Biztonság, bizalom, önbizalom I. rész

A bizalommal teli világ egy békésebb hely, az alapja ott van abban, hogy először magunkkal kapcsolatban építjük (újra) ezt a meghitt kapcsolatot.

Az egészséges fejlődés egyik alapvető feltétele, hogy megtanulunk bízni. Gyermekkorunktól kezdve újabb és újabb területeken és emberekkel kapcsolatban találkozunk ennek a folyamatnak a kihívásaival. A külvilág és az élettapasztalatok sokféle módon alakítják azt, ahogy a bizalommal bánunk.

A pszichológiában az „ősbizalom” kifejezést használják arra a tapasztalatra, amit egy csecsemő az őt gondozó fontos emberekkel való kapcsolatában él meg. A Természet, az evolúció, Isten vagy más szervező erő úgy találta megfelelőnek, ha ezt a képességet egyidőben fejlesztjük ki érzékszerveink és végtagjaink használatával, még az előtt, hogy beszélni, járni kezdenénk.

Ez is szimbolizálja milyen fontos ez a lépcsőfok, az alapkövek egyike. A gyermek a teljes kiszolgáltatottság állapotában tapasztalja meg a gondoskodó jelenlétet, azt, hogy jelzésére válasz érkezik. Annak a tudata, hogy amit ő tesz, az hatással van a környezetre, reagálnak rá, és ő is képes a válaszra kulcsmozzanata a kapcsolatok kiépítésének. A hónapok, évek során ez elvezet oda, hogy a kis lény megtanul bízni a körülötte lévőkben és önmagában, abban, hogy ő jó és szerethető.

Ezt a gyönyörű és elképesztően fontos folyamatot számos tényező megtörheti.

Ha a gyermek jelzésére nem, vagy ritkán érkezik válasz, vagy az túl sokszor nem az ő igényeiről szól, „túlgondozzák”, esetleg bántják vagy kiszámíthatatlan módon gondoskodnak róla az összezavaró lehet számára. Erre válaszolhat visszavonulással, magába zárkózással vagy azzal, hogy teljes lényével másokra hangolódik, önmagát háttérbe szorítja. Talán az egyik legkomplikáltabb helyzet, amikor „kettős üzenetet” kap, mást a szavak szintjén és mást a tettek és gesztusok terén. Mi segíthet ilyenkor eligazodni, melyik jelzésre kell hallgatni, mi az elvárt, mi a jó?

Minden új emberrel, az élet új színtereivel, tevékenységekkel, döntésekkel kapcsolatban újra éljük a bizalom vagy bizalmatlanság dilemmáját. Tudnak itt vigyázni rám? Biztonságban vagyok? Amit mondanak, az tényleg úgy van? Szabad kifejezni, ha valami nem jó? Képes leszek megfelelni az elvárásoknak? Vajon hogyan tudunk dönteni ezekben a kérdésekben?

A válasz meglepően egyszerű és visszavezet minket a kör elejére: önmagunkba vetett bizalommal.

Amikor bízunk magunkban, sokkal kevésbé érezzük magunkat kiszolgáltatottnak új helyzeteben. Tudjuk milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, bízunk abban, hogy a tőlünk telhető legjobbat fogjuk tenni és azt is, hogy ha ez a tanulási folyamat nem a sikerről szól majd, akkor azt feldolgozzuk. Ha ez utóbbiban is tudunk bízni másokkal kapcsolatban is könnyebb dolgunk van, támaszkodunk tapasztalatainkra, érzéseinkre, döntéseinkre, megőrizve kíváncsiságunkat és nyitottságunkat. Ilyenkor merev előítéletek vagy kétségbeesett megfelelés nélkül mutathatjuk meg önmagunkat. Érzékeny egyensúly ez, a jó és rossz tapasztalatok, a félelem a lelki fájdalomtól, veszteségtől vagy megszégyenüléstől könnyen vezet arra az útra, hogy megvonjuk a bizalmat magunktól és másoktól is.

Ha egy kudarc túl mélyen érint, az oda vezethet, hogy lemondunk az élet és a kapcsolatok nyújtotta lehetőségekről, elkerülünk és nem bizakodunk abban, hogy lehet jobb. Olyan ez, mint táncolni egy házibuliban. Vannak szégyenlősök, akik feloldódnak és megtapasztalják milyen jó önfeledtnek lenni, utána soha többet nem fogják vissza magukat, ha táncra kerül a sor. És vannak, akik soha nem tudják, vajon jól csinálnák-e.

A bizalommal teli világ egy békésebb hely, az alapja ott van abban, hogy először magunkkal kapcsolatban építjük (újra) ezt a meghitt kapcsolatot.

Tusor Lilla

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2021/2. számában jelent meg.