Szuper csapatépítő hétvége Bakson

Nagyszerű élményekkel, új barátságokkal gazdagodtunk a két nap alatt.

Szeptember első hétvégéjén Bakson, a Krónikás Fogadóban csapatépítő, ugyanakkor a kikapcsolódást, a nevetést és a szórakozást szolgáló kiránduláson vett részt lelkes csapatunk, a Csongrád Megyei Szervátültetettek Egyesületének tagjai.

Szeptember 3-án, szombaton ragyogó napsütésben érkeztünk a helyszínre, a minden igényt kielégítő panzió területére. A vidéki hangulat és friss levegő leírása közhelynek tűnhet ahhoz, amit tapasztaltunk. Az előzetes egyeztetés alapján minden adott volt transzplantált tagjaink, család- és pártoló tagok, barátok fogadására. Többeknek már tavalyról ismerős volt a helyszín, ők jóleső nosztalgiával sztorizgattak, felelevenítve emlékeiket. Egyesületünk új tagokkal bővült ebben az évben, akik örömünkre szintén eljöttek, így a program ismerkedéssel indult.

Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, így a tervezett szabadtéri programjainkat meg tudtuk valósítani. Ebéd előtt a pétanque-játék alapjait sajátíthatták el azok, akik kedvet éreztek az ismeretlen golyójátékhoz. Hálával tartozunk Szabó Dániel szövetségi edzőnek, aki idén is eljött tündéri családjával, hogy bemutassa, edzést tartson, megszervezze és levezényelje házi pétanque-versenyünket. Mindenki nagyon lelkes volt, gyerekek és felnőttek egyaránt. A petanque-leckéknek és a háziversenyünknek köszönhetően tovább bővült egyesületünk szakosztályának taglétszáma is.

Bár a játék nagy sikert aratott, emellett a jó időt kihasználva volt idő a napozásra, a sós vizű medence, és a jakuzzi nyújtotta kényeztetésre, és a hatalmas terület bejárására. Makalicza Gábor, a fogadó tulajdonosa is kitett magáért, este isteni barbecue – vacsorával várta a megfáradt csapatot. Az est hátralevő részét kellemes beszélgetéssel, társasjátékkal töltöttük, a bátrabbak a dézsás fürdőzéssel fejezték be a napot.

Másnap folytatódtak a szabadtéri programok, legnagyobb sikere ismét a pétanque-játéknak volt, de voltak, akik kerékpárra pattantak, és két keréken barangolták be a Tisza és a környék vadregényes, élővilágban gazdag helyeit. A 15 km-es táv, amit a vállalkozó kedvű társaság tett meg, egy kisebb teljesítménytúrának is beillett.

Jövőre, Velünk, ugyanitt… szlogennel búcsúztunk egymástól.

Júnó Mária és Ambrus Orsolya

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/2. számában jelent meg.