélek”
Persze érdekes volt, talán izgalmas is, amikor mi küzdöttünk a transzplantáció elfogadásáért, megvalósításáért, állami támogatásáért. De mi volt ez ahhoz képest, ahogy ti, a szervátültetésre várók küzdöttetek az életetekért? Szenvedés, félelem, fájdalom, remény, bizonytalanság érzéséhez képest? És az öröm, boldogság érzéséhez képest a sikeres átültetés után? És a gyász, az elvesztett betegtársaink iránt. A halott donorok hátramaradottainak fájdalmához képest? Az élő donorok bátorságához képest?
A tőletek kapott kitüntetés után – a legszebb kitüntetés a betegeinktől jön – nem csoda, hogy könnyekre fakadtam, ahogy most is könnyes a szemem, amikor visszagondolok az elmúlt napokra. Nem szégyellem a könnyeimet, ahogy talán Terentius mondta: Ember vagyok. Semmi se áll tőlem távol, ami emberi. Ezek hát akkor ott előttetek egy ember emberi könnyei voltak.
Csak csodálni tudom azt az erőt, elhivatottságot, ahogy Judit és Csaba amit az önkéntesekkel együtt létrehoztak. Nekem könnyebb volt. Csak tettem, tettük a dolgunkat amit a sors vagy ha úgy tetszik, az Úr kijelölt számomra, számunkra.
De honnan az erő, hogy létrehozzon valaki (Csikós Józsefné) Kiskunfélegyházán egy emlék helyet a donorok neveivel, aki gyermekét veszítette el? És honnan az erő, hogy a donorok hátramaradottai is csatlakozzanak a szervátültetés mozgalmához? És honnan az erő az élő donorokban? És honnan az akarat, ami létrehozta az ismeretlen donor emlékfáját?
Mind megannyi megválaszolhatatlan kérdés.
És akkor egyszerre felbukkan néhány elkötelezett ember, Judit és Csaba, akik fontosnak tartják, hogy a szervátültetettek társadalmát, valóban demokratikusan összefogja, kizárólag a szervátültetések alapján. Szív?vese? Máj? Tüdő? Mindegy. És megtalálják azokat az embereket, Tímeát, Mátét és a többi önkéntest, akik ebben partnerek , felsorolni sem lehet neveiket, segítőtársak lehettek.
Nem akarok szót vesztegetni az előadókra, akik felkészülten bővítették tudásunkat remek előadásaikkal. Az a nagytudású ember, aki a tudását a hétköznapi – laikus- ember számára is – érthető módon tudja közvetíteni. Ebben nem volt különbség.
Nem térek ki a sok rendezvényre, amit Csabának, Juditnak, a vezetőségnek köszönhetően (nem feledkezve meg név említése nélkül a támogatókról) sok résztvevő számára nagy élményt jelentett, az egészségmegőrzés szempontjából komoly jelentőséggel bírt, hiszen csak részben (Millió lépés…) érintette az összejövetel, bár nem jelentéktelen részét.
És akkor vissza a könnyekhez. Nem lehet meghatottság nélkül látni, hallani azoknak az embereknek a sokaságát, akik ott álltak velem szemben, akikből áradt a megértés, a szeretet, az öröm, a boldogság minden megnyilvánulása. Az összefogás, az összetartozás érzése. És ez volt, ami könnyeket csalt a szemembe.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy járhattam ezt az utat, megérhettem ezt a napot. Köszönet érte.
2021. október 3. hajnal
dr. Alföldy Ferenc
Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2021/3. számában jelent meg.