Megjelent a szervátültetettek sportjáról szóló kiadványunk

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2021. augusztusában rendezte meg az első életmódtáborát Székesfehérvárott. A rendezvény célja az volt, hogy megtanítsuk a szervátültetetteket az életmentő műtét utáni helyes életvitelre, hiszen a szervtúlélést nagyban befolyásolja a helyes táplálkozás, a rendszeres napirendbe illesztett mozgás, és a jó pszichés állapot.

A tábor teljes időtartamára komplex programot állítottunk össze. A palettán mindenki megtalálhatta a számára megfelelő mozgásformát, a botos gyaloglástól (nordic- walking) a néptáncon át a lazer run-ig. Mindemellett volt Lelki immunerősítő program, ahol a Pszi-csapatunk tagjai tartottak közös beszélgetést. Illetve versenysport is, ahol a Szövetség sportolói mérkőztek meg egymással.

A tábor első napján – nyitó programként – pedig tartottunk egy konferenciát A szervátültetettek sportja címmel, melyen utógondozó orvosok, táplálkozási szakember, pszichológus és szövetségi munkatársak tartottak ismeretterjesztő előadásokat a témában, bemutatva annak a lehető legtöbb szegmensét. 

Ebben a kiadványban összegyűjtöttük az ott elhangzott előadásokat, egyrészt azért, hogy aki ott volt, és hallotta azokat, az fel tudja újra és újra eleveníteni, másrészt a, ki nem tudott ott lenni, az is tájékozódhasson a témában.        

Ezzel a kiadvánnyal is hozzájárulunk a Szövetség küldetéséhez, hiszen mindannyian azért dolgozunk, hogy minden szervátültetett a beültetett szervével a lehető legtovább élhessen.


Kattints a képre és olvass bele kiadványunkba!

Az bizonyított tény, hogy a szervátültetettek életkilátását, a beültetett szerv élettartamát a rendszeres fizikai aktivitás pozitívan befolyásolja. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy mielőtt nekikezdünk bármilyen aktivitásnak, legyünk tisztában a saját képességeinkkel. Ennek megfelelően az elhatározást kövesse egy rövid tervezési folyamat. 

A legfontosabb hogy eldöntsem: mozogni akarok, tenni akarok a saját egészségemért.

Azért akarok érte tenni, mert megbizonyosodtam az előző orvosi előadásokból, hogy nemcsak a gyógyszerek, hanem az aktív életmód is segíti a beültetett szervünk működést, hosszabb életét. Az elhatározáshoz érdemes szövetségeseket keresni családon belül vagy az ismeretségi körben, hiszen a rendszeres fizikai aktivitás az egészségesek vagy más krónikus betegségben szenvedők számára is fontos és együtt sokkal könnyebb. Ráadásul egymást is tudjuk motiválni akkor, amikor mi magunk vagy társunk elgyengül.

A legfontosabb tehát hogy eldöntsük, hogy holnaptól beiktatjuk a rendszeres fizikai aktivitást a mindennapi életünkbe. Mondjuk ki egymásnak és magunknak is bátran: Azért döntöttünk így, mert tovább szeretnénk élni, jobb kondiban szeretnénk lenni…

Segítünk egy kicsit, akár elkezdheted kicsiben is. Mozgáspercek Erzsikével videósorozatunkkal akár otthon is tornázhattok közösen!

Milyen előnyökkel jár a rendszeresen végzett testmozgás?

Ne habozz! Keresd kiadványunkat újság formában országszerte a klinikákon, vagy kérd egyesületi elnöködtől!

Nem vagy még egyesületi tag?

Semmi baj, a kiadványunk letölthető PDF formában a weboldalunkról IDE kattintva, vagy az alábbi képre klikkelve kitöltheted a „Csatlakozz hozzánk Te is!” toborzásunk is.