Új helyen a szegedi transzplantációs osztály

Harminckét év után végre méltó helyére költözött Szegeden a Transzplantációs Osztály. Mind a betegek, mind a klinika szakszemélyzete nagyon várta már a költözést, hiszen a régi épületben sem az osztály, sem az ambulancia nem felelt meg a mai kor követelményeinek. Most az újonnan épült Sebészeti Klinika épületében kaptak helyet, amit a dolgozók egyszerűen csak VUK-nak azaz „vadi új klinikának” hívnak. Dr. Szederkényi Edit profilvezető örömmel vezet körbe minket az új osztályon.

 

A régi épületben az önálló transzplantációs osztály 1984-ben alakult és idén augusztus végéig működött ott. A régi osztályt gyakorlatilag egy nagy kórteremből alakították ki, csak üvegfallal elválasztott, részben ablaktalan bokszok voltak, egy közös mosdóval, ahol 12 ágyunk volt.

Itt ugyan kevesebb az ágy, de négy darab egyágyas és két kétágyas kórtermünk van, jóval nagyobb alapterületen. A kórtermek tágasak, kényelmesek, jól felszereltek. Mindegyikhez tartozik saját, akadálymentesített fürdőszoba WC-vel, zárható szekrényekkel, így a betegek a személyes holmijukat is a kórteremben tárolhatják, nem kell a nővérhez fordulniuk, ha valamire szükségük van. Minden szobában van televízió.

A kilátással is szerencsések vagyunk, a kórtermek a kertre, a szakdolgozók szobái pedig a parkosított belső udvarra néznek. Ezek az ágyak már kifejezetten csak a transzplantált betegeket szolgálják, míg korábban az transzplantációs osztályra általános sebészeti betegeket is fel kellett vennünk. Így ez az ágyszám elegendőnek tűnik, folyamatosan nincs feltöltve minden ágy transzplantált beteggel, így az ambulanciáról is bárkit be tudunk fektetni, ha arra szükség van.

  

  • Úgy tűnik, ez egy külön kis sziget a Sebészeti Klinikán.

Ez egy zárt osztály, mivel itt immunszupprimált betegek vannak, csak kártyával lehet belépni. A látogatókat is a személyzet engedi be, és átöltözés után léphetnek be az osztályra.

 

  • Milyen előrelépést jelent az új hely a sebészek számára?

A műtő traktus is új, világszínvonalú műtőket alakítottak ki, modern felszereléssel, új műszerekkel. Ezekben a műtőkben operálni is egészen más érzés, a műtétek is sokkal gördülékenyebben mennek.

 

  • Az új osztály jelenthet esetleg nagyobb számú transzplantációt is?

Eddig sem nagyon fordult elő, hogy kapacitáshiány miatt utasítottunk vissza transzplantációt. Esetleg az előfordult, hogy szeptikus beteg volt az osztályon, arra az időre nem tudtunk transzplantációt vállalni. Most, ha adott esetben a transzplantáció után egy szeptikus szövődménnyel kell visszavenni egy beteget, akkor már el tudjuk különíteni külön kórterembe. Korábban, ha ilyen betegünk volt, nem tudtunk újabb transzplantációt végezni, amíg a beteg az osztályon feküdt, mert a friss műtöttet nem fektethettük a szeptikus beteggel egy légtérbe. De ez jelentősen nem fogja emelni a transzplantációk számát. A munkakörülményeket, a betegek és a szakdolgozók komfortérzetét annál inkább!

 

  • Jól látom, hogy ez csőposta?

Igen, a nővérek a frissen vett vizsgálati anyagot belehelyezik a kapszulába és elküldik a csőpostán a laborba. Ez egy zárt, számítógép által vezérelt rendszer, a mintavétel után néhány perccel már ott is van a laborban az anyag, el is kezdhetik vizsgálni a mintákat.

A sürgősen kért gyógyszereket is ezekben a kapszulákban kapjuk a központ gyógyszertárból. Nagyon praktikus, meggyorsítja és megkönnyíti a nővérek munkáját.

Sétálunk tovább, koordinátori szoba, az osztály közepén a nővérpult, vele szemben az egyágyas szobák, ahová a frissen műtött betegeket fektetik, távolabb a kétágyasak. Nővér tartózkodó, vizsgáló, raktár, személyzeti öltöző és mosdók, orvosi szoba. Minden egy helyen. S aminek a régi osztályon csak egy-egy szekrény vagy sarok töltötte be a funkcióját (pl. ágyneműraktár, gyógyszerszekrény, nővérszoba), most külön, saját helyiséget kapott.

 

  • S hová költözött az ambulancia?

Egy közeli folyosón található, az is sokkal tágasabb, világosabb, kulturált, rendes vizsgálóággyal.

S amikor közeledünk a rendelőhöz a világos tágas folyosón, eszembe jut az a régi, alagsori, sötét, szűk, huzatos folyosó, ahol nem győztük a lábunkat behúzni, ha éppen egy-egy betegszállító kocsit, ágyneműs konténert toltak a lifthez vagy a kijárathoz, mert ez a „teherforgalom” szállító folyosója is volt egyben. De jó, hogy már nem ott kell várakoznunk!

 .    

  • Mennyi ma az ambuláns betegforgalom?

Heti három napon – hétfőn, kedden és csütörtökön – van a transzplantált betegek részére ambuláns rendelés, már több mint 500 beteget gondozunk. Naponta 20-30 ambuláns beteg jön a rendelésre, elég nagy a terhelés. Azt tervezzük, hogy beiktatunk még egy rendelőnapot.

Ugyanis egyetemi klinikaként tudományos munkát is kell végeznünk, pénteki napra olyan betegek berendelését tervezzük, akikkel valamilyen tudományos munkát szeretnénk folytatni.

Foglalkozunk azzal is, hogy felmérjük a transzplantált betegek szív-érrendszeri kockázatát, valamint cukorbetegségek diagnosztikájával. A kardiológusokkal együttműködve 3D-s ultrahang vizsgálatokat tervezünk. Cukorterheléses vizsgálatokat végzünk. A transzplantált betegek közel húsz százaléka cukorbeteg. Magyarországon a lakosság nagy százaléka túlsúlyos. Transzplantáció után, amikor elkezdjük adni a szteroidot a túlsúlyos betegeknek, azonnal felborul a cukorháztartásuk. Retrospektíve eddig is átnéztük a betegek adatait, összegyűjtöttük azokat, tehát a korábban rögzített vizsgálat alapján végeztünk tudományos vizsgálatokat. Most azt tervezzük, hogy ezt prospektív módon, azaz előremutatóan is megvizsgáljuk, ami előrelépést jelent.

 

A búcsúzáskor a  nővérek és a koordinátorok is mosolyognak. „Nagyon más érzés ide bejönni dolgozni is.” – mondják.   Hát még betegnek lenni! 

 

szerző: Berente Judit