Angyali szívet kaptam

Csilla 7 gyermekes édesanya és 2018. októbere óta szívátültetett. Úgy érzi, hogy a transzplantáció óta naponta van része a CSODÁBAN.

Tóthné Pataki Csilla hét, ma már többségében felnőtt gyermek édesanyja, és nem mellékesen vérbeli köztisztviselő. Boldogságát két ütőér táplálja: a család és a hivatal. Első, közgazdasági diplomáját a hatodik, a második, igazgatásszervezői oklevelét a hetedik gyermeke érkezésekor szerezte. Szabolcs, aki hatodikként látta meg a napvilágot, egy ritka genetikai rendellenességgel, az ún. Angelman-szindrómával született. Csilla bokros otthoni teendői mellett dolgozott műszaki előadóként, faluja, Nagykovácsi jegyzőjeként, vezetett gyámhivatalt, majd gazdasági osztályt több tankerületben, ahogy most is. Munkájáért mindig lelkesedett, de előfordult, hogy a körülmények miatt lelkileg padlóra került. Aztán jöttek a testi bajok, egyik a másik után. Négy éve átesett egy szívbillentyűcserén, két éve pedig egy szívtranszplantáción. Persze, mondhatná a külső szemlélő, ilyen az, ha valaki két végén égeti a gyertyát. De Csilla szerint ezt egyáltalán nem könnyű észrevenni.

– Utólag sokkal okosabb vagyok! Ott voltak a jelek, de ezek nem jutottak el a tudatomig. A bajok 2015-ben kezdődtek: vizesedett a lábam, fájt a mellkasom, ám azt gondoltam, ez a korral jár. Orvoshoz nem jártam korábban, de amikor végre elmentem a panaszaimmal, már aznap kórházba kerültem. Ez épp akkor történt, amikor egy hivatali váltás után magam alá kerültem. A plébánosunkkal, Gábor atyával sokat beszélgettem, kerestem a kapaszkodókat, misére jártam, még agykontrollal is próbálkoztam.

Ott, a kórházban egy idős néni fogalmazta meg azt, ami bennem sosem tudatosult: sokkal hamarabb lassítanom kellett volna.

A vizsgálatok után kiderült, hogy szívbillentyűcserére van szükségem. Fulladtam, vérszegény voltam. Hamar kimondták, hogy kritikus az állapotom, így az intenzív osztályra kerültem. Itt jöttem rá, hogy eddig mindenkivel törődtem, csak magammal nem. 2016 márciusában, pont az 50. szülinapom előtt pár nappal megcsinálták a szívbillentyű-műtétet. Ezt egy háromhetes balatonfüredi rehabilitáció követte, ahol olyan orvosokkal találkoztam, akik lelkiismeretesen figyeltek a lelki épülésemre és megnyugvásomra. Ekkor ébredtem rá, hogy a család és az egészség a legfontosabb.

Ezzel azonban nem oldódott meg minden.

A transzplantáció után tudtam meg, hogy az első műtét előtt a szívem csak 30%-on működött. A billentyűcserével úgy gondolták, kicsit hosszabbítanak az életemen, de sok reményt nem fűztek hozzá. Pár hónapig valóban jól voltam, de aztán a lábam újra dagadni kezdett. A rengeteg vízhajtótól lefogytam, tönkrement a májam, majdnem a vesém is. 2018 tavaszán átkerültem a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára egy fantasztikus doktornőhöz, dr. Heltai Krisztinához, aki közölte: itt már csak a szívtranszplantáció segíthet, és minél gyorsabban, mert fogy az idő.

Azon a nyáron a szívem már csak 20%-on működött. Ez az érték végstádiumú szívelégtelenségnek felel meg, miközben én még dolgoztam és intéztem a család dolgait.

Egyszerűen nem gondoltam, hogy nagy a baj, hiszen imádkoztam minden nap, és hittem abban, hogy a Jóisten megsegít, mert rám még szükség van. Szeptember 17-én a doktornő közölte, hogy vagy háttérbe szorítok mindent, és csak arra koncentrálok, hogy szívre várok, vagy elengedi a kezem, de akkor már csak pár hónap a világ… Ekkor világosan tudtam a választ: belevágok. Hazaengedtek két hétre, hogy kellőképp felkészíthessem a családomat és átszervezzem az életünket, mert a gyógyulás minimum hat hónap lesz. Otthon másnapra összehívtuk a családot, az öcsémmel és anyukámmal együtt. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy a kétségbeesés helyett mindenki talált magának feladatot. Irigylésre méltó szervezettség kerekedett hirtelen: riadólánc, Excel-táblázat, ki, mikor, mit csinál majd. „Anya, nyugi, minden rendben lesz!” – csak ezt hallottam.

Folytatás: Angyali ajándék: egy hétgyermekes anyuka új szívet kapott

A teljes cikk a KÉPMÁS magazinban jelent meg 2020. decemberében