Az M4 Év Sportolója Gálán az Év Edzője díjra jelölve: Pethő Ferenc

2005-ben kezdődött az ismeretségünk, később barátságunk Mihálovits Tamással (Tomival).  Egy amerikai football csapatban, konkrétan a Budapesti Farkasoknál játszottunk.  Sok éven keresztül néztünk farkasszemet egymással a fal két oldalán. Ő a védőfal, én a támadófal meghatározó játékosai voltunk. Akkor még csak távoli gondolatként tekintettünk arra, hogy ha vége lesz a focinak, majd szenior korunkban is fogunk valamit együtt sportolni. Valami kevésbé agresszív sportot, de mindenképpen testhezállót.  Én már akkor ajánlottam neki a dobó számokat, már csak azért is, mert fiatal koromban dobóatléta voltam, no meg azért is mert neki is nagyon testhez állónak gondoltam.  Akkor én még nem tudtam  az öröklött vesebetegségéről.

Mihálovits Tamás és Pethő Ferenc

Amikor Tomi amerikai foci pályafutása végeszakadt,  nagyon felgyorsultak az események. Szinte fel sem eszméltem a betegség híre után, már dialízisre járt, aztán jött a transzplantáció, majd a telefon, hogy mikor kezdhetünk dobálni.

Más még a sebeit nyalogatta volna azon morfondírozva, hogy milyen keserű sors jutott Neki, de  Tamás már azon gondolkodott, hogyan tovább, hogyan alkothatna valami maradandót, valami követendőt.

Természetesen a megkeresésére, hogy segítsek neki a felkészülésben, örömmel igent mondtam. Először azt gondoltam, hogy lemegyünk kicsit a pályára, bohóckodunk, dobálgatunk, sztorizgatunk a régi időkről, de Ő ezt teljesen másképpen képzelte el. Kb. ilyen lehet egy edző álma: van egy sportolója, aki ilyen adottságokkal rendelkezik, és hajtani sem kell, sőt, inkább picit visszafogni (a betegségére való tekintettel).

Összetett feladat a mi közös munkánk:  az sem jó ha túl sokat, az sem ha túl keveset edzünk. Nagyon sokat beszélgetünk arról, hogy mi esik neki jól és mi az, amit a szervezete megenged. A  Szervátültetettek Világjátéka előtt is sok akadályba ütköztünk, sérülések és egyéb hátráltató egészségügyi  tényezők miatt, amire a későbbiekben is oda kell majd figyelnünk.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy amit elterveztünk azt sikerült elérnünk ezen a világbajnokságon. A fő számunkban, súlylökésben világcsúccsal 1. helyezést értünk el (erre vagyok a legbüszkébb), így volt ez diszkoszvetésben is, majd a gerelyhajításban – ami egy picit mostoha gyereknek számít Nálunk –  a dobogó 3. fokára léphettünk föl.

Durván 2 éve dolgozunk együtt Tomival és még nagyon hosszú a közös utunk, mind technikailag, mind erőnlétileg tudunk még fejlődni.

Azt gondolom, hogy még sok közös munka és közös rekord vár ránk. Büszkeséggel és várakozással  tölt el, hogy barátommal, tanítványommal egy olyan úton indultunk el,  ami remélhetőleg még  rengeteg jó élménnyel gazdagítja közös munkánkat, életünket. 

Az M4 Év Sportolója Gála idei jelöltjei