Egy tüdő, egy vese és egy szív

Úgy érzem, sok próbatételnek tesznek ki odafentről. De állom a sarat és ha ez kell a hosszú élethez, akkor állok elébe.

1980-ban születtem cisztás fibrózissal. Pici kék baba voltam és nem sírtam fel. Hamar megállapították, hogy egy ritka genetikai betegségem van, ami az életminőségem rovására fog menni. De sem a szüleim, sem én nem adtuk fel.

A gyerekkorom sem volt szokványos, mindennap inhalálni kellett. Egy éves koromig huszonöt tüdőgyulladásom volt. Bár sportoltam és tizenegy évig a nagymarosi csapatban fociztam, de romlottak a tüdőfunkciók és egyre gyakoribbak lettek a tüdőgyulladások. 1994-ben már évente vénás antibiotikumot kaptam, a tüdőmből üríteni kellett a váladékot. Vagy száz tüdőgyulladást vészeltem át. 2001-ben játszottam utoljára, ekkor kezdett rohamosan romlani az állapotom. Nagyon bántott, nagyon fájt, de annyira romlottak a tüdőfunkciók, hogy abba kellett hagynom a focit.

Felkerültem a tüdőtranszplantációs várólistára és 2003 november elején jött is az első riasztás. Már a műtő előtt voltunk mikor kiderült, hogy még sem lesz jó számomra ez a tüdő. A családom utaztatott haza, hiszen akkor még ezeket a műtéteket Ausztriában, Bécsben végezték. 

Nem kellett sokat várni, pár nap után ismét felhívtak, hogy van egy nekem megfelelő tüdő és száguldott velem a mentő ismét.

2003. november 16-án megkaptam az életre az új lehetőséget

Emlékszem, nagyon izgultam a műtét előtt és akkor megfogadtam, ha én ezt túlélem, akkor elmegyek Rómába és végig drukkolom a kedvenc római csapatom focimeccsét. Amit évekkel később meg is tettem. A műtét öt és fél órás volt és Walter Klepetko professzor Úr műtött, aki Niki Laudát is. Három hétig voltam kint, majd következett tíz nap az Országos Korányi Pulmológiai Intézetben.

Gyorsan gyógyultam, tele voltam életerővel és fél év után már éltem a fiatalok bulizós életét. De szívesen beálltam hobbiból focizni is. Nagyon jó érzés volt, hogy végre kaptam levegőt és tudtam futni. 

De az élet mást gondolt: az alapbetegségemtől és a sok gyógyszertől egyre rosszabbak lettek a vesefunkciós értékeim és ismét jöttek a kórházi hetek. 

Végül 2007. március 14-én megkaptam az első kezelést, elkerülhetetlen lett a művesekezelés és felkerültem a vesetranszplantációs várólistára is. Ez sem ment könnyen, mert volt, amikor le kellett vegyenek. Egy foltot láttak a tüdőmön és meg kellett műtsenek, majd másnap ismét, mert bevéreztem. Bevallom akkor nagyon elkeseredtem, még a mécses is eltört nálam, ami azért elég ritka dolog. Állandóan szomjas voltam és bizony keményen meg volt adva, hogy mennyit ihatok. A sót pedig teljesen meg kellett vonni magamtól, pedig elég sósszájú vagyok. 

Egy szívet is kaptam az élettől

Bár reménytelennek éreztem a sok várakozást a dialízissel, de a legcsodálatosabb dolog is ebben az időszakban érkezett az életemben. 2008-ban megismerkedtem a párommal és megtalált a szerelem, így egy szívet is kaptam az élettől. 

Ő akkor Gödöllőre járt egyetemre, így oda költöztünk és ott éltünk. Sajnos a művesekezelés sok szép hosszú utazást meghiúsított, mert külföldön nem akartam dialízisre járni.  

Vártuk nagyon a vesét, közben sok szép hétvégi kirándulásunk volt. Jártunk Prágában, Berlinben, Varsóban és természetesen Rómában is, hiszen a tüdőtranszplantációnál ezt megfogadtam, hogy eljutok. Hatalmas boldogság volt, hogy ezt pont a szerelmemmel tudtam megtenni.

2016-ban Valentin napon elérkezett a várva várt telefonhívás, hogy érkezett számomra egy vese.

Hamar gyógyultam és a szerelem minden nehézségen átsegített. Híztam tíz kg-ot és sokkal szabadabbnak éreztem magam. Annyira, hogy azonnal az esküvőt kezdtük el szervezni. Előtte nem mertem volna Nikit elvenni, mert nagyon féltem attól, hogy mit hoz a jövő. Sokszor fel is merült bennem, hogy miért szeret, olyan selejtesnek éreztem magam. De ilyenkor mindig mérges lett és legyintett egyet. Most pedig már mindennek vége lett, mint egy rossz rémálomnak.

Ez egy izgalmas időszak volt, nagyon vártuk a nagy eseményt. 

Még ebben az évben 2016-ban Visegrádon kötötték össze az életünket. Emlékszem, hogy rettenetesen izgultam. Annyira, hogy aznap reggel anyu egy nyugtatót belém nyomott nehogy én ájuljak el a saját esküvőmön. Teljesen pánikban voltam. De ahogy megláttam a menyasszonyomat mikor lépkedett felém, elszállt minden idegbajom. Egyszerűen gyönyörű volt, imádtam és be kell vallani, hogy csorogtak a könnyeim. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot

A vesémmel együtt egy vírust is kaptam, amit egy biopszia alkalmával derítettek ki. Bár ez stagnált, de azóta nagyon oda kell figyelni rá. Voltak próbálkozások a gyógyításra, de nem váltak be. Viszont a sport egyre jobban hiányzott, így végül 2018-ban hobbiból elkezdtem bokszolni. Ezt két évig folytattam és nagyon szerettem, de a vesék miatt abba kellett hagyni. 

Jött a világjárvány is, amit nagyon nehezen kezeltem. Pánikoltam, nagyon félek a haláltól. Már a járvány előtt is nagyon sok transzplantált társamat veszítettem el. Most pedig attól is féltem, hogy elkaphatom a vírust, hiszen sokan kerültek kórházba. Sajnos nyugtatókat is szednem kellett a pandémia miatt, hogy ez a halálfélelem ne őröljön fel teljesen. A bizonytalanság, bezártság megtette hatását. Van két szeretetgombóc kutyám, tőlük azért sok pozitív löketet kapok a feleségem mellett.  Beni és Ottó, két kis vagány pasi. Néha róluk szól minden, mintha a gyerekeim lennének. Ha el vagyok keseredve és egyedül vagyok otthon, akkor elég ha hozzám bújnak.

Pedig vannak terveim.

Először csak rövidtávúak voltak, hiszen annyi mindenen mentem keresztül, a jövőm születésem óta kétséges volt. De időszerű lenne egy igazi nagy nyaralás. A nagy vágyam egy gyermek és igazából mindegy, hogy fiú vagy lány, de én lányos apuka szeretnék lenni. 

Nemrégiben pedig egy hatalmas élményben volt részem, kint lehettem a Magyarország- Franciaország EB selejtezőn. Felemelő volt a tömeggel együtt drukkolni, üvölteni és ez feledtetett azért most sok mindent. Ezek a tervek tartják bennem az erőt. Próbálok bizakodó maradni főleg a párom, az ő családja és az én szüleim miatt. 

Nekik hatalmas köszönettel tartozom – az orvosaimon és az Ismeretlen Donoraimon kívül is – és meg kell mutatnom, hogy van előre. 

Mert állom a sarat a legnagyobb viharban is. 

Lénárd Péter/ Nagy Mara