Edzéslátogatási és versenyzési szabályok – 2022.

A COVID világjárvány következményeként a szervátültetett sportolók edzéslátogatási és versenyzési szabályzatán szigorítanunk kellett.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége továbbra is a sportolók maximális biztonságát tartja a legfontosabbnak.

Ennek megfelelően 2022-ben a szövetségi edzéseken és versenyeken való részvétel szabályai – különös tekintettel a COVID-világjárványra – 2022. március 10-től: 

1. A szövetségi versenyek és edzések érvényes oltási igazolvánnyal látogathatóak, illetve:

akiknek nincs oltási igazolványa csak úgy látogathatják a szövetségi edzéseket és versenyeket, hogy magukkal visznek egy patikában vásárolható gyorstesztet , és ott a helyszínen, a verseny vagy az edzés előtt letesztelik magukat, és a teszt eredményét bemutatják az edzőnek/szervezőnek.

Az oltatlan sportolók csak negatív teszttel vehetnek részt a rendezvényen. 

Akiknek érvényes az oltási igazolványuk, de egy hónapon belül COVID-fertőzésen estek át, azoktól is kérjük, hogy negatív teszt elvégzése-, valamint a kezelőorvosukkal való egyeztetés után vegyenek részt az edzéseken/versenyeken.

2. Az ellenőrizhetőséghez szükséges, hogy a védettségi igazolvány edzéseken és versenyeken mindig legyen ott a sportolónál.  A versenyeken a szervezők felelőssége a gyorstesztek elvégeztetése, valamint a védettségi kártyák érvényességéne ellenőrzése QR-kód leolvasással, melyet aláírásukkal igazolnak.  
A QR-kód leolvasásához ajánlott applikáció: EESZT Covid Control
Androidra letölthető itt
Iphone-ra letölthető itt

3. Lehetőség szerint hozzátartozók ne tartózkodjanak az edzések és a versenyek helyszínén, amennyiben ez megoldhatatlan, abban az esetben a hozzátartozóknak is szükséges az érvényes védettségi igazolvány.  

4. Betegen, “kicsit náthásan” senki ne menjen edzésre és versenyre!  

5. Amennyiben az elmúlt 3 hétben Covid fertőzött volt valaki, abban az esetben a tünetmentességet követően végzett negatív gyorsteszt nélkül senki ne menjen se edzésre, se versenyre.  

6. A fentiek be nem tartása esetén a sportoló az edzésről/versenyről kizárásra kerülhet.  



7. Minden versenynek van egy szervezője, ez az információ a versenynaptárban megtalálható. Kérjük, hogy az adott versennyel kapcsolatos kérdéseket a verseny szervezőjének tegyétek fel.

A korábbi szabályok:

  1. Kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal látogathatók az edzések és a versenyek.   
  1. Az ellenőrizhetőség végett védettségi igazolvány edzéseken és versenyeken mindig legyen ott a sportolónál.  A versenyeken a szervezők felelőssége a védettségi kártyák érvényességének ellenőrzése QR-kód leolvasással, melyet aláírásukkal igazolnak.  
    A QR-kód leolvasásához ajánlott applikáció: EESZT Covid Control
    Androidra letölthető itt
    Iphone-ra letölthető itt
  1. Lehetőség szerint hozzátartozók ne tartózkodjanak az edzések és a versenyek helyszínén, amennyiben ez megoldhatatlan, abban az esetben a hozzátartozóknak is szükséges az érvényes védettségi igazolvány.  
  1. Az edzések szüneteiben (előtte és utána is) a maszk viselését kérjük.  
  1. Betegen, “kicsit náthásan” senki ne menjen edzésre és versenyre.  
  1. Amennyiben az elmúlt 3 hétben Covid fertőzött volt valaki, abban az esetben a tünetmentességet követően végzett negatív gyorsteszt nélkül senki ne menjen se edzésre, se versenyre.  
  1. A fentiek be nem tartása esetén a sportoló az edzésről/versenyről kizárásra kerülhet.  
  2. Minden versenynek van egy szervezője, ez az információ a versenynaptárban megtalálható. Kérjük, hogy az adott versennyel kapcsolatos kérdéseket a verseny szervezőjének tegyétek fel.

A Magyar Transzplantációs Társaság oltási ajánlása itt található.

A Sportkórház COVID-protokollja

Amit minden, koronavíruson átesett amatőr vagy élsportolónak érdemes betartania:

Fokozatosan térjen vissza az intenzív mozgáshoz, kezdje el 60%-os intenzitással

Figyelje magát mozgás közben! Amennyiben már közepes intenzitású mozgásnál is nem megszokott légszomjat, magas pulzust vagy szabálytalan szívverést, mellkasi fájdalmat érez, azonnal hagyja abba a mozgást és forduljon kardiológushoz

Állóképességi sportot űzőknek és 40 év felettieknek javasolt a kardiológiai kivizsgálás akkor is, ha tünetmentes volt a betegségük.

Tünetmentes COVID fertőzött betegek

Azoknak, akik minden tünet nélkül vészelték át a koronavírust, nem feltétlenül ajánlott kardiológiai kivizsgálás. A pozitív teszttől számított két hétben sportolni nekik sem tanácsolt, csak a napi általános fizikai aktivitás (például séta) ajánlott.

Nem kórházban kezelt Covid fertőzött betegek közepes tünetekkel

Akik bármilyen, a COVID fertőzéshez köthető tünetet észleltek magukon (például láz, köhögés, íz- és szaglásvesztés, krónikus fáradtság), a sporthoz való visszatérés 2-4 hét, javasolt a tünetek megszűnése után még két hétig pihenniük. Ez idő alatt nem szabad semmilyen megerőltető fizikai aktivitást végezniük, és érdemes a visszaállást megelőzően vizsgálatokon részt venniük:

  • Nyugalmi EKG
  • Laborvizsgálat (troponinszint)
  • Szívultrahang
  • Terheléses EKG (ha az előző vizsgálatok indokolják)
  • Légzésfunkciós vizsgálat – diffúziós kapacitásmérés

Kórházban kezelt COVID-fertőzött betegek súlyos tünetekkel

Súlyos tünetekkel rendelkezőknek mindenképpen komoly légzőrendszeri és kardiológiai rehabilitáción kell átesniük, amit a szakorvosa felügyel. Számukra a sportoláshoz való visszatérés akár 3-6 hónap is lehet.