Végre mosolygósan, egészségesen!

Kovács Viktor testnevelő tanárt és edzőt komoly vesebetegsége annyira megtépázta, hogy tavaly nyáron már úgy érezte, ennél az életnél a halál is jobb. Ezért döntött családjával együtt a szervátültetés mellett, melyhez a kiválasztott donor Viktor 68 éves édesapja lett.

A két férfi október végén esett át a műtéten, néhány napja pedig már – jó kis tempóban – együtt sétálgattunk a belvárosban. Körülbelül ötpercenként kénytelenek voltunk szünetet tartani, no nem azért, mert a fiúk nem bírták volna a strapát, hanem mert minden közeli és távoli ismerősük nagy mosollyal megállította őket, hogy gratuláljon nekik, és egészségük felől érdeklődjön. „Ti most már egyek vagytok” – fogalmazott őket meghatottan nézve egy kedves hölgy…Egyek lettek…Milyen igaza van.

Jó rád nézni! Hogy vagy, Viktor?

– Köszönöm szépen, jól érzem magam lelkileg is, fizikailag is. A vizsgálatok is ezt mutatják, egyre jobbak a kontrolleredményeim, úgyhogy tényleg jól vagyok. Tele vagyok tervekkel, célokkal. Jövőre szeretnék indulni a transzplantáltaknak rendezett Európa-bajnokságon, és utána a világbajnokságon is. Pontosan még nem döntöttem el, milyen sportágat választok, de mivel tíz évig búvár úsztam, valószínűleg úszásban indulok majd.

Nagyon jó ezt hallani. A 2021-es év borzasztóan nehéz lehetett neked.

– A nyár kegyetlen volt, egy rémálom. Még 2012-ben diagnosztizálták nálam az IgA-nephropathiát, de sok éven át az állapotomat szinten tartva éltem együtt ezzel a betegséggel. Aztán a tavasszal – tünetmentesen ugyan, de – átestem a koronavíruson, és ezután a vesefunkcióm fokozatosan romlani kezdett. Az orosházi SBO és a békéscsabai kórház szinte állandó vendége lettem, rendszeresen járnom kellett dialízisre, amit nagyon nehezen viseltem. Április elejétől októberig többször 200 fölé ugrott a vérnyomásom, a két Pfizer után még jobban kiugrott, visszatérő fulladásaim voltak. De a transzplantáció minden gondomat megoldotta. A mostaninál jobb vérnyomás nem is kell.

Számodra csak a szervátültetés jelenthetett megoldást?

– A dialízissel akár tíz évig is lehet élni, de én annyira rosszul viseltem, hogy nem bírtam volna fél évig sem. Folyamatosan csak feküdtem, sokféle vérnyomáscsökkentőt szedtem, de a gyógyszerek nem használtak. Volt, hogy a magas vérnyomástól két hétre szinte teljesen elment a látásom. A nyár számomra csak a túlélésről szólt, annyira rossz állapotba kerültem, hogy eljött a pont, mikor azt mondtam, legyen vége inkább… Rajtam csak egy új szerv segíthetett, fel is kerültem a transzplantációs listára. Hála Istennek Anyukám és Apukám veséjét is megkaphattam volna, a szegedi műtőorvosaim döntöttek a férfivese mellett, ugyanis az nagyobb, és jobban terhelhető. Nagyon örültünk, mikor kiderült, hogy megkaphatom édesapám veséjét, viszont több mint négy hónapot kellett várnunk a műtétig. Ez mentálisan nagyon megviselt. Egy gyulai pszichiáter professzor segített kibírni ezt az időszakot.

Ferenc, elnézést kérek, hogy megkérdezem tőled, de az életkorodat nem tartották akadályozó tényezőnek?

– Tudod, hivatalosan, vagyis papíron csak 65 éves korig adhat valaki vért, én viszont még 67 évesen is olyan jó állapotban voltam, hogy az orvosaim megengedték. Betöltöttem a 68. életévemet, amikor a veseátültetésre sor került, de a szegedi klinika doktorai egyöntetűen azt mondták, nagyon jó egészségnek örvendhetek, úgyhogy nem volt mitől tartanunk. A vesém, amit Viktornak adhattam, csodálatosan jó állapotban volt. Persze a műtét nem volt gyaloggalopp, néhány napig borzasztó gyenge voltam, de azt mondogattam magamnak: „Kovács” vagyok, úgyhogy fel kell állnom.”

Viktor, te mennyire féltetted édesapádat?

– Nagyon-nagyon féltettem. Hiába van jó kondiban, azért egy ilyen műtét komoly kockázatokkal jár. De hála Istennek Apu nem cáfolta meg saját magát. Miután lábra állt, tudtam, minden rendben lesz. Most már mindketten jól vagyunk, és azt várjuk, hogy birtokba vehessük az otthoni edzőtermünket.

Visszatért már az erőd?

– Két héttel a műtét után már nagyokat sétáltam a Gyopárosi-tó körül. Végre újra éreztem, hogy élek. Egyelőre még csak gyalogolok, de nagyon várom már a kondizást is. Hatalmas öröm az is, hogy végre ehetek! Két év komoly vesediéta után most kitárult előttem a világ! Jó, persze nem ehetek akármit, például a zsírosat és fűszereset kerülnöm kell, de azért már sokkal szélesebb a repertoár. Képzeld, néhány napja ettem csokit! Fantasztikus élmény volt. Jövő nyáron talán már egy-egy sört is megiszom.

Mikor térsz vissza az iskolába tanítani?

– A járványhelyzet miatt ebben a tanévben még nem. Az immunrendszeremet folyamatosan gyengítik, hogy biztosan ne lökődjön ki az új vese, épp ezért nagyon kockázatos lenne visszatérnem. Ha már jól sikerült a műtét, nem szeretnék ezen elcsúszni.

Mi a helyzet a barátokkal? A nehéz időszakban kik támogattak lelkileg?

– A barátaim is folyamatosan kerestek, érdeklődtek, de a legtöbbet a családomnak köszönhetek. Ők végig mellettem álltak. Emlékszel, Apu, – szólt Viktor édesapjához – hányszor hívtad ki nekem a mentőt? Hányszor vittél át dialízisre? Hányszor vizesruháztatok az ágyban? Sokan imádkoztak értem, értünk, a gyulai és az újszegedi református és a kispesti evangélikus közösség is mondott imát, és éreztük azt az erőt is, amit Bánkiné dr. Borbély Mária, Marika néni és az Orosházi Keresztény Ifjúsági Klub, a szentetornyai evangélikus gyülekezet és egy ismerős misszionárius házaspár Indiából küldött. Nekem is és apunak is nagyon sokat jelentett, hogy ők mind gondoltak ránk.

A műtét utáni hónapokban Viktor számára a kutyája, Cimbi jelenléte a legjobb terápia. Imádja az öt hónapos kis pulit, akivel mindennap nagyokat játszanak és sétálnak együtt. Egyelőre Ferencnek is csak a séta jut, de nagyon várja már, hogy újra súlyzózhasson és kerékpározhasson. A mozgás mellett az emberek társasága is hiányzik neki, a műtét miatt egy ideig neki is tartania kell a távolságot. De az édesapa azt mondja, ez mind mellékes. A lényeg csak az, hogy mindketten itt vannak. Apa és fia köszönetét fejezi ki a Szegedi Transzplantációs Centrum orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért.

Viktor azóta orvosa engedélyével újra elkezdett sportolni, csatlakozott a Magyar Szervátültetettek Szövetsége egyik tagszervezetéhez, részt vett a Trapi-napokon, a SPAR futófesztiválon és a Fradiban megrendezett úszóversenyen is. Mindegyik rendezvényt nagyon élvezte, új barátokat talált, és úgy érzi, hogy lehetőségek nyíltak meg előtte a szervátültetés után.

Új, és még a korábbiaknál is merészebb kihívásokat keres magának.

Bogdánffy-Szőke Anett

Fotó: Horváth Bence

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2022/2. számában jelent meg.