Azt gondoltam, soha többet nem síelhetek
Mátyás László vagyok, 1976. április 16-án születtem. Először.
A következő 31 évben az egészséges emberek életét éltem, majd jött 2007. decembere…
Egy baráti kártyapartin nagyon izzadtam, és a barátaim bevittek a miskolci kórházi ügyeletre, ahonnan haza sem engedtek, befektettek a belgyógyászara. Kiderült, hogy kaptam egy tüdőembóliát, és a rutinvizsgálatok kapcsán kiderült, hogy más problémák is vannak. A kardiológus tájékoztatott, hogy olyan szívbetegségem van, amit nem lehet gyógyítani csak egy szívátültetés segíthet.
Teljesen padlóra kerültem lelkileg, két napig fel sem keltem és nem is ettem semmit. A Miskolci Kórházból átvittek Debrecenbe és elkezdték a szívtranszplantációs várólistára kerüléshez szükséges rutinvizsgálatokat. Az állapotomat stabilizálták, majd hazaengedtek, azzal az utasítással, hogy ha bármi gond van, akkor azonnal menjek be, illetve onnantól kezdve rendszeres gondozásra is oda jártam. Eközben a GOKI-ban felkerültem a szívtranszplantációs várólistára.
2010. január 07-én születtem másodszor: ekkor történt meg a szívtranszplantáció.
A szívátültetés előtt a legnagyobb félelmem az volt, hogy soha többet nem ébredek fel. De szerencsére felébredtem: amikor a transzplantációm után a Városmajor utcai Szív- és Érsebészeti Klinika intenzív osztályán feküdtem, az ablakból az utca másik oldalán lévő óvoda tetejére láttam, amit akkor kb. 20 -30 cm-es hó borított. Ekkor eszembe jutott, ha Budapesten ekkora hó van, akkor nálunk a Bükkben most milyen szép lehet. Mindenhonnan csövek lógtak ki belőlem, monitorok csipogtak körülöttem, és arra gondoltam, hogy én már soha többé nem síelhetek…
Egy-két nap múlva orvosok vettek körül, akik azt mondták, hogy újra meg kell nyitni a mellkasomat. Akkor nagyon magam alá kerültem, két napig csak sírtam.
Újra megműtöttek, szerencsére minden jól sikerült, másfél hét múlva kelhettem fel az ágyból, amiben a gyógytornász segítségére volt szükség. Sovány voltam, az izomzatom teljesen leépült a betegségem alatt.
Emeletes házban lakom 14 lépcső vezet a felső szintre, oda csak úgy voltam képes felmenni, hogy a korlátba kapaszkodtam és közben háromszor is meg kellett állnom, mert nem volt sem erőm, sem levegőm.
Lassan azért elkezdtem erőre kapni, és augusztusban már egyedül túráztam a Bükkben, decemberben pedig már síelni mentem. Onnantól kezdve minden szezonban hódolok ennek a szenvedélyemnek egy baráti társasággal járunk Franciaországba. Természetesen ha az itthoni hóviszonyok engedik, itt is mindig lécet csatolok.
A Bükkben születtem, ott lakom, ott dolgozom minden nap a természetet járom. Télen pedig nagy szerelmem a síelés. Gyerekkorom óta, már háromévesen csúszkáltam. Először csak otthon a kertben, majd hozott a Jézuska egy igazi sílécet. Kikapcsolódás, stressz levezetés, teljesen ki tudok kapcsolni, megnyugtat. Gyönyörű helyeken járunk kinn a természetben. A legnagyobb öröm számomra, ha síelhetek.
Az idei Szervátültetettek Téli Világjátéka a harmadik nemzetközi verseny, amin részt veszek. 2014-ben La Chapelleben sikerült egy ezüstérmet szereznem szlalomban és két negyedik helyet óriás- és szuperóriás lesiklásban. Ebben az évben is műlesiklásban (szlalom), óriás műlesiklásban, szuper G-ben és parallel szlalomban indulok.
Most is örülnék egy bármilyen színű éremnek.
Természetesen maradtak még álmaim. Például a lottó ötöst nagyon szeretném megnyerni egyszer. 🙂
Szeretem a munkámat is, számítanak rám, jó érzés tudni, hogy ugyanolyan tagja vagyok a társadalomnak, mint a betegségem előtt. Igaza lett dr. Horkay Ferencnek, aki ezt ígérte nekem műtét előtt.
A szervátültetés után visszanyertem a régi énemet, teljes életet tudok élni. (kivéve a grapefruit, a nyers tojás és nyers hús, mert a tatár beefsteaket nagyon szerettem, de le tudtam róla mondani, ez igazán nem nagy áldozat!)
Számomra boldogság az erdőt járni és érezni a bükkfa illatát, ott vagyok otthon és még sokáig szeretném ha ez így lenne.
A személyes mottóm vagy üzenetem kézenfekvő: Sosem szabad feladni!
Mit üzennék a 10 évvel ezelőtti önmagamnak?
Annyit, hogy csakazértis sikerült még sílécre állnom! (ezt akkor nem hittem)
Mátyás László/Feszt Tímea