Szervátültetett sportolók úszták át a Balatont!

Idén a jubileumi sporteseményre jóval többen jelentkeztek mint amire a szervezők előzetesen számítottak. Több mint tizenkétezren ugrottak a vízbe, köztük a szervátültetett és dializált társainkból összeállt csapat is

Az idei évben rendkívül magas érdeklődés mellett elrajtolt a jubileumi 40. Lidl Balaton-átúszás

Magyarország ikonikus nyíltvízi úszóeseménye, amely 3 távon kínál kihívást a víz szerelmeseinek. A vállalkozó kedvű jelentkezők Révfülöpről indulva, Balatonboglárra érkezve úszták át a magyar tengert. Indulhattak a jelentkezők a klasszikus 5,2 kilométeres, a 2,6 kilométeres féltávon és SUP-pal ugyancsak a teljes 5,2 km-es távon a Balaton két partja között.

Idén a jubileumi sporteseményre jóval többen jelentkeztek mint amire a szervezők előzetesen számítottak. Több mint tizenkétezren ugrottak a vízbe, köztük a szervátültetett és dializált társainkból összeállt csapat is. A szervezők hangsúlyozták, hogy a legfontosabb most is a biztonság, ennek érdekében 200 hajóból álló úszófolyosó és 1000 szervező biztosítja az úszókat. Az indulók és a szervátültetettek között is minden korosztály képviselteti magát. Az esemény résztvevői között a legidősebb indulók 80 felettiek, másoknak pedig ez első ilyen nagy próbatétele. A Balaton vize már reggel 26 fokos volt és tovább melegedett, délre elérte a 28 fokot is.

Az első úszók idén is az úszóválogatott tagjai voltak, majd a vízbe ereszkedtek a civilek is, többnyire gyors, illetve mellúszásban. Válogatott úszóink közül Barabás Imre volt idén a leggyorsabb úszó 1 óra 2 perces idejével, aki a pár évvel ezelőtti idején 8 percet javított. A leggyorsabb női úszó a versenyen Vas Luca lett 1:06:19-es időeredménnyel. Szuper szombat reggeli edzés volt számára, és mint mondta a szervezőknek, minden lehetőséget meg kell ragadni a nyíltvízi versenyzésben való tapasztalatszerzésre.

Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek szervátültetett és dializált úszóink is!

Ezt a távot megtenni még versenysportolók számára is embert próbáló feladat – körülbelül egy órát vesz igénybe nekik – de mivel egy tömegsportrendezvényről beszélünk, itt főleg azok az emberek próbálják ki magukat, akik nem professzionális sportemberek és hatalmas megpróbáltatás tud lenni számukra egy olyan dolog, mint hogy átúszni a Balatont. Szervátültetettként pedig ez még nehezebb kihívás.

Nagyon fontos az állóképesség fejlesztése egy ilyen távolság megúszása előtt. Ez a táv tapasztalatlanoknak akár több mint 3 órát is igénybe vehet, arról nem is beszélve, hogy a hullámokra is számítaniuk kell az úszóknak. A szervezők részéről ezért is ennyire fontos a biztonság, pontosan emiatt várják 100 méterenként vitorlások a résztvevőket. Ha valaki fáradtnak érzi magát, érdemesebb megállni egy kis pihenőre, hogy utána újult erővel tudjon újra nekifutni a megmaradt távnak.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége színeiben vállalkozó sportolói csapat önmagukat is felülmúlva teljesítették az 5,2 km-es távot Révfülöpről Balatonboglárra. Ez sokak számára már nem csak egy nagyon jó kis edzési lehetőség, vagy kihívás, hanem akár a felkészülés kezdete az idei Európa Bajnokságra, a XI. European Transplant and Dialysis Championships-re, amit augusztusban rendeznek meg Oxfordban. Csapatunkat több sportolónk alkotta: Domonkos Ádám, Iker László, Monostori Csaba, Körösztös Csaba úszók, Szendi János és Bácsi Bernát asztaliteniszezők, és Lakatos András tollaslabdázó. A részvevőket erősítette még Berente Judit – a Szövetségünk elnöke – vesetranszplantált világ- és Európa-bajnok úszó, 2020 Év Parasportolója.

SUP-ról biztatta a csapatot – szintén a teljes távon átevezve – Dr. Grózli Csaba a Szövetségünk stratégiai- és orvos igazgatója és Dobi Etelka önkéntesünk is.

Domonkos Ádám a legfiatalabb szervátültetett fiú, aki átúszta a Balatont!

Domonkos Ádám májtranszplantált válogatott úszónk a mindössze 19 évével a legfiatalabb férfi úszó, aki szervátültetettként a Balaton-átúszáson megtette a teljes 5,2 km-es távot.

Ádám 2003-ban született, biliaris atresia nevű betegsége szinte azonnal kiderült, mely miatt már néhány hónapos korában májátültetésre volt szükség: édesanyja májdarabját kapta. Udén érettségizett és néhány napja tudja, hogy szeptembertől egyetemista lesz. 10 éves korától a Trappancs úszóversenyzője, évek óta heti 4 alkalommal jár úszóedzésre. Rengeteg hazai- és nemzetközi versenyen is bizonyított már, több aranyéremmel és bajnoki címmel tért már haza.

Egészséges sportolóként is kihívás ezt a klasszikus 5,2 kilométeres távot megtenni, szervátültetett válogatott úszóként pedig szinte egy dupla edzéssel is felér Ádám elmondása szerint. „Persze szervátültetettként minden feladat plusz kihívással tud járni, és extra energiákat kell néha fordítani a cél eléréséhez, de a Balaton-átúszás még akkor is extrém nehéz dolog. Úszás közben meg kell küzdeni a hullámokkal, és hát az első méter után rájön az ember, hogy nem fog semmit látni, nem úgy mint az uszodában az edzéseken. Ezért volt az, hogy kicsit cikk-cakk-ban tettem meg a távot…”

Ádám 3 óra 13 perc alatt úszta át a Balatont, de ebben benne volt a végéhez közelítve 30 perc, amikor inkább pihent egy kicsit az egyik vitorláshajónál, mert tudja, hogy a beültetett szervet semmilyen körülmények között nem szabad túlságosan megterhelni. Az úszás során az elején gyorsúszásban haladt, de volt hogy váltott mell-, vagy épp hátúszásra, ezzel is beosztva energiáját. A sportesemény – ahogy mondta – felért több edzésével is, és remek felkészülési lehetőségnek tartja, főleg, hogy augusztus első hetében indul az úszó edzőtábor is, ami már a tényleges felkészülés lesz az Oxfordban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra.

A Lidl Balaton-átúszáson résztvevő MSZSZ csapat:

Berente Judit – Vesetranszplantált, világ- és Európa-bajnok úszó, 2020 Év Parasportolója;

Domonkos Ádám – Májtranszplantált, világ- és Európa-bajnok úszó;

Szendi János – Vesetranszplantált, világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező;

Iker László – Májtranszplantált úszó;

Bácsi Bernát – Csontvelő-transzplantált asztaliteniszező;

Lakatos András – Szívtranszplantált tollaslabdázó, az első szívátültetett, aki átúszta a Balatont;

Körösztös Csaba – Vesére váró dializált úszó és volt vízilabdázó;

Monostori Csaba – Vesére váró dializált úszó és futó, aki 15. alkalommal teljesítette a távot;

Dr. Grózli Csaba – MSZSZ stratégiai- és orvos igazgató;

Dobi Etelka – MSZSZ önkéntes

Az előzetes és helyszíni szervezést a Szövetség koordinátora, Feszt Timi oldotta meg, aki a parton, illetve a célnál a vízben várta a célba érkező versenyzőket. Őt segítette – kísérőből lett májtranszplantált önkéntesként – Grosz Klementina, aki a mindennapokban a bowlingozó és dartsozó sportolókat erősíti.

Távolból erősítette a csapatot az eredeti terv szerinti helyszíni fotósunk, Szekeres Máté, aki bár karanténba kényszerült, de így is együtt lélegzett a csapattal egész nap.

Köszönjük mindenkinek aki szurkolt nekünk, és ne feledjétek, hamarosan ugrunk a cipőbe!