Atlétika edzőtábor Tatán 2021-ben

A pandémia miatt több hazai és nemzetközi versenyünk is elmaradt, de idén végre újra együtt volt a nagy csapat.

2021 nyarán mindannyian nagyon örültünk a találkozásnak, s hogy az atlétika csapat ismét együtt tudott edzőtáborozni a Tatai Olimpiai Központban.

Az atlétika edzőtábor résztvevőinek nagy része

Az atlétika csapat tagjai teljes létszámmal jelen voltak, és edzőkollégámmal Pető Ferenccel együtt tartottuk az edzéseket.

Ez most mindannyiunk számára több volt, mint egy edzőtábor; együttlét és összetartás is, amit a munkán is érezni lehetett. A tábor időtartama alatt mindenki fegyelmezetten, kifogástalan hozzáállással, motiváltan végezte edzésmunkáját.

Sikerült olyan részletességgel összehangolni a különböző tudásszintű versenyzők tevékenységét, hogy a közösen végzett munka során mindenki észlelhető zavar nélkül végezhette el feladatait.

Atlétika edzések

Az atlétika edzések után minden esetben megbeszéltük a napi edzésmunkát.

A megbeszélésünkön nagy örömünkre senkinek nem volt negatív véleménye.

A résztvevő versenyzők hangot adtak elégedettségüknek, sőt részletezve elmondták véleményüket is a közösen végzett edzésmunka érezhetően pozitív hatásairól. Igényként megfogalmazták, hogy a továbbiakban is határozottan szeretnék a közös munka folytatását.

Csoma Ferenc atlétika edző

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2021/2. számában jelent meg.

Atlétika – Wikipédia (wikipedia.org)

Az atlétika futó, gyalogló, ugró és dobó vagy lökő sportágak összefoglaló elnevezése. A szó az ógörög athlon (görög betűkkel αθλόν) szóból származik, melynek jelentése „díjért folyó harc”. E díjazásos versenyeken az ókori görögök általában a mai könnyű- és nehézatlétikához tartozó sportágakat űzték, amelyek az egyéni erőnlétet és gyorsaságot, a harc legfontosabb kellékeit igénylik.

1850-ben rendezték meg az első nyilvános atlétikai versenyt Oxfordban. 1896-ban az első újkori olimpia Athénban volt, ahol a maratonon Szpirídon Luísz lett a győztes. 1912-ben alakult meg a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF). 1934-ben rendezték meg az I. Európa-bajnokságot Torinóban1955-ben Iharos Sándor világcsúcsot állított fel 1500 m-től 10 000 m-ig, összesen hét távon. 1966-ban a 8. Európa-bajnokságot Budapesten, a Népstadionban rendezték. 1970-ben Bécsben rendezték az első fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságot.

1983-ban megrendezték az első atlétikai világbajnokságot Helsinkiben. Carl Lewis három aranyat nyert.