Fuss Csabi, fuss!

Maratont futott a dializált beteg 

Csaba még a dialízis megkezdése előtt, gondozott vesebetegként került várólistára 2018 márciusában, első dialíziskezelésére tíz hónappal később került sor, azóta az esztergomi műveseállomáson kezelik. Dializált futóként ez volt a második maratoni távja, ami fantasztikus teljesítmény. Az egész esztergomi dialízisközpont nagyon büszke Csabára. 

„Egészségesként is hatalmas teljesítmény, hát még így ezzel a hátránnyal. Csaba nagyon fegyelmezett beteg, örülnénk, ha több ilyen hozzáállással találkoznánk”

 – mondta róla dr. Péceli Adrienn, az esztergomi dialízisközpont orvos igazgatója. 

– Mióta hobbid a futás? 

– A munkahelyemen egész nap számítógép mellett dolgoztam, és szükségem volt valamilyen mozgásra. 2008-ban kaptam egy helyi meghívást, a ’yours truly’ futásra, amit mindig év elején rendeznek meg. Akkor, egészségesen a 12 km-es távot tudtam vállalni, amit 70 percen belül teljesítettem. Ahogy a futás nevében is benne van, saját időt/távolságot mérnek, és azt küldik be országos, illetve nemzetközi feldolgozásra. 

– Mikor és hol futottad az első maratont? 

– 2009. október 4-én volt a Budapest Spar maraton, amit 4:49.09 alatt teljesítettem. 

– Mikor határoztad el, hogy elindulsz a Maratonfüreden? 

– Amikor megkezdtem a dialíziskezeléseket, Péceli doktornő olyan lelki támogatást tudott adni, hogy ne adjam fel a megszokott életemet, csináljak mindent tovább, éljek úgy, hogy jövő héten megszólal a telefon és a riadóval majd új lehetőség kezdődik. Egyszóval próbáljam meg ugyanúgy folytatni az életem. Nem adtam fel az életmódom, dolgozom, futok és járok rendezvényekre. 

– Milyen létszámmal indulnak futók ezen a versenyen? 

– A létszám nem oly rettenetesen döbbenetes, mint amilyen az őszi budapesti napokon évről évre. A kisebb létszámnak is megvan a maga előnye, hiszen a tavasz – a földnek ebben a gyönyörű szegletében – rendkívüli élményekkel ajándékozza meg az embert. Lenyűgöző a nyíló virágok látványa és illata, a madarak dala és a Balaton hullámainak nesze. Mintha az ember itt egy kicsit közelebb érezné magát a Teremtőhöz, mint a fővárosban. Másrészt nincs olyan magas nevezési összeg, mint Budapesten. Mondani sem kell, se lökdösődés, se eltaposás, semmi gátló, hátra húzó tényező nincs. Sokkal inkább a helyi vendéglátó falvak sokat látott házigazdái lelkesítik az előttük elrohanó vagy kocogó sportolókat. 

– Te milyen lelki terheket cipelve futsz? 

– Ezek felsorolásához nincs elég sor itt. Néhány kapcsolatom zátonyra futott az egészségügyi állapotom változása miatt. Sajnos a társadalom zöme még nem érett meg arra, hogy a legjobb válaszokat adja az ilyen életek, sorsok alakulására. Ellenben akik épp a művesekezelések, illetve a várólista okán lettek „testvérekké”, azok rengeteg érzelmi támogatást adnak. Nekik köszönhetően nem adom fel, és a támogatásukkal új és új célokat tűzhetek ki, és örvendhetek az elérésüknek. Aztán persze vannak bőven munkahelyi, háztartási terhek is – de a startnál már nincs semmi más, csak én, a futótársak és a kilométerek. 

– Vannak emlékezetes egyéniségek a futótársak között? 

– Furcsa figurák nem csak képernyőn vannak, a futótársadalom is rendre kitermeli önmagából azokat a remek embereket, akik ilyen-olyan módon igyekeznek kitűnni az egyébként sem egyszínű mezőnyből. Amikor feltűnik egy Rubik-kocka, egy öltönyös futó, egy mezítláb futó, egy trombitával futó, hirtelen nem is tudjuk, hogy hol is vagyunk. Már gondoltam rá, hogy legközelebb én is beöltözöm, de jelmezben sokkal nehezebb futni, úgyhogy talán mégsem. 

– Mit ad neked a maraton? 

– Amolyan érzelmi utazás ez az egész. Nem kevés az a 42 195 méter, aminek minden egyes lépése annak egyértelmű bizonyítéka, hogy kellő felkészülés és motiváció mellett el lehet érni a hőn áhított célt, a maratoni futók dicsőségét. Persze már az első kilométerek után rájön az ember, hogy a dicsőség csupán önmagunkhoz mérhető. A mezőny eleje ugyanis már rég túl van a szükséges nyújtó gyakorlatokon is, amikor a mezőny zöme még falja kilométereket. 

– Mi okozta számodra a legnagyobb nehézséget? 

– A rettegett maratoni fal. Vannak azért olyan résztvevők, akik olyan mértékű felkészülést tudnak maguk mögött, hogy az egész táv alatt nem találkoznak vele, de ez olyan ritka, minta a fehér holló.  Viszont többekkel akár többször is próbát tesz ez a súlyos ellenség. 

– Mi az a „maratoni fal”?  

– Amikor a futó mázsás tömegnek érzi a lábait, és ki előbb, ki utóbb rövidebb-hosszabb sétával adja meg magát a kimerültségnek, fáradtságnak. Akkor beszélhetünk némi szerencséről, ha ez a bizonyos ellenség, a frissítőpont előtt találja meg, ami a futó legjobb barátja. Az olyan, mint sivatagban az oázis. Azoknál az asztaloknál adják a rendezők az energiautánpótlás forrásait: vizet, izoitalt, miegymást. De ahogy a neve is mondja, frissítő pont, nem egyenlő a frissítő megállóval, itt nincs „habzsi-dőzsi”, hiszen gondolnunk kell az utánunk érkezőkre is. 

– Mi a legnagyobb élmény a maratoni futásban? 

– Az, amikor végül a sok-sok feldolgozott kilométer, sok-sok frissítőpont, sok-sok élmény, és sok-sok letisztult gondolat után, szemem elé tárul a legjobb hír: „Utolsó 100 m”. Ilyenkor elönt egy euforikus érzés. Megérte az a tömérdek felkészülés, kimerültség és önfeláldozás! Ez a beteljesült ígéret! 

– Amikor nekivágtál, akkor biztos voltál abban, hogy végig tudod csinálni? 

– A Maratonfüred rendezői, szervezői, önkéntesei biztosak voltak abban, hogy én is célba érek. A magam részéről azért volt némi bizonytalanság, de megérte. A célvonal után már csak a nettó boldogságot érzi az ember, egy csinos lány a nyakamba helyezi a szépen csillogó érmet, amire joggal büszke az ember és mindazok, akik elsegítettek eddig a pontig. Mindannyian ezt visszhangozzák: Fuss Csabi, fuss! 

– Kik segítettek el eddig a pontig? 

– Ez olyan kérdés, mint az Oscar-gála díjátadóján? Minden másnap késő délután vagy kora este a helyi műveseállomásról megyek haza, ezért elsősorban a gondos ápolásnak tudhatom be, hogy a kezelések nélküli napokon tudok teljesíteni az edzéseken. Fontos természetesen a családi háttér is, ami nélkül szintén csak délibábkergetés lenne az életem. Természetesen a helyi futók csapata is, az Esztergomi Futóművek ASE, a szinte kifogyhatatlan edzések sorával tartja fitten a tagokat. Közösen veszünk részt más rendezvényeken, és rendszeresen látunk mi is vendégül más futókat. Talán a legnépszerűbb helyi esemény, a Hídfutás után a Teliholdfutam, ahol a legnépesebb rendező csapattal vagyunk jelen, és adunk sok-sok kedves emléket a vendégeknek. 

– Mik a további céljaid? 

– Néhány nap múltán foszlik a rózsaszín pára, az ember új célt keres – belekezd a következő felkészülésbe, és fut, fut, fut! 

Berente Judit 

Megjelent a Szervusz újság 2020/1. számában.