Szervátültetettek XX. Országos Találkozója – TRAPI NAPOK 2022

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége idén jubileumi XX. alkalommal rendezi meg Szervátültetettek Országos Találkozóját és annak keretében az éves konferenciáját, a Trapi-napokat!

TE IS VÁROD MÁR, HOGY ÚJRA EGYÜTT LEGYÜNK?

A tavalyi Trapi-napok eseményei és a konferencia előadásai IDE KATTINTVA visszanézhetőek!

A hagyományokhoz híven a 3 napos rendezvényen rengeteg programmal várjuk az érdeklődőket. A szombati napon éves konferenciánk is megrendezésre kerül, ahol orvosainktól és meghívott előadóinktól hallhatunk különböző támákban, érdekes és a szervátültetettek számára igen hasznos előadásokat. Szintén minden évben ezen a napon kerülnek a Szervátültetettek Szolgálatáért Díjak, illetve az elismerő oklevelek átadásra, azok számára akik önzetlen módon kimagaslóan tevékenykednek a szervátültetettekért és a közösségünkért. Természetesen a Mozgáspercekből sem lesz hiány, ki-ki választhat majd magának a sportos elfoglaltságok közül.

A részletes programmal később jelentkezünk, így érdemes mindenképp követni minket a közösségi média felületeinken és itt a www.trapilap.hu oldalunkon!

A rendezvény időpontja, helyszíne:

Időpont:  2022. Október 14-16. 

Helyszín:  Tapolca, Hunguest Hotel Pelion

Hogyan utazzak oda?

Autóval, vonattal és távolsági busszal is megközelíthető a helyszín.

A helyszín pontos címe: 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10.

Részvételi díjak:

JEGYEK Egyesületi tagok számára:
1 fő – Szervátültetett | Dializált | Szervátültetésre váró | Donor családtag | Élődonor: 25.000 Ft
1 fő
 – Első hozzátartozó: 30.000 Ft – A kedvezményes díjat csak EGY HOZZÁTARTOZÓNAK tudjuk biztosítani!

JEGYEK – NEM Egyesületi tagok számára:
1 fő – Szervátültetett | Dializált | Szervátültetésre váró | Donor családtag | Élődonor: 35.000 Ft
1 fő- 
Első hozzátartozó: 40.000 Ft – A kedvezményes díjat csak EGY HOZZÁTARTOZÓNAK tudjuk biztosítani!

GYERMEK JEGY:
Gyermekek 16 éves korig: 15.000 Ft/fő

TOVÁBBI JEGY:
Minden további 16 éven felüli hozzátartozó, barát, ismerős: 48 000 Ft/fő

TÁMOGATÓI JEGY:
Sokan közülünk az anyagi lehetőségeik miatt nem tehetik meg, hogy részt vegyenek a közösségi programokon. Amennyiben lehetősége van rá, támogassa egy szervátültetett/szervre váró részvételét a TRAPI-NAPOK-on. egy támogatói jegy megvásárlásával. Részleteket a támogatási lehetőségekről a regisztráció kitöltésekor talál.

A részvételhez minden résztvevőnek (a hozzátartozóknak is!)
regisztráció szükséges, melyet itt lehet megtenni:

3 NAP, MELYET EGYÜTT TÖLTHETÜNK! NE MARADJ LE!

A jelentkezéshez ki kell tölteni minden résztvevőnek (a hozzátartozóknak is!) a REGISZTRÁCIÓT és el kell fogadni az ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓT!

Az Adatkezelési Tájékoztató megtekinthető:
https://www.trapilap.hu/wp-content/uploads/2022/07/20220725_Adatkezelesi-tajekoztato_Szervatultetettek-XX-Orszagos-Talalkozoja_Trapi-napok-2022.pdf