Az első Balaton-átúszásom
2023. július 23-a jeles nap lesz mindig az életemben! Még mindig ízlelgetem, hogy 5200 métert úsztam egyvégtében, nyílt vízen, a hullámzó Balatonban, 2 óra 22 perc alatt!
9,5 éve kaptam új májat, új esélyt az életre. A műtét utáni közel 2 év nagyon szenvedős, útkeresős időszak volt fizikailag és mentálisan egyaránt. Folyamatosan kerestem a lehetőségeket, hogy boldog, egészséges életet tudjak élni.
Ez idő tájt elkezdtem úszni, mindig többet és többet, mert itt megéreztem, hogy megtaláltam valamit, amit keresek. Fokozatosan eljutottam odáig, hogy részt vettem a szervátültetettek bajnokságán, majd – elsősorban a családom segítségével, akik finanszírozták nekem – kiutazhattam a Szervátültetettek Világjátékára, Newcastle-ba. Ezt a lehetőséget inkább a munkámnak, a hozzáállásomnak köszönhettem, nem az eredményességemnek. Nagyon nagy élmény egy ilyen találkozó, és a versenyzés is különlegesen izgalmas történet. Ekkor fogalmazódott meg bennem egy nagy cél, hogy világversenyen szeretnék egy érmet szerezni. Aztán covid-időszak következett, majd pedig nem sikerült bekerülnöm az Oxfordba utazó csapatba, s szembesültem azzal, hogy az én koromban, és az én képességeimmel a sprint úszószámokban nem tudok már jelentősen fejlődni. Ez okozott egy kis törést, de szerencsére ezután is szerettem az úszást, élveztem, hogy meg tudtam tanulni a technikát.
Kicsit másfelé is tekingettem, és ekkor tűnt fel a nyíltvízi úszás, s nekiálltam arra készülni. Tavaly nyáron neveztem a Balaton-átúszás féltávjára, s nagyon jó érzés volt teljesíteni! Ebben az évben pedig – sok dilemmázás után – beleálltam a teljes távra való felkészülésbe. Főleg azért voltak kétségeim, mert úgy éreztem, hogy a testem maximum 2500 métert tolerál. Amikor megláttam az első edzéstervet, melyben 3 hónapos felkészülés volt programozva, nem tűnt már olyan félelmetesnek. Ahogy mentem előre a teljesítésben, jól reagált a testem, szépen tudtam növelni a leúszott mennyiséget. A központi esemény előtt szerettem volna, ha van egy ugródeszka, egy rövidebb, de mégis komoly táv, ahol tesztelni tudom magam.
A Tatai Öreg – tó – úszás 3500 méteres távjával és a július 1-i időpontjával erre éppen megfelelőnek tűnt, így belevágtam, és megnyugtatóan le tudtam úszni. Ezután már volt önbizalmam az 5,2 kilométerhez is. Nagy izgalommal készültem a „fellépésre”, sokat beszélgettünk és bíztattuk egymást Bela István barátommal, aki szintén az első átúszására készült, s együtt is vágtunk neki a távnak. Két és fél órát úszni a háborgó vízben úgy, hogy csak magadra számíthatsz. Nem volt egyszerű, de tudtam, hogy rengeteg pozitív energiát jelenthet majd a további életemre. Ez be is igazolódott, s az azóta eltelt időben ezeket jó érzéssel, kicsit talán büszkén is, mind-mind bezsebelem!
Köszönöm a donoromnak, a családomnak, a barátaimnak, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének, akik segítettek és támogattak és az idegeneknek is, akik azóta is folyamatosan kifejezik elismerésüket.
Iker László István
