Székely György

Székely György
1946.02.22 – 2014.11.26.

Megrendülten vettük tudomásul a hírt, bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottunk, hogy egyszer örökre itt hagysz bennünket.

Távozásod nem csak a családod vesztesége, hanem a magyar transzplantált közösség gyásza is, hiszen a 37 éve kapott új életedből 27-et arra áldoztál, hogy a szervátültetettekért dolgozz, az érdekvédelem a sport és a kultúra területén.

A szerencsének nagyon nagy szerepe van az ember életében. Hogy ki hogyan tud aztán élni a lehetőségeivel, az már az egyénen múlik. Szerencséd volt, hiszen 1977-ben a veseátültetés még gyerekcipőben járt Magyarországon, és neked sikerült! Új életet kezdhettél, ami új távlatokat nyitott. 37 év! Jelenleg a tiéd volt a magyarországi vesetranszplantált rekord, te élted a legtovább az ajándékba kapott életet. Mindig mondtam Neked, hogy ez azért van így, mert neked küldetésed van…

A küldetés 27 évvel ezelőtt kezdődött.

A magyar szervátültető sebészek összegyűjtötték a műtétjük előtt sportoló szervátültetetteket, és megmutatták nekik a szomszédos Ausztriában, Innsbruckban megrendezett Szervátültetettek Világjátékát.  Te is a csapat tagja voltál, és az ott átélt első élmények és tapasztalatok hatására létrehoztad a Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesületét, az első hazai szervátültetetteket tömörítő egyesületet, és szervezted a részvételt a föld másik felén  Szingapúrban megrendezésre kerülő következő Világjátékokra. Két évvel később, 1991-ben pedig már a WTGF aktív tagjaként Magyarország adott otthont ennek a rangos eseménynek.

Közben minden évben szerveztél egy-egy nemzetközi kötődésű rendezvényt, annak ellenére, hogy a Világszövetség elnöke a nyugati országokkal karöltve mindent megtett annak érdekében, hogy sikertelenné tegye a magyar próbálkozásokat. De Te sosem adtad fel!

Tíz év sem telt el és 1997-ben – az MTSE küldetését és feladatait megtartva – már egy magasabb struktúrát, szövetséget szerveztél és irányadó biztatásodra sorra alakultak a megyei és regionális egyesületek, és így 1998-ban vezetéseddel megalakulhatott a Magyar Szervátültetettek Szövetsége. Sok-sok közös munkával kialakult a jelenleg is érvényben lévő hazai versenyrendszerünk. A Szövetség a nemzetközi transzplantált közösség meghatározó tagja maradt. 1999-ben újabb Világjáték következett Budapesten, majd 2002-ben hazai rendezésű Európa Játék gazdagította a sort. A Szervátültetettek és Művesekezeltek Európai Sportszövetsége sem jött volna létre, a személyes ösztönzésed, bátorításod, és tanácsaid nélkül.  

Érzékeny voltál a szervátültetetteket érintő valamennyi problémára, legyen szó leszázalékolásról, donációs törvényről, transzplantációs listára kerülésről, gyógyszerellátásról, mentőhelikopterről vagy utógondozásról. Ha szembetalálkoztál egy minket érintő problémával, azonnal cselekedtél. Makacs állhatatossággal, nagy alapossággal dolgoztál egy-egy ügyön néha évekig, s vontad bele a közös gondolkodásba és cselekvésbe mindazokat, akik hajlandóak voltak Veled menni.

Vezetésed ideje alatt a Magyar Szervátültetettek Szövetsége a sportban a világ élvonalába küzdötte fel magát. A jó szervezettségünknek, és a szigorú kvalifikációs rendszerünknek köszönhetően a Szervátültetettek Világjátékain 1999 óta mindig az első 5 ország között végeztünk a nemzetek összesített pontversenyében, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a vezetéseddel kialakított struktúra jól működik, és amire méltán, annyira büszke voltál!

Munkád nyomán sokunknak adtad vissza önbecsülését, lehetőséget teremtettél arra, hogy a visszakapott életünkkel jól gazdálkodjunk. Új kapukat nyitottál ki, szereztél nekünk örömet, boldog perceket, órákat, napokat és heteket, feledhetetlen élményeket. Tetted ezt erőd és energiád nem kímélve.

Wass Albert sorai jutnak  eszembe rólad: „A víz szalad, a kő marad. A kő marad!” Sok-sok vihart, támadást is megértél az elmúlt munkás évtizedek során, de Te a kő keménységével álltad a nehézségeket, kivédted a támadásokat, és sziklaszilárdan maradtál a helyeden. A küzdés lényed része volt. Mindhalálig! Már jó ideje – megrendült egészségi állapotban is – soha nem vissza, hanem mindig előre néztél, és terveztél. Ha nem tudtál bejönni az irodába, akkor mi mentünk hozzád, a betegágyadnál folytattuk a munkát. Tanácsokat adtál, és közösen jövőt építettünk, mintha a betegség nem is létezne. Pedig az állandó, gyötrő fájdalmával éjjel-nappal jelezte, hogy itt vagyok, nem menekülhetsz! Még az utolsó héten is távlatokban gondolkodtál, és méltósággal küzdöttél, de ezt a csatát már nem tudtad megnyerni.

Tervekkel tele, Elnökként mentél el, azt hiszem nem is tudtál volna másként. Így éltél és így is haltál. A sors így rendezte.

Nagy űrt és komoly, felelősségteli örökséget hagytál ránk. A felépített várat meg kell védenünk és tovább kell építenünk.

Vigyázz ránk onnan fentről, hogy mindez sikerüljön!

Isten Veled!