Képzett beteg program Szegeden

2016. március 4-6. között Szeged adott otthont a “Képzett beteg” program keretein belül megvalósuló rehabilitációs hétvégénknek, ahova azon veseátültetett személyek kaptak meghívót, akik az elmúlt 2 évben kaptak új szervet a Szegedi Transzplantációs Centrumban.

A résztvevők tapasztalatait a következőkben olvashatják:

Nagy-nagy köszönet a Szegeden megtartott rehabilitációs hétvégéért a kedves szervezőknek, akik utat mutattak sorstársaiknak, hogy hogyan is lehet teljes életet élni nekünk, szervátültetetteknek. Talán senki nem gondolta, hogy ez a három nap, ennyire kellemes kikapcsolódás lesz számunkra. Szinte nem is gondoltuk, hogy ilyenben lesz részünk valaha. Nagy segítség volt számomra – és sorstársaim nevében is nyilatkozom – hogy olyan személyek vettek bennünket körül, akikre felnézhettünk, és erőt adtak egészséges életünk boldog folytatásához. Jó volt megbeszélni sorstársainkkal felmerülő gondjainkat és olyan közegben lenni, ahol nem volt gond bármit kérdezni és választ kapni rá. Úgy láttam, hogy lelkileg mindannyinkat feltöltött ez a kellemes hétvége.

Itt szeretném megköszöni drága orvosainknak is azt az időt és fáradságot, amelyet értünk tesznek. Nélkülük nem lehettük volna jelen ezen a hétvégén. Nagy szeretettel és áldozattal gondoskodnak rólunk, legyen az hétvége, vagy éjszaka, ők mindig készen állnak segítségünkre.

Személyesen szeretném megköszönni értem tett áldozatos munkáját: Dr. Szederkényi Edit adjunktus asszonynak, továbbá Dr. Hódi Zoltán tanársegédnek és Dr. Szenohradszky Pál főorvosnak, a transzplantációs osztályon dolgozó nővéreknek, koordinátoroknak, és mindazoknak, akik áldozattal segítik munkájukat.

Azt hiszem mi szervátültetettek mindannyian nagy hálával és örök emlékkel gondolunk donorainkra is, azért, hogy új életet kezdhettünk. HÁLA NEKIK.

Sajnos a márciusi megemlékezésen nem tudtam megjelenni, de húsvétkor a családommal meglátogattuk az Ismeretlen donorok emlékére állított kopjafát a Fiumei úti temetőben, nagyon megható volt. Köszönöm Nektek, mert nélkületek nem tudtunk volna róla. Ajánlom minden sorstársamnak, ha lehetséges egyszer legalább egy szál virággal látogasson el oda,  és EMLÉKEZZEN meg.

Köszönet a szegedi hétvégéért kedves Szervezők, mert nélkületek sok mindenről lemaradtunk volna.

                                                                                                                      Szemerédi József

Arra gondoltam hogyan, s miképp is írhatnék egy igazán jó élménybeszámolót, a márciusban Szegeden megrendezett Rehabilitációs hétvégéről.

Egy olyan beszámoló kell mindenképp, hogy azoknak az  érdeklődését is felkeltse, akik fizikálisan nem tudtak ilyen – olyan okból kifolyólag ott lenni az eseményen. Akkor is elmondhassa: “Na, igen… ez valóban egy igazán tartalmas programsorozat lehetett. Kár, hogy nem tudtam ott lenni…” Nos, azt gondolom azt az élményt, amit ezen a hétvégén kaptunk, nehéz lenne papírra vetni, mert nincsenek rá szavak.

Azért néhány mondatban mégis megpróbálok írni arról, mi történt, mit adott ez a hétvége. Őszintén hálás a szívem, hogy részt vehetem egy ilyen igazán tartalmas, színes, családias eseményen. Azt gondolom, sokkal szegényebb lennék, ha kimaradt volna az életemből.

Ezt a rehabilitációs hétvégét Szegeden a Science Hotelben rendezték március 4-6. között. Nagyon színvonalas környezettel és személyzettel találkozhattunk, akik kedvesek segítőkészek voltak velünk. Mind a szállás mind pedig az étkezés kifogástalan volt, köszönet mindenért a hotel minden dolgozójának. Őszintén szólva voltak fenntartásaim a hétvégével kapcsolatban! Miután megismertem az ottani kis csapatot elszállt minden aggodalmam, jó volt megtapasztalni, hogy olyan sorstársak között lehettem, akik életvidámak, nem keseregnek és nem saját magukkal vannak elfoglalva. Ez jó, nagyon jó.

A három nap alatt igazán tartalmas, építő előadások és előadók követték egymást. A pénteki napot Berente Judit a szövetség elnöke nyitotta meg. Este, miután mindenki elfogyasztotta az ízletes és bőséges vacsorát, ismerkedési est következett, melyet Gallus Edit családterapeuta tartott. Nagyon jó hangulatban töltöttük el a pár órát, sok-sok nevetéssel.

Szombaton, délelőtt 10 órától kezdődtek az előadások, melyet a szegedi Sebészeti Klinika transzplantáló sebészei tartottak. Az előadásokat Dr. Hódi Zoltán nyitotta meg, majd Dr. Szederkényi Edit folytatta és végül Dr. Szenohradszky Pál zárta. Mindegyik előadás tudott új dolgot adni, még nekem is, aki többszörös veseátültetett vagyok. Ezek után kerekasztal beszélgetés következett, ahol lehetett kérdezni vagy bárki bármilyen gondolatát megoszthatta. Nagyon hálásak vagyunk orvosainknak az előadásokért, hogy szívüket és idejüket ránk szánták.

Szombat délután a transzplantáció utáni sport jótékony hatásáról tartott előadást Dr. Tóth Szabolcs; Berente Judit a szövetség elnöke, pedig bemutatta a szervátültetettek sportját, és saját példáján keresztül felvázolta, hogy mennyire fontos a mozgás és hogy olyan sportot válasszunk, ami optimális számunkra.

Szombat este szintén egy igazán jó hangulatú játékos vetélkedőn vehettünk részt, aki még kedvet és erőt érzett. A játékot Tilhof Ingrid vezette a zsűriben pedig ott volt Gallus Edit, Tusor Lilla és Berente Judit is.

A vasárnap délelőttöt Gallus Edit családterapeuta és Tusor Lilla pszichológus tartották. Igazán tartalmas, színvonalas beszélgetés volt. Azt gondolom, hogy igen is nagyon jó és hasznos, hogy pszichológusok tudnak velünk foglalkozni, akár már átütetés előtt is és műtét után. Hiszen mind műtét előtt, mind pedig utána fontos, hogy fel tudjuk dolgozni a történteket, s jó, ha ilyenkor rendelkezésünkre áll egy szakember, aki tud segíteni.

Nagyon hálás vagyok ezért a hétvégéért minden előadónak, mert mindenkitől kaptunk valamit. Szuper hogy van lehetőségünk rehabilitációs napokon részt venni.

Köszönet a szövetségnek az áldozatkész munkáját, hogy ilyen színvonalas hétvégét hoztak össze. Kívánok erőt, egészséget az elnökség minden kedves tagjának, hogy újabb és újabb hasonló hétvégéket tudjanak megszervezni. Továbbá szeretnék köszönetet mondani szegedi koordinátorunknak Ilencsik Marcsinak a sok-sok szervezést, hogy mindenkihez eljutott a meghívó, köszönjük Marcsi!

Azt szokták mondani, hogy véletlenek nincsenek. Nincs bizony! Az sem volt véletlen, hogy én a férjemmel, Kovács Péterrel jelen voltunk a rendezvényen. Azt láttuk, tapasztaltuk, hogy nagy szükség lenne egy egyesületre, aki itt Csongrád megyében össze tudná fogni a szervátültetett és szervre váró embereket. Sokakban megfogalmazódott, hogy miért nem csinálunk egy egyesületet itt Szegeden. Sajnos eddig kapacitás hiányában nem akadt olyan vállalkozó szellemű szervátültetett, aki tudta volna vállalni vezetését. Jelenleg születőben a Csongrád megyei egyesület.

Visszatérve még a rehabilitációs hétvégéhez azt gondolom, s tudom tanácsolni, ha meghívást kapsz egy ilyen rendezvényre ne tétovázz, ne gondolkozz, hanem jelentkezz bátran! Olyan esemény ez, amely rengeteget tud adni mind szellemileg, mind pedig lelkileg.

Az élet szép, élvezd, amíg lehet! A felhők mögött mindig ott a szivárvány is!

Szeretettel: Kovács Kata

Azt hiszen, minden résztvevő társam nevében is még egyszer hatalmas köszönetet mondhatok a szövetségnek! Nagyon szuper volt ez a három nap, feltöltődtünk, rengeteg új információval gazdagodtunk, sok bátorítást, biztatást kaptunk és nagyszerű embereket ismerhettünk meg mind (beteg)társainkban, mind pedig a szövetség képviselőiben és az előadókban! Az pedig, hogy a környezet is ilyen fantasztikus volt, csak hab a tortán! KÖSZÖNJÜK!

Vándor Krisztina