Elment Enci

Elment, és már nem mondhatjuk el neki, milyen gazdagságot teremtett maga körül. Fura dolog a fotós élete: beleég a szemébe az a látvány, amit képpé formál. Készül és emlékszik minden pillanatára, amikor a gombot megnyomta és ez az a pillanat, ami örökre megmarad. Köszönöm, hogy lehettek ilyen perceim, hogy láthattam azt a mérhetetlen szeretetet és törődést, ahogy a gyermekekkel bántál.

Egyszer meghívtál minket, hogy láthassuk azt a csodát, amit egy Zala megyei kis faluban, a Becsvölgyén élő gyerekeknek teremtettetek. Azt a színjátszó- és képzőművészeti tábort, amely egy hétre színt és életet vitt a faluba, ahol egy hétig a helyi gyermekek színészekké váltak az előadás napjára. Kérted, csináljak néhány képet és én el sem tudtam engedni egész este a gépet, mert elragadott mindaz, amit láthattam.

Emlékszem, ahogy igazgattad a sminkjeiket, ahogy öntötted beléjük a lelket, ahogy jobban izgultál mindenkinél. Próbáltál kemény lenni és határozott velük: nem izgulsz, kimész, elmondod és kész! Ha nem jut eszedbe folytasd tovább.  De amikor elfordultál, láttam az arcodon, legszívesebben megölelted volna mindegyiket…

Egy hét alatt egy előadás került a falu és a nagyszámú közönség elé, olyan színi játékkal, amilyet csak a tiszta gyermekszívek tudnak adni. A nagyszájú, a félénk, a visszahúzódó és a harsány… egy csapattá tetted őket és ők megélhették a csodát. Azt a csodát, amit Te élhettél meg a színpadon oly sokszor, amit láttattál velünk, amire emlékezhetünk! 

Köszönöm, hogy ismerhettelek!

dr Grózli Csaba