Mit érdemes tudni a COVID-19 elleni védőoltásokról?

A mostani videóbejelentkezés nem képezi orvosi tanácsadást, a személyes véleményemet tartalmazza, amelyet természetesen a szakemberekkel való konzultáció, illetve a szakirodalom átolvasása után tettem meg, és kimondottak szervátültetettek számára szól, de természetesen másoknak is lehetnek benne hasznos információk.

„A legfontosabb azt megfontolni, hogy mivel ártunk többet magunknak vagy a környezetünknek? Ha várunk és azt gondoljuk, hogy mi nem oltatjuk be magukat, mert a többiek beoltják és akkor el fog tűnni ez a vírus és majd amikor már nagyon sok tapasztalat lesz, majd akkor, vagy pedig gyakorlatilag az elején.

Azt tudjuk, hogy aki megfertőződik, annak egy része megússza, egy részénél lesznek maradványtünetek, amelyek hetekig hónapokig tarthatnak, és egy részénél pedig súlyos következmények lesznek, maradandó egészségkárosodás és a legsúlyosabb szövődmény a haláleset. Ez Magyarországon azt jelenti, hogy minden 1000. ember eddig belehalt ebbe a fertőzésbe.

Tehát ezt kell mérlegelni. Viszonylag egyszerű a válasz, azt gondolom, hogy érdemes vállalni az oltást, szemben azzal, hogy a környezetem akár általam is megfertőzödhessen, úgy, hogy esetleg nem is tudok róla, hogy én magam vírushordozó vagyok. Hiszen ez ennek a legnagyobb veszélye. „

Dr. Grózli Csaba