Speciális támogatások a Magyar Tenisz Szövetségtől

Szeretnék ismét köszönetet mondani egy olyan projektért, ami csak a Bizottság által valósulhatott meg, s melyhez az MTSZ anyagi hozzájárulásához is nélkülözhetetlen volt.

FÉT Bizottság hírek

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) Fogyatékossággal Élő Sportolók Bizottságának (FÉT Bizottság) sokrétű munkájáról már többször beszámoltunk a SZERVUSZ magazin korábbi számaiban.

Szeretnénk ismét köszönetet mondani egy olyan projektért, ami csak a Bizottság által valósulhatott meg, s melyhez az MTSZ anyagi hozzájárulásához is nélkülözhetetlen volt. Ugyanis a nem csekély 2021-es költségvetés az év végé felé lehetővé tette, hogy az el nem költött bizottsági pénzügyi keretből olyan célok is megvalósulhassanak, amire eddig még nem volt példa.

Horváth Gábor szakmai javaslata alapján a szervátültetett teniszezők teniszedzéseire sikerült támogatást nyernünk. A téli időszakban a FÉT Bizottság döntése alapján az MTSZ finanszírozta a szervátültetett teniszezők edzéseit.

Így több vidéki játékosunk is fedettpályás edzési lehetőséghez jutott, ami egyébként igen jelentős anyagi ráfordítás mellett valósulhatott volna meg.

A másik nagyszerű lehetőség, amit a fennmaradó bizottsági keretből megvalósíthattunk, sporteszköz beszerzésre irányult.

Játékosainknak és edzőnknek sikerült olyan teniszfelszerelést kapniuk, amire jelenleg leginkább szükségük van. Némi fejtörés, keresgélés, szervezés és logisztika kövekezett. Ezután női- és férfi teniszütők és teniszcipők, tenisztáskák, 200 méter teniszhúr, valamint grippek kerültek a játékosokhoz, akik meglepődve és őszinte örömmel fogadták a sportszereket.

A FÉT Bizottság 2022 évi költségvetése számunkra az oxfordi Európa-bajnokságra való felkészüléséről szól. A tavaszi kvalifikációs versenyek után nyár közepén egy egész hetes edzőtábor, majd augusztus végén a nemzetközi megmérettetés vár a játékosokra. A Tenisz Szövetség – a FÉT Bizottságon keresztül – az agárdi tenisz edzőtábor és az EB kiutazási költségének finanszírozására adott lehetőséget.

Szeretnénk ismételten megköszönni a FÉT Bizottság szakmai, az MTSZ anyagi, és Bor Péter lebonyolítói támogatását. Szervátültetett és dializált teniszezőink kiemelt figyelemben részesülnek, így együtt fejlődhet a tenisz sportágunk olyan ütemben, amire mindannyian vágytunk.

Poós Gergő