Napsugár – Akinek a Jézuska új életet hozott

„Napsugár megkérdezte, miért van csík a hasamon, mint neki. Elmondtam, hogy az orvosok onnan vettek ki egy darabot, hogy neki odaadják, hogy élhessen. Nem mondott semmit, de átölelt, és megpuszilt. Pedig nem vártam köszönetet tőle.”

Nem is olyan messze, csupán 20 km-re él tőlem egy család Tiszaföldváron, akiknek a karácsony sokkal többet jelent, mint egy átlagos többgyermekes családnak. Egy új élet újjászületését. Az édesanyával sokat beszélgettem, egy vidám, élettel teli család képe fogadott, akiket még szorosabbá tett a sok megpróbáltatás.

Eszter a harmadik gyermekükkel volt várandós. Két egészséges fiú után – akik akkor voltak kettő és négy évesek -, nagy boldogan várták a kislány születését. Normál terhesség után 2016 június 8-án megszületett Napsugár, s mint derült égből a villámcsapás hirtelen megváltozott minden. Kiderült, hogy a kislány nagyon súlyos májbeteg, epeútelzáródást állapítottak meg.

Mi volt az első gondolatod mikor megtudtad, mennyire beteg Napsugár?

Nagyon megrémültem és nagyon nehéz volt. A terhesség alatt végig csak annyit kívántam, hogy egészséges legyen. A születése utáni napon derült ki, hogy valami nincs rendben. 12 napot voltunk a Hetényi Géza kórházban Szolnokon, majd utána kerültünk át az I. sz. Gyermekklinikára és ott állították fel a pontos diagnózist. Kasai-műtétet hajtottak végre és mi nagyon reménykedtünk, hogy ez segíteni fog. De sajnos nem így lett.

Hetek teltek el a várakozással és azzal, hogy figyeltem a pelenka tartalmát, hogy változik-e a széklet színe. De nem változott és akkor már kiderült, hogy csak a májtranszplantáció segíthet. Így elkezdtek minket is vizsgálni. Mind a kettőnké megfelelő volt, de a férjem hajlamos a trombózisra, így végül én maradtam.

Nem is volt kérdéses, hogy vállalom a műtétet.

A legnehezebb időszak kezdődött el – várni arra, hogy annyira rosszul legyen Napsugár, hogy a transzplantációra kerülhessen sor. Viszketett, hányt és egyre nagyobb területen vizesedett. De végül elérkezett az idő. Viszont ezt a műtétet csak Németországban végzik el. Ezt az utat még annak idején dr. Szőnyi László járta ki, akinek sok család köszönheti a gyermeke egészségét. 

Gondolom akkor repülővel mentetek. Mit éreztél akkor?

2016. november 28-án utaztunk Hamburgba repülővel hármasban a férjemmel és a babával. Kétségekkel a fejemben, hogy alkalmas lesz-e valamelyikünk Napsugár megmentésére, sikeres lesz-e a műtét, a felgyógyulás, és fájdalommal a szívemben, hogy mindez mennyi ideig fog tartani, mikor ölelhetem magamhoz ismét a fiaimat.

Rájuk addig anyukám vigyázott és már akkor az úton is nagyon hiányoztak. A repülőtérről a kórház által megszervezett taxival mentünk tovább Kielbe.

Mikor derült ki véglegesen, hogy a saját májad egy darabjával meg tudod menteni a kislányod életét?

Kielben a kórházban ismét megvizsgáltak minket és végül engem találtak alkalmasabbnak.

Mit éreztél a műtét előtt? Volt benned félelem?

Thomas Becker professzor műtött meg mind a kettőnket, december 5-én. A műtét előtti hangulatomat az tükrözi leginkább, hogy készítettem még egy fotót magamról, mielőtt a bódító tablettát bekaptam. Ha ott maradnék a műtőben, talán örül majd a család egy utolsó képnek. A gyerekeket nagyon sajnáltam volna, ha anya nélkül maradnak. Viszont mikor felébredtem, az első kérdésem az volt, hogy használható- e a májam. De akkor már műtötték Napsit, én pedig megnyugodva aludtam vissza, bízva az orvosokban és a hozzáértésükben.

Rögtön megnézhetted a műtét után a babádat?

Nem. A műtét hétfőn volt, és én csak szerdán láthattam. Nem egy épületben voltunk, ez a kórház szinte egy városrész, a két épület pedig tíz percre van egymástól. Menni még nem tudtam, a férjem tolt. Bár fájt mindenem, de mentem a Napsugaramhoz.

Lassan közeledett a karácsony is. Ezt hogyan éltétek meg?

Mindig nagyon készültem az ünnepekre. Abban az évben nem tehettem. Mi a Ronald házban voltunk és egyre többet jártunk át Napsugárhoz. De szenteste napján kaptunk egy igazi ajándékot, amit soha nem fogunk elfelejteni. Akkor volt először annyira magánál, hogy kaptunk tőle egy mosolyt és ez a szívünket is bearanyozta. Másnap pedig már én pelenkázhattam őt.

Végül mikor mehettetek haza?

Nagyon hosszú volt az út odáig, hiszen több műtéten esett át, sok fájdalomcsillapítót kapott, amiről nehéz volt a leszokás. Az évé végét már együtt tölthettük vele napközben és a 2017-et még ott kezdtük el. De elérkezett a várva várt nap, január 4-én hozzánk költözött a Ronald házba, másnap pedig repülhettünk haza.

Hogyan fogadtak itthon a fiúk és anyukád?

Nagyon nagy volt az öröm. Mikor anyukám meglátta az unokáját, magához ölelte és könnyes szemmel azt mondta: egy másik Napsugarat hoztatok haza! A fiúk is nagyon örültek. Dani, a kisebbik fiunk pedig hozzám bújt átölelt és azt súgta: anya, ha rád nézek, könnyezik a szemem, mert annyira szeretlek. Az én szemem is könnyezett ettől. Sankó, a nagyobb, fél óránként mondogatta, hogy „szeretlek anya”.

Azóta eltelt négy év. Hogy telnek a napjaitok? 

Minden teljesen rendben van.

Az első időben nem mentek a fiúk oviba, nehogy valami fertőzést hazahozzanak, de azóta már a nagylányunk is ovis lett. Az óvónéni szerint boldog, minden helyzetet elfogadó, mindennek örülni tudó-, kiegyensúlyozott gyermek.

Most pedig készültök már Ti is a karácsonyra?

Igen. Sütünk, díszítjük a házat, nagyokat nevetünk. Még fontosabbak lettek az ünnepek, mint előtte. Hiszen egy Napsugár ragyog azóta ránk és így lett teljes a mi családunk. 

Nekünk minden karácsony egy új születésnap is egyben.

NagyMara / Plesovszkiné Kovács Eszter