A második élet

Péter azok közé a májtranszplantáltak közé tartozik, akik már régi motorosnak számítanak ebben a közösségben. Kitartásában és a sportban is utat tud mutatni a friss transzplantáltaknak.

Régen kezdődött a történeted: konkrétan mikor derült ki a májbetegséged?

Nem akarok visszamenni a csecsemőkorig, de muszáj! Ugyanis akkor kaptam egy dózis hepatitisszel fertőzött vért. De persze ezt akkor még nem ismerték fel. Nőttem, növögettem, ahogy minden gyerek. 10 éves korom óta sportoltam is. Már felnőtt voltam, mikor az első véradásomra mentem: ott derült ki a fertőzöttség (így természetesen nem adhattam). Nagyon meglepődtem, ijesztő és hihetetlen volt, ráadásul a hamarosan elvégzett laborvizsgálat is borzasztó eredményt adott. Évekig tartó lejtő következett.

Egyetlen megoldás menthetett meg, a májtranszplantáció. 

Nehéz út volt ez is, mert akkoriban a hepatitis-B vírusos májbetegeket még nem lehetett transzplantálni, de szerencsére ez hamarosan megváltozott és felkerülhettem a májtranszplantációs várólistára: az elsők között voltam a hepatitis B-s közül, akiknél sor kerülhetett a májátültetésre.

Mennyi ideig voltál transzlantációs várólistán?

A májtranszplantációs várólistán hat hónapig voltam. Nem volt túl nehéz időszak, bár nagyon takaréklángon égtem.

A riadóm vacsora közben ért. Emlékszem, a vajas kenyér is majdnem kiesett a kezemből. Nagyon izgultam, de ez az izgalom csak addig tartott, amíg beértem a budapesti Transzplantációs Klinikára. A klinikán megnyugtatott a közeg. Arra gondoltam, hogy a bent lévő orvosok, nővérek aznap este csak miattam vannak, és nagyon fognak vigyázni rám! Mélyen a szívembe zártam őket!

2004 januárjában megtörtént a csoda, megkaptam az új májamat.

A szervátültetést azóta is csodának tartom.

Emlékszel arra, hogy mi volt az első gondolatod mikor felébredtél a májtranszplantáció után?

Az első emlékem, hogy nagyot köszöntem az altatóorvosnak. Ő meg jót nevetett, hogy elég egyszer is köszönni. Ezek szerint kétszer ébredtem fel, de csak az elsőre nem emlékeztem. 

Nagyon nagy kő esett le a szívemről, hiszen tudatosult bennem, hogy élek!

Két hetet töltöttem a kórházban, majd otthon lehetett megint óvatosan tervezni.

A család, a feleséged hogyan viselte a betegségedet?

A májbetegségem megváltoztatott. Megértem, hogy az akkori párommal szétmentünk és külön utakon folytattuk az életünket. Megemelem a kalapom minden transzplantált ember felesége/férje előtt, mert nem könnyű nekik sem!

A mostani feleségem viszont maximálisan támogat, és lelkesen jár a transzplantált közösségbe velem, sőt a barátaink is ebből a körből valók.

Gyermekkorod óta sportoltál, ezt tudtad a szervátültetés után is folytatni?

A transzplantáció után elég lassan jött vissza az erőm. Az ember sok irányba indulhat el, hogy bizonyítson saját magának, az orvosainak, a családjának. Mivel én a sportra mindig is úgy tekintettem, hogy teljesebbé teszi az életet, szépen fokozatosan ebbe az irányba mozdultam el. Korábbi sportomat nem folytathattam, hiszen szervátültetés után a test-test-elleni sportágak nem jöhettek szóba.

Régen kézilabdáztam, egész sokáig! Még májbetegként is leigazoltak, de persze az már nem volt az igazi. Szóval, valami kellett a kézilabda helyett. A tenisz mindig is tetszett, így belekezdtem, nulláról indultam ezzel a sportággal!

Kitől hallottad, hogy a Magyar Szervátültetettek Szövetségének keretein belül lehetőséged van sportolni?

Székely Gyuri, a Szövetség korábbi elnöke mesélt róla és ő beszélt rá, hogy belépjek az egyik tagegyesületbe. Nem kellett sokat noszogatnia, fél perc alatt sikerült neki! Hatalmas köszönet, hogy a Magyar Szervátültetettek Szövetsége lehetőséget nyújtott ilyen drága sportág űzésére is, mint a tenisz! Kemény munkával válogatott lehettem, és úgy gondolom, hogy nem vallottam szégyent. 

De megint közbeszólt a sors. Jött pár felhős, nehéz év, és egészségügyi okokból fel kellett adnom a teniszt és a bowlingot is.

Pedig úgy látom, hogy a lelked akkor egészséges, ha sportolhatsz.

Ez a gyermekkoromból jött. Szerencsére így is maradtak lehetőségeim! Jött a dartsos korszak, persze ismét nulláról indultam, de az egyesületem (Pest Megyei Szervátültetettek Érdekvédelmi és Sport Egyesülete (PSZE) és a Szövetség támogatására ismét számíthattam. Mivel itt is jöttek az eredmények szépen sorban, viszonylag hamar bekerülhettem a válogatott sportolók közé.

Most kicsit megtört a lendület, mert a covid mindent átírt, elmaradtak a versenyek. Szerencsére gyakorolni itthon is lehet! A feleségemmel pedig meg is tesszük, nagyokat csatázunk itthon.

A jövőre nézve mit remélsz még a sport területén?

Lassan 62 éves vagyok. Sok sportsikert elértem már az életemben. Lehetne a visszavonuláson gondolkozni, de minek? Ha közeleg egy verseny, úgyis jön az adrenalin, és a tábla elé állok! De természetesen az életnek csak egy szelete a sport, vannak egyéb fontos dolgok is a világban!

Mi a véleményed az oltásról?

Egyértelműen oltáspárti vagyok! Abban nem vagyok biztos, hogy minden ugyanolyan lesz, mint régen, de a mai helyzetnél csak jobb jöhet! Addig is próbáljuk meg lekötni magunkat. Munkahelyen, vagy otthon kerti munkával, sütéssel- főzéssel, Sétáljunk nagyokat és sportoljunk. Vagy akár zenéljünk, ragadjunk ecsetet.  Mindegy mit, csak legyen valami, amitől jól érezzük magunkat.

Hiszen a második életünket éljük, amit valóban élni kell!

Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített!

Nagy Mara / Tóth Péter