Egy felajánlás története

Jó néhány éve Svájcban találkoztam először a Blumenspende, azaz virágadomány szóval. Amikor testvérvárosunk temetőjében sétáltunk, feltűnt, hogy a friss sírok nincsenek tele koszorúkkal, csak egy-egy beültetett virágtálat helyeztek el rajtuk. Kísérőm elmondta, hogy náluk az a szokás, hogy már a gyászjelentésbe beleírják, hogy a virágra és koszorúkra szánt összeget milyen jótékonysági szervezetnek ajánlhatják fel a rokonok és az ismerősök, amiről távozó szerettük még életében rendelkezik. Így a végső búcsú kapcsán jelentős összeg gyűlhet össze, olyan célok támogatására, amit az elhunyt vagy annak családja fontosnak tartott. 

Egyik délután megcsörrent a telefonom, egy ismeretlen számról hívtak. Dr. Bencze Gergely vagyok – mutatkozott be a fiatal férfihang. Szeretném a szövetséget támogatni – mondta, majd elmesélte édesanyja történetét. 

Édesanyám betegsége sok éve kezdődött egy hepatitis fertőzéssel. Három évvel ezelőtt jutott abba az állapotba, hogy az orvosok közölték vele, hogy májátültetésre lesz szüksége. Ezt a tényt először nem akarta elfogadni, de ahogy telt az idő, és egyre több információt kapott, egyre több májtranszplantálttal került kapcsolatba, végül listára is került. 

Halottak napján épp Miskolcon voltunk, amikor csörgött a telefonja. A Szervkoordinációs Irodából hívták, hogy van egy számára alkalmas máj. Ez volt az első riadója, amit ő akkor sajnos visszautasított. Én nem voltam vele, amikor a telefonhívást kapta. Másnap beszélgettünk a visszautasításról, és nekem azt mondta, hogy abba nem tudott beletörődni, hogy valamit elveszít magából, és valaki másét kapja helyette. Ekkor a kezelőorvosa azt javasolta neki, hogy vegyen részt a szövetség Képzett beteg programján. El is ment Monorra, és a háromnapos program után mintha egy új ember jött volna onnan haza. Az ott hallottak alapján eldöntötte, hogy a következő hívásra nem fog nemet mondani, elfogadja a felajánlott lehetőséget. 

A képzés előtt gyakran ott volt benne az elmúlás gondolata, de azután a Monoron töltött három nap után nagyon megváltozott. Most már kifejezetten arra próbált koncentrálni, hogy minél egészségesebben, odafigyelve élje az életét. Újra tudott mosolyogni, csinálta a különböző feladatait: a munkáját, és a Soproni Jogász Egyesületet. Társra is talált, újra tudta élvezni az életet. Igaz, fáradékonyabb volt, de el tudott menni társaságba is. Én úgy éreztem, hogy nagyon jó úton haladunk. 

Májusban jött a második riadó, de akkor meg volt fázva, így nem kaphatta meg az új szervet. Alig telt el három hónap, augusztus 20-án jött a harmadik hívás, akkor pedig lázas beteg volt, és azért nem kerülhetett sor a műtétre.

Aztán októbertől rohamosan romlott az állapota, egyre gyengébb lett. Karácsony után bekerült a soproni kórházba, január végén egy kis időre hazajöhetett, de február közepén már ismét annyira gyenge volt, hogy nem tudott a fürdőszobából egyedül az ágyába visszamenni. Másnap reggel bevittem a kórházba, és onnantól kezdve három hónapig ott volt, majd bekerült a soproni szanatóriumba, ahol egy kicsit felerősödött. Onnan hazajött, de sajnos újra kórházba került, májkómába esett, és abból már nem ébredt föl többé. 

Anyu nagyon segítőkész ember volt minden területen, akár szakmájában, akár szociálisan. Sokat segített fiatalabb vagy tapasztalatlanabb kollégáinak. Presbiter volt az evangélikus gyülekezetben, szociális munkát is végzett. Sopronban az evangélikus nyugdíjasház igazgató tanácsának elnöke is volt.

Az emberekkel való törődés, az emberi sorsok segítése, mindkét szülőmben benne volt, így ez a minta ivódott belém. 

Anyu egyszer azt mondta nekem, hogyha ő elmegy, akkor ne legyen nagy temetése. Erre a beszélgetésre emlékezve úgy döntöttem, hogy sokkal többet tudnánk segíteni azzal, ha a temetésre szánt virágok árát összegyűjtenénk, és azt a Magyar Szervátültetettek Szövetségének adományoznánk, ahelyett, hogy a rengeteg virág a síron néhány nap alatt elhervadjon. Ezzel is segítve a szövetség szervre várókért és a szervátültetettekért végzett odaadó munkáját, ami édesanyámnak is olyan sokat jelentett. Az utolsó két év boldogságát és mosolyait, azt, hogy anyu onnantól kezdve másként kezdte élni az életét, annak a monori Képzett beteg programnak köszönhettük. 

Ezt megbeszéltem a családtagjaimmal is, és mindenki elfogadta és támogatta a döntésemet. A gyászjelentésre ráírtuk, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak, és a koszorúkra szánt összeget adományozzák a Magyar Szervátültetettek Szövetségének, jótékonysági céllal. Az evangélikus gyászszertartáson a templomban kiraktam egy dobozt, amelyre ráírtuk a gyűjtés célját, illetve a temető kapujában ott állt a keresztanyám a dobozzal a szertatás előtt. A kérésünk ellenére ugyan sokan hoztak koszorút is, de a virágfelajánlásokból közel háromszázezer forint gyűlt össze. Szeretnénk ezt a szövetségnek adományozni. Így tudjuk megköszönni azt a munkát, amit a szervre várókért és a szervátültetettekért végeznek – mondta Gergely egyszerű természetességgel. 

Berente Judit 

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2021/1. számában jelent meg.