Állami elismerés a hazai tüdőátültetés megteremtéséért

Orvos apai nagyanyja Szentágothai János csoporttársa volt és csak elismert gyógyító munkájának köszönheti, hogy nem került kitelepítésre Németországba. Szülei orvosok szerettek volna lenni, de a rendszer nem támogatta az „orvosdinasztiák” létrejöttét. Mentőorvosként kezdte, majd mellkassebészként folytatta pályafutását és egy majdnem véletlennek köszönheti, hogy ösztöndíjasként a bécsi egyetemre kerülve Walter Klepetko professzor szárnyai alatt tanulmányozhatta a tüdőátültetést, akit az óta is mesterének tekint.

Több mint 10 évébe került, hogy az első tüdőátültetés feltételei megteremtődjenek, és 2015 decemberében megtörténhessen Magyarországon az első tüdőátültetés. Felesége fogorvos, leánya és két fia közülük az egyik folytatja a család orvosi vonalát. A Szakmai Kollégium Tüdő- és Mellkassebészeti Tagozat elnöke, az Erotransplant Thoracic Advisory Board tagja, emellett számos hazai és külföldi szakmai társaságban is aktív. Több kitüntetés és tudományos díj birtokosa. Főállásban a Bécsi Orvostudományi Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának társprofesszora, valamint a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának igazgatója.

– Március 15-e alkalmából a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át a köztársasági elnöktől. Mit fejez ki az Ön számára ez a díj?

– A hazai tüdőátültetési program létrehozásának elismerése ez, amit nyilvánvalóan nem egyedül csináltam. Felemelő, megtisztelő érzés és egy kicsit sajnálom, hogy a szüleim már nem lehettek ott és azt is, hogy egymagamban kellett átvennem, hiszen e díj sokunkat illet.

– Édesapja orvos akart lenni, de az előző rendszer ezt nem engedte meg, mondván: ne legyenek orvosdinasztiák. Elégtétel egy ilyen elismerés? Folytatódik a családi orvosvonal?

– Egy kicsit igen, egy kicsit helyére kerültek a dolgok. Az egyik fiam is orvos, talán folytatódhat az a vonal, amit nagyszüleim kezdtek el. De nagyon büszke vagyok lányomra, aki fogorvosnak készül és másik fiamra, aki közgazdász.

– Mikor fogalmazódott meg először, hogy legyen tüdőátültetés Magyarországon?

– Fiatal rezidensként kerültem a Korányi Intézet mellkassebészeti osztályára. Egyszer az osztályvezető főorvos, Pálffy tanár úr megszólított, hogy ugye te tudsz németül? Mondtam, hogy igen. Van itt egy tanulmányi pályázat, van Bécsben egy mellkassebész, aki halottakból vesz ki tüdőt és ültet be élőkbe. Meg kellene ezt nézned, hogy is működik ez.

– Akkor ez egy véletlennek tekinthető?

– Én magamtól erről nem is tudtam, friss sebészeti szakvizsgával kerültem éppen a Korányi Intézetbe, nagyon tetszett a mellkassebészet. Kikerültem tehát 2 hónapra és ez ténylegesen az életem meghatározó időszaka volt, több szempontból is. Teljesen véletlenül két magyar hölgy tüdőátültetése történt ebben az időben, amelyben aktívan részt vehettem. Ez meghatározó élmény volt, bár akkor arra gondoltam, ezt soha nem fogjuk tudni otthon megcsinálni, annyira komplex feladatnak tűnt. Ugyanakkor elbűvölt a dolog, egy csoda közelében éreztem magam. A másik meghatározó élmény, hogy már az egyetem befejezésekor is vágytam arra, hogy legyen egy mesterem. Egy olyan ember, aki előttem jár az életben, és akire szakmailag és emberileg is fel tudok tekinteni. Ő volt Walter Klepetko professzor, 1999 decemberét írtuk…

– Hosszú út, 16 év vezetett 2015 decemberéig, az első hazai tüdőátültetésig. Emlékszem, egy időben 3 helyen is akartak egyszerre tüdőt transzplantálni Magyarországon. Hogyan emlékszik erre vissza?

– Szegedi és pécsi egyetem is készült rá, azonban számomra világos volt az osztrák példát is látva, hogy egy 10 milliós országnak nem kell 3 centrum. Hivatalos felkérést kaptam először a Korányi Intézettől, 2001 körül. Meg kellett szerveznem a bécsi tüdőátültetést a magyar betegek számára, amihez meg kellett teremteni a tüdők kiemelését és kiszállítását, ami egy nem uniós ország számára nem volt egyszerű feladat, határt kellett nyitni, vámvizsgálat stb. Utólag úgy látom, részben ezzel törtük fel a jeget Magyarország későbbi Eurotransplant csatlakozásához.

A következő modul az az utógondozás haza hozatala volt. Csiszér Eszter főorvosnő, Czebe Krisztina főorvosnő sokat segített ebben az időszakban. Egy vezetőváltás a Korányi Intézet élén azonban gátat szabott a további hazai fejlődésnek. Ez lelkileg nem érintett jól, hiszen nagyon sok energiát fektettem addig tüdőtranszplantációba és nem akartam elszakadni a témámtól. Elfogadtam a Bécsben felajánlott állást. 2006-ban a már Semmelweis Egyetem keresett meg azzal, hogy az intézmény számára fontos lenne a transzplantációs spektrum bővítése. Gyakorlatilag szabad kezet kaptam a körülmények megteremtésében. Ezzel párhuzamosan a hazai egészségpolitika is támogatta a tüdőtranszplantációt, azaz nem egyéni ambíció, hanem kormányzati cél lett.

– Voltak ebben társak?

– A belgyógyászati-tüdőgyógyászati részről többen is tanulták kint az utógondozás feladatát. Sebészeti vonalon véletlenül találkoztam Rényi-Vámos Ferenc docens úrral, aki a szakvizsgája előtti kötelező gyakorlatra jött a Korányi Intézetbe. Amikor belépett csak annyit kértem, hogy a keresztnevét mondja, mivel szerintem a vezetéknevét tudom, annyira hasonlított az általam nagyon tisztelt szívsebész édesapjára. Ekkor telefonon hívtak egy szervkivételhez, mire Feri megkérdezte, hogy elkísérhet-e? Hát innen datálódik a mi közös kapcsolatunk, őt is megérintette ez a dolog és hamarosan kijött Bécsbe tüdőtranszplantációt tanulni. Rengeteg műtétet végzett, nélküle soha nem vágtam volna újra bele. Sokszor operáltunk ketten magyar beteget kint és adódott, hogy ezt otthon is meg tudnánk csinálni. Minden elem készen állt addigra otthon, de az utolsó lépés, a műtét elvégzése még hiányzott. De ehhez egy ilyen kaliberű társ kellett, nélküle nem ment volna. És ehhez jött az Onkológiai Intézet Intenzív Osztály profizmusa és odaadása, dr. Elek Jenő főorvos úr elkötelezettsége, és az, hogy munkatársai, sokgyermekes családanyák reggelente kirobogtak Bécsbe levizitelni és tanulni majd haza, folytatni a szokásos munkájukat. Óriási áldozatot hoztak. És kellett a technikai háttér is, egy megfelelően kialakított mellkassebészeti műtő és intenzív osztály, amely erre a rendkívül speciális és nagy beavatkozásra alkalmas. Ehhez kaptunk kormányzati támogatást. De itt nem állt meg a felkészülés, képzett gyógytornász, pszichológus, profi műtőszemélyzet, ápolók nélkül nem ment volna.

– 2018. március 26-án megtörtént az első gyermek-tüdőátültetés, amely újabb mérföldköve a Semmelweis Egyetem és az Országos Onkológiai Intézet transzplantációs csapatának.

– Nem dicsekvésből mondom, de három hete jöttem haza a Mayo Klinikáról, ahol meghívott előadó voltam tüdőtranszplantációval kapcsolatos műtéttechnikai témában. Ez a klinika az Egyesült Államok egyik legelitebb klinikája, de ezt a gyermeket ott például nem vállalták volna el. Évente egyébként kevesebb, mint 100 gyermek kap tüdőt világszerte.

– Ezt muszáj volt bevállalni?

– Nem, de most ezt a szintet is elértük. A program elején megállapodtunk, hogy csak azokat a műtéteket csináljuk itthon, amelyre az egész csapat készen áll. Vannak olyan műtétek, amit még mindig Bécsben végzünk.

– Irigylésre méltó lelkes és fiatal csapat veszi körül, miközben 55 évesen még a csúcsok felé halad az ember. Tudatosan ad át lehetőségeket a fiataloknak?

– Bécsben más a szemlélet, az én feladatom a legnehezebb műtétek elvégzése, amiben a fiatalok asszisztálnak nekem. De az egyszerűbbeket nem nekem kell elvégezni, hanem nekem kell leasszisztálni a fiataloknak, hogy tanuljanak. Igen, ez tudatos a részemről és ezt Rényi-Vámos Feri is pontosan így gondolja. Ő viszi mindennap az osztályt és tarja össze a csapatot mivel én megosztott pozícióban vagyok, Bécsben is dolgozom. A mi fiatal kollégáinkat rendesen ellátjuk munkával, de mindig ott állunk mögöttük és ezt ők is érzik. Ha van egy külföldi lehetőség, nem mi megyünk, őket küldjük, és erre tudatosan törekszünk. Igazi csapat vagyunk, talán ez is a sikereink titka.

– Mennyire tartja fontosnak a betegszervezetek működését tüdőtranszplantációban? Hogy néz ez ma ki Ausztriában?

– Rendkívül fontosnak tartom, ennek Bécsben óriási kultúrája van. Nagyon jó a munkakapcsolatunk velük. Van még mit tanulni tőlük ezen a téren. Betegek oktatása, ismeretek terjesztése, a személyes és közösségi támogatás, amelyben segítséget nyújtanak társaiknak elengedhetetlen a tüdőtranszplantáltak számára. Nagyon erős hangjuk tud lenni kritikus helyzetben, ha valami veszélyezteti a szervátültetés szakmai vonatkozásait.

– Mi lesz a következő lépés?

– Az ismételt tüdőtranszplantáció, más néven retranszplantáció, amikor valamilyen okból a beültetett tüdő cserére szorul. Ez óriási kihívás, sebésztechnikailag nagyon nehéz, de egyes esetekben szükség van ilyen műtétre. A másik nagy kihívásnak a kombinált szív-tüdő, szív-máj átültetést említeném. Dolgozunk a megoldáson.

– Hogyan tud kikapcsolódni? Úgy tudom, szereti a természetet és borászkodással is próbálkozott.

Nagyon szeretem a természet közeli mozgást, sportokat. Korábban sokat tútáztam, eveztem, vitorláztam. Ha tehetem, kerékpárral indulok munkába, most sajnos csak erre van időm. Van egy kisebb présházunk, sokáig még a villany sem volt bevezetve. Igen, barátkozom a borkészítéssel, ami egy egészséges ellenpont az életemben, egy másfajta valóság. Időm nagy részét sajnos klimatizált, mesterséges fénnyel világított környezetben töltöm.

– Talán emiatt is vett részt két magyar tüdőtranszplantálttal az 5895 m magas Kilimandzsáró csúcsának meghódításában?

– Ez egy nemzetközi expedíció volt, amelyen két tüdőtranszplantálttal a hétfős magyar csapatból vettünk részt. Összesen tíz tüdőtranszplantált vágott neki a csúcshódításnak, akiken menet közben különböző vizsgálatokat is végeztünk tudományos célzattal. Igazi csodának számított, hiszen olyan betegek értékük el a csúcsot, akik korábban oxigénre szorultak, most pedig saját erejükből, a világ egyik legmagasabb hegyét hódították meg.

– Kik a kedvencei? Könyvre, filmre, zenére gondolok.

– Kedvenc könyvem Heinrich Bölltől a Biliárd fél tízkor. Antoine de Saint Exupery repülős elbeszéléseit is nagyon szeretem. Filmek közül talán a Volt egyszer egy vadnyugatot említeném. Szeretem Mozart klasszikusait, valamint az Illés zenekar és Zorán zenei világát a könnyűzenéből.

Dr. Grózli Csaba

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2021/2. számában jelent meg.