Milyen volt benne lenni? 

Vélemények a Millió lépés az iskoládért programról

A szlogen így szólt: „Benne vagy?” Minél többször teljesítette az Országos Kékkör távját egy-egy iskola, annál többször kerülhetett a „kalapba”, így növelhette az esélyeit a közjegyző által hitelesített sorsoláson. A sorsolás 2023. június 14-én megtörtént Már tudjuk, melyik az a 100 szerencsés iskola, amelyik hozzájuthatott az 1-1 millió forinthoz. Az alábbi vélemény-kivonatokból most azt is megtudhatjuk, milyen volt „benne lenni”. 

Hatalmas volt az öröm, alig hittünk a szemünknek, fülünknek, amikor kihúzták az iskolánkat! Szlobodnyikné Sas Ilona és Kellnerné Géczy Ágnes tanárnők motiválására indultunk neki. Most is ők hozták az örömhírt, hiszen osztályaikkal élőben nézték a sorsolást! Mindketten nagyon sokat tettek, hogy végig népszerűsítsék a programot: Ilike hétvégi túrákat szervezett, gyalogolt és kerékpározott osztályával, Ági pedig sokakat tudott sportosztálya szülei közül is mozgósítani. Külön öröm számunkra, hogy szívtranszplantált világbajnok is örülhet a sikerünknek – merthogy a mi tankerületünk egyik vezetője Tóthné Pataki Csilla. Ő is folyamatosan biztatott bennünket, lelkesedése átragadt ránk, példája sok erőt adott. 

Kárpáti Zoltánné 

Az iskola, akinek gyűjtöttem a lépéseimet sajnos nem nyert, de a játék során az eddig is igen aktív életemet felturbózta azzal, hogy minden nap 5000-10000 lépést is megtegyek a rendszeres sportok mellett, ezt igyekszem beépíteni a mindennapokba, és folyt.köv. ősszel. 

Lutz Mónika 

Köszönjük a lehetőséget, a nagyszerű kihívást! Bár nem kerültünk a kisorsoltak közé, a „nyereségünk” és fejlődésünk vitathatatlan. Tavaly az iskolánk 275 éves születésnapja alkalmából a helyi kihívásunk 275 km megtétele volt kerékpárral vagy gyalog, az osztályok közt meghirdetett versennyel. Akkor azt sikerült teljesíteni. Idén a szülők, nagyszülők, támogatók bevonásával 18 745 km-t tettünk meg. Ez óriási teljesítmény! Várjuk az újabb kihívást, és ősszel újra indulunk! 

Horváthné Szabó Éva 

Most nem sikerült, de jövőre igen. Pedig nagyon szorgalmasan gyűjtögettem először egyedül transzplantáltként, 60+-os ként a lépéseket. Aztán felfedezte az osztály, hogy nekik gyűjtögetem a lépéseket. Csatlakoztak ők is és szülők is! Gratulálunk a nyertes iskoláknak, egyik unokám iskolája is nyert, a Budapest X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium. Gratulálunk nekik és minden résztvevőnek a kitartásukért! Jövőre veletek ugyanitt! 

Csiky Aladárné 

Motiváció… Nekem ez a kihívás az volt, hiszen szorgosan gyűjtögettem a lépéseket a kisunokám iskolája a Keveháza Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Tagiskola 1. d osztálya részére. Meg is lett az eredménye! Nyertünk! Magamra különösen büszke vagyok, hiszen a mozgás pár éve lett lételemem, már nem is bírnék meglenni nélküle. 

Simon Ildikó 

Olvasom itt a sorsolás utáni posztokat…Nem nyertünk…búcsúzunk…és hasonlók. Sajnos, mi sem nyertünk. Vagy MÉGIS? MÉGIS! Nyertünk egy nagyon motiváló kezdeményezést a gyerkőcöknek, felnőtteknek egyaránt. 13–95 évesnek is jó volt a program. Hogy ők tuti nyertek, az biztos! De a mi kis iskolánk is. Amúgy is elég sportos közösség, rengeteg versenyen részt veszünk, szép eredményekkel, de itt nagyon élvezték, hogy teljesen maguknak gyűjtik a lépéseket, a métereket, kilométereket, hogy aztán egy közösségi erővé kovácsolja az egyéneket. Gondolom mások is ott ültek a tantermekben és feszülten figyelték a sorsolást. Mi is! Én speciel nem bírtam magammal. 100 iskola kisorsolása megtörtént, nem nyertünk…elkeseredtem, mert nekünk is, mint másoknak is, baromi jól jött volna a nyeremény. Akkor az egyik tanítványom azt mondta: „Nem baj, tök jó buli volt, attól csináljuk tovább!” És ennyi! És milyen igaza… mint mindig. Ennyit az életben nem rollereztünk, deszkáztunk, bringáztunk boardoztunk, tollasoztunk, számháborúztunk stb. És mennyi élmény, mennyi öröm…és mennyi önfeledt mozgás. Hát mi ezt nyertük, és ezt köszönjük a programnak! Szívből gratulálok a nyerteseknek, ne csüggedjenek, akik nem nyertek, mert valójában mindannyian nyertünk. Köszönöm! 

Gallik Gábor 

Köszönjük szépen ezt a lehetőséget az Érd Kőrösi 6.c osztály nevében. Velence tókerülése sem jött volna létre, ha ti nem vagytok. Jó kis élmény volt és sok kilométer. 

Hernádi Szilvia 

Élmény volt ebben a nagy csapatban részt venni! Unokahúgom osztályát, a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskolát erősítettem az aktivitásommal! Köszönjük a szervezők munkáját! Az összesített egyéni teljesítményemmel is elégedett vagyok. A sport mindig az életemhez tartozott ezután sem lesz másképp. Mindenkinek gratulálok a teljesítményéhez! 

Nemes Anna 

A kihívásban én is örömmel vettem részt. Szorgalmasan gyűjtögettem a lépéseket a Kőbányai Szent László Gimnázium részére. Gratulálok minden résztvevőnek és az ötletgazdáknak. 

Mohácsy Zsoltné 

Életünk része, éltető erőnk a mozgás, a természet. Átélni és számokban látni is elképesztő! Sok helyen nem jártam még Magyarországon, de most virtuálisan együttes erővel eljutottunk szinte minden megyébe! Csapatmunka volt! Köszönöm! 

Martos Boglárka 

Maroknyi kis csapatunkkal, iskolánkkal részt vettünk ebben a kihívásban, és annak ellenére, hogy véget ért, továbbra is lelkesen gyűjtögetjük a lépéseket magunknak. Most 5 kört sikerült teljesítenünk, de élveztük minden percét. Köszönet a lehetőségért, és kívánunk mindenkinek nagyon jó egészséget! 

Gallik Gábor 

Nagy élmény volt számomra részt venni ebben a kihívásban. Szorgalmasan gyűjtöttem a lépéseket a Ceglédi Várkonyi István általános iskola részére. Jövőre több embert mozgósítok, mint idén. Gratulálok mindenkinek. 

Debreceniné Kánya Tünde 

Köszönöm szépen a kihívásban végzett munkátokat, a lehetőséget, amihez egyúttal szívből gratulálok! Ekkora érdeklődés és részvétel párját ritkító, igazán rendkívüli s mint jeleztétek: számotokra is meglepő SIKER. Még bizonyára számtalan tennivaló hátra van, de azután dőljetek hátra s a vállatokat megveregetve pihenjetek! 

Teréki Katalin 

A mozgás mindig az életem része lesz. Volt nehéz napom és volt könnyű. Például amikor elértem a 50 000. lépést is. Mert mindig magammal harcoltam. És amit a fejembe vettem célt, hogy el is érjem. De néha nagyon nehéz volt a napi minimum is (20 000). Köszönöm a lehetőséget és mindig legyen cél. Na meg kitartás. Sok sikert mindenkinek, mert aki kicsit is tett a sikerért és magáért az már győztes. 

László György 

Visszatekintettem az elmúlt időszakra. Magam is meglepődtem, hogy milyen széles skálán gyűjtöttem a lépéseket a Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda (Szany) részére. Elődjének 53 évvel ezelőtt végzős diákja voltam. Tapostam az Alföld homokját, dagonyáztam a sárban Sárospatak környékén, haladtam gátakon, lépkedtem a zselici erdőkben, szülőfalumban Soboron, a szekszárdi dombok között. Ugyan nem a kihívás elejétől csatlakoztam, így 800 937 lépésszám lett vége. Nagy kaland volt. Mint mindig, most is örömmel és jó kedvvel lépkedtem. 

Molnárné Czinder Borbála 

Egymillió lépés! Kis késéssel, 4 héttel az indulás után szálltam be a „játékba”, és a lakóhelyemen működő Kozármislenyi Janikovszky Éva sulit támogattam. A kampány nélkül is sokat mozgok, de az, hogy ezzel segíthettem is, extra motivációt adott. Eleinte nagyon távolinak tűnt az egymillió lépés elérése, de az utolsó hétre úgy láttam, megvalósítható lesz, ezért kiszámoltam, melyik napra milyen mozgással, hogy fogom tudni elérni a célt, és ehhez eltökélten tartottam magam. Nagyon meg kellett nyomni a végét, úgy elfáradtam, hogy egy este sem kellett altatni. Tegnapig 870 326 lépéssel tudtam segíteni a sulinak, valójában viszont 1 016 082 lépést tettem meg. Mivel ma még számítanak a lépések, addig fogok menni, míg meg nem lesz a 20.000… A reggeli futással, kutyasétáltatással, a 12 000 már meg van. Azt olvastam, minden idők legsikeresebb tömegsport kampánya volt ez, és szuper volt a részesének lenni! Várom a folytatást! 

Kertész Anikó