Higgyenek abban, ami elsőre talán lehetetlennek tűnik

Levente 13 éve vesetranszplantált és soha nem gondolta volna, hogy egyszer az UltraBalaton résztvevői között futóként lesz jelen.

Levente, veseátültetett

Mióta vagy szervátültetett?

2013 május 31.

Sportolsz –e valamit?

Jelenleg úszom.

Mit jelentett számodra az UB-n futni?

Óriási élmény volt a csapat tagjának lenni, és egyben felelősség is, hiszen példát mutattunk arra, hogy szervátültetettként is lehet teljes életet élni. 

Mi volt a legnehezebb pillanat?

Talán amikor a szakaszom felénél Iváncsics Zsolt ultrafutó aki egyben a csapattal együtt futott azt mondta, hogy tegyünk rá egy lapáttal. 

Milyen volt a csapat?

Nagyszerű. Voltak profi atléták és voltak amatőrök is. Ment a tapasztalatcsere ezerrel. De szerencsére a poénkodás sem maradt el. 

Gondoltad-e a szervátültetés előtt, hogy képes leszel egyszer erre?

Mivel kiskorom óta sportolok, ezért igen. Abban viszont nem voltam biztos soha, hogy egyszer egy UB-n futok. 

Lesz-e más megmérettetés?

Augusztusban Newcastle-ban a Szervátültetettek Világjátéka és előtte még vizsgaidőszak (Szegeden, a jogi karon tanulok).

Mit üzensz a többi dializáltnak/transzplantáltnak?

Azt hogy kezdjenek el sportolni, mert ezzel plusz èveket adnak a szervüknek. Akit dializálnak, azok pedig lényegesen növelik a túlélés esélyét a sporttal. A kor nem számít. Elég ránézni a váltónkra. Fiataloktól az idősebbekig mindenki jelen volt. 

Mit üzensz az embereknek, akik olvasnak rólad?

Ne féljenek a kudarctól és higgyenek abban, ami talán elsőre lehetetlennek tűnik. És kezdjenek el sportolni, ha még nem tették meg.