Edukáció, tájékoztatás orvos szemmel

Nagyon fontos azt tudni minden résztvevőnek, hogy amikor valaki abba a helyzetbe kerül, hogy orvoshoz megy, mert valami problémát érzékel a testén, akkor ott a lelki folyamatai picit megváltoznak ahhoz képest, mint amikor éli az életét.

A podcastunk 21. részében arról beszélgetünk, hogy orvosként hogyan lehet a szakemberek és érintettek szemszögéből is azt az izgalmast kihívást megoldani, hogy a gyógyítás folyamatában a betegekkel olyan módon lehessen kommunikálni, úgy lehessen információt átadni, hogy az mindenki számára a lehető legegyértelműbb legyen, és a leghatékonyabban járuljon hozzá a gyógyuláshoz.

Vendégünk a beszélgetésben Dr. Assabiny Alexandra, aki 2014 óta dolgozik a Városmajori Szív és- Érgyógyászati Klinikán, a szívtranszplantációs utógondozó csapat tagjaként, tavaly óta pedig mentálhigiénés szakemberként is tevékenykedik.

Nagyon fontos azt tudni minden résztvevőnek, hogy amikor valaki abba a helyzetbe kerül, hogy orvoshoz megy, mert valami problémát érzékel a testén, akkor ott a lelki folyamatai picit megváltoznak ahhoz képest, mint amikor éli az életét. Ez alap üzemmódban van, picit máshogy érzékeljük az alapinformációkat, máshogy vagyunk jelen. A betegtájékoztatás első körben nagyon egyszerűnek tűnik, van egy folyamat, amiről információkat adunk át, ezek viszonylag objektív információk. Le van írva a tankönyvben, ez a szakterületünk. Első hallásra egyszerű történet, de ahogy megyünk kicsit mélyebbre, ahogy jobban megismerjük a pszichológia rejtelmeit, akkor derül ki, hogy ez nem könnyű téma.

Dr. Assabiny Alexandra

1988-ban született Budapesten, diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán szerezte 2014-ben. Végzést követően a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán kezdte meg szakképzését, igen korán egyértelművé vált, hogy érdeklődése középpontjában szívultrahangos képalkotás és a szívtranszplantációs utógondozás áll.

Keiemelten fontosnak tartja, hogy az ellátás során a fizikai gyógyítót tevékenység mellet lelki támogatást is kapjanak a betegek és hozzátartozóik, ezért 2020-ban a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakember végzettséget szerzett. A szívtranszplantált betegek pszichés támogatását célzó kezdeményezéseket összefogó, Új szívben Ép lélek Program életre hívója. A Programban pszichológusok és a kórházi ellátók együtt dolgoznak a magasabb szintű pszichoszociális ellátás érdekében.

2021-től a Semmelweis Egyetem Phd hallgatója.

Mégis hogyan lehet ezt a leghatékonyabban elvégezni?

Mik a nehézségei és a buktatói?

Ezeknek a kérdéseknek mentén beszélgetnek szakembereink:  
Tusor Lilla
, klinikai szakpszichológus 
Gallus Edit
, mentahigiénés szakember és családterapeuta 
és vendégünk: Dr. Assabiny Alexandra klinikai szakpszichológus, mentálhigiénés szakember

Írjatok témákat és kérdéseket, amikről szeretnétek hallani, hiszen azért vagyunk, hogy segítsünk, hogy ezekről beszélgessünk!

További részekért a képre vagy IDE kattintva látogassatok el a Lelki immunerősítő oldalára is!