Háromvonalas klinika-komplexum

Új nevet, új vezetést, új működési struktúrát kapott a Klinikánk, így nem csoda, ha mindannyian kíváncsiak vagyunk, vajon milyen változásokat hoz ez a transzplantáltak és a várólistán lévők életébe? Az intézmény új neve: Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika, miután 2021. október 1-től egyesült az I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinikával. „A két klinika korábbi telephelyeit megtartva, de szakmailag egységesített struktúrában egy intézményként működik a továbbiakban. 

A szervezeti átalakítás legfontosabb indoka az egységes ellátási metodika kialakítása és érvényre juttatása, ami segíti a tudástranszfer megvalósulását, erősítve az orvosszakmai-tudományos szinergiák kialakulását” – állt az Egyetem Szenátusának szeptemberi üléséről kiadott közleményben. Hogy ez mit is jelent a valóságban, arról Szíjártó Attila professzor, a Klinika új igazgatója, és Piros László doktor, egyetemi docens, a transzplantációs programot irányító igazgatóhelyettes nyilatkozott lapunknak. 

– A klinikák strukturális átalakításának már megjelent az internetes portálokon, és a reakciók között sok az aggódó hang. Meg tudnak mindenkit nyugtatni?

Szíjártó Attila: A transzplantáció továbbra is a Baross utcai klinikán zajlik, ugyanazokkal a szereplőkkel és ugyanolyan, vagy remélhetőleg még jobb minőségben és kimenetellel. Sem a programba való belépés, sem a gondozás nem más vagy kevesebb a megszokottnál. Remélem, ez így megnyugtató. 

– Kétségkívül az, de ha ez mind nem változik, akkor mi a mozgatórugója az új működési struktúrának? 

Szíjártó Attila: A Semmelweis Egyetemen, így a többi klinikán is, elindult egyfajta centralizáció. A három belgyógyászati klinikából például két nagy, robosztus Belklinika jött létre. De ilyen az I. és a II. számú Nőgyógyászati Klinikának az összeolvadása is. Ezek összeolvadva hatékonyabban tudnak működni. Régóta volt az egyetemi felső vezetésnek egy olyan koncepciója, hogy a hasonló profilú intézetek közötti átjárhatóságot megkönnyítse, ezáltal jobban kihasználja a „szakmai kapacitásokat”, azaz a rendelkezésre álló eszközöket és szakembereket.  

– Mit jelent ez konkrétan a „mi” klinikánk esetében?

Szíjártó Attila: A Baross utcában nagyon magas szintű, európai szinten számokban és minőségben is elismert transzplantációs tevékenység zajlik, de zajlott emellett egy szintén magas szintű általános sebészeti aktivitás is. A másik klinikán pedig „klasszikus” belszervi sebészeti tevékenységet végeztek, amely kiegészült egy gasztroenterológiai, azaz gyomor-bél rendszeri sebészeti ággal is, ami teljes értékű diagnosztikát és minimálisan invazív műtéteket is tud végezni.

Azok a képességek, erőforrások, amelyek a két klinikai között oszlottak meg, most a könnyebb átjárhatóság megteremtésével jobban kiegészíthetik egymást. 

Vegyük példának Piros doktort, mivel épp itt ül mellettem: az ő máj-hasnyálmirigy-epeúti sebészi képességei és járatossága óriási, ugyanakkor nem teljesen kihasznált, hiszen itt sok minden mást is elvégez. A klinikák összeolvadásával egy körülbelül kétszer akkora forgalmú máj-hasnyálmirigy-epeúti sebészi centrumban tudjuk kihasználni az ő kiváló képességeit. A betegek szempontjából ez biztos, hogy jobb állapotalakulást, szaknyelven „kimenetelt” tud majd hozni. A profil szélessége változik, és az átjárhatóság biztosítása. 

Dr. Szíjártó Attila

– Ha jól tudom, 27 éve a sebészeti klinikából vált ki a transzplantáció. 

Szíjártó Attila: A 27 évvel ezelőtti szétválás akkor megfelelő koncepció volt, de ma úgy látjuk, hogy egy nagy, robosztus intézetnek a tudásanyaga mégiscsak egybetéve tud komoly és eredményes, minőségi sebészeti ellátást biztosítani. Nagyon szükségünk van egymásra. Ugyanez igaz az oktatásra, ott is jobban cserekompatibilissá tudunk válni. A kulcs ehhez az, hogy egy kézben legyen a vezetés, egyféle szemléletmód érvényesülhessen. 

A szakmai oldal mellett egyéb, gazdasági és szervezési oldala és indoka is van a mostani átalakításnak. 

Nagy volumenű klinika jött létre, 400 dolgozóval, köztük 65 sebésszel, 14 gasztroentrerológussal, plusz 4 hepatológussal. Ez a komplexum tudja egyesíteni az eddig két helyen működő, kétféle orvosi iskolát. Évente mintegy 5500 műtétet tud majd ez a komplexum elvégezni, megtartva vagy épp növelve az eddigi a transzplantációs számot. 

– Mondhatjuk, hogy a Baross utcai Klinikának továbbra is a transzplantáció lesz a fő profilja? 

Szíjártó Attila: A Baross utcai Klinikának továbbra is a transzplantáció lesz az elsődleges és legfontosabb célja. A profil szélessége az, ami egyértelműen változik: a nyelőcsőbetegségektől a végbélig, a májtranszplantációtól az endokrin betegségekig teljes mértékben lefedi majd az egész sebészeti spektrumot. A transzplantáló kollégák a fennmaradó idejükben részt tudnak venni az általános sebészeti tevékenységben, ami nem csak a betegeknek jó, hanem ők is szélesíthetik a tudásukat, sebészi képességeiket. Mert az csak gyakorlással szerezhető meg és tartható karban. Ez némiképp plusz terhet jelent számukra, ugyanakkor a másik klinikáról be tudnak vonni fiatalokat például az ügyeletbe vagy épp a szervkivételi munkába, ami terhet vesz le róluk.

A szervkivétel az a jól tanulható sebészeti eljárás,

amit főleg a fiatalok végeznek, mivel kiváló tapasztalat számukra, és mivel idővel ki is öregednek belőle a kollégák. Az ügyeletek jobb eloszlása pedig minden orvos érdeke, nem mindegy, hogy hány éjszakát kell ügyeleti stresszben tölteni.  

– A májtranszplantáció valóban jól beleillik ebbe a gyomor-bél rendszeri sebészeti vonalba. A vesetranszplantáció azonban nem. Nem megy az összevonás a veseátültetés rovására? 

Piros László: Épp ellenkezőleg. Sokkal nagyobb erőket tudunk majd arra koncentrálni, hogy már a várólistán jobb kondícióban tudjuk tartani a betegeinket. A cél, hogy amikor ott a riadó, akkor jóval alkalmasabb állapotban legyenek a műtétre. Ezzel javul az életminőségük, a kilátásaik. Ezt akkor tudjuk megcsinálni, ha egy robosztus egység része vagyunk. A sebésznek valóban sokat kell operálnia a gyakorlat megszerzéséhez, de nem is szabad szétforgácsolni az energiájukat. Ezért munkacsoportokban strukturáltan kell a nem transzplantációs célú műtétekben részt venni. Ehhez olyan munkacsoportok kellenek, amelyek nagy betegszámmal, nagy volumenben operálnak, mert így lehet jó gyakorlatot szerezni. Így nemzetközi szinten is jó eredményeket lehet elérni.  

Dr. Piros László

– Kaphatunk egy kis segítséget ahhoz, hogy megértsük: miért jó egy szervátültetésre váró betegnek, hogy az orvosa mást, mondjuk belet is tud operálni? 

Piros László: Több példát is tudok mondani. A transzplantáció oka számos betegség lehet, a mögöttes diagnózis nagyon sokrétű. Egyes betegeknél például a máj súlyos károsodása irritábilis bél szindrómával társul. Nyilvánvaló, hogy a beteg számára sokkal jobb, ha a máját transzplantáló csapat kiegészül az őt a bélbetegségével együtt kezelni tudó csapattal. Több szakág orvosait tömörítő csapat tud dolgozni egységként az ő egészségéért.

A másik, hogy a mögöttes diagnózisok gyakorisága az évek során változik, régebben például sokkal több volt a hepatitiszvírus-fertőzés miatt transzplantálandók száma, ez mostanában a jó vírusellenes gyógyszereknek köszönhetően csökken. Ez nagyon jó, de közben a más betegségek miatti transzplantálandók száma nő. Ilyenek például a daganatos betegségek. A jövőben ezek száma fog várhatóan növekedni, és ennek elébe kell mennünk. Úgy tudunk e téren fejlődni, ha részeivé válhatunk egy daganatsebészeti csapatnak. És ez most megvalósul: ha az egyesülő két klinika számait megnézzük, akkor eléri az évi ezer műtétet az onkoproktológai esetek száma, ami éppen azt a munkacsoportot és azt a volument jelenti, amiről az előző kérdésnél beszéltem.

– Nemzetközi szinten is jellemzők az efféle robosztus intézmények? 

Piros László: Ez rengeteg helyen így működik a világban. Jó tíz éve már, hogy volt szerencsém néhány hónapot Minneapolisban a hasnyálmirigy-átültetést tanulmányozni, a transzplantációs divízió ott is a sebészeti osztály egyik részlege volt. A sebészek részére ez nagyon jó, hiszen át tudtak járni más munkacsoportokba, ugyanakkor a transzplantációnak minden ágát magas szinten tudták megtanulni.

A betegek számára pedig a sok szakág szakembereiből álló csapattal nagyobb az esély a jobb túlélésre,

már a várólistán lévők is jobb állapotúak lehetnek és jobban elviselik a műtét utáni napokat.

Szíjártó Attila: A transzplantáció a világ számos pontján az óriási sebészeti osztály egy része, éppúgy, mint az érsebészeti vagy vastagbélsebészeti, daganatsebészeti rész. A szervátültetés egy nagyon speciális, mély, speciális szaktudást igénylő sebésztechnikai eljárás. A klinikák összevonásával a transzplantáció nagyon jó helyre illeszkedett vissza a sebészeti környezetbe, és nem fog csorbát szenvedni semmilyen formában sem. 

– Régi probléma az utógondozás, hiszen szerencsére egyre több a transzplantáció után követendő beteg. Lesz-e itt változás? 

Szíjártó Attila: Először is szögezzük le, hogy ez nem probléma, ez a szó ide nem jó. Ez feladat. És való igaz, túlvagyunk az ötezredik vesetranszplantáción. Itt van egy magyar sajátosság. Ha a gyengített immunrendszerrel élő transzplantáltakat bármilyen betegség éri, legyen az egy banális fertőzés, azonnal a transzplantációs centrumba küldik a háziorvosok vagy a szakrendelők orvosai. Amíg valaha 100-200 transzplantáltról volt szó, ez vállalható volt, de a mai betegszámmal ez hatalmas feladatot jelent,

a vizitszám évi tízezres nagyságrendű. 

De nem szabad változtatnunk azon, hogy ezt felvállaljuk. Helyet és ellátási kapacitást kell rá teremtenünk. A hosszú távú, nem sebészeti jellegű gondozásnak talán nem e ház falai között, de az Egyetemen belül. A lényeg, hogy ez is fejlődést fog jelenteni. 

Piros László: Igen, mert gyakorlatilag kinőttük a házat. A transzplantált betegeket gyakran belgyógyászati ok miatt kell újra felvenni, és a sebészet-belgyógyászat „mátrixot” egyre nagyobb betegszám mellett egyre nehezebb üzemeltetni. Ha egy betegség nincs összefüggésben a beültetett szervvel, hanem inkább belgyógyászati jellegű, azt nagy számban már nem tudjuk hatékonyan ellátni. Mindenképpen az Egyetemen belül szeretnénk és fogjuk megoldani az efféle utógondozást, de hogy ez helyileg hol fog megtörténni, az attól függ, hogy milyen ellátásra van szükség, mennyi idő telt el a transzplantáció óta, mennyire köthető az adott probléma a beültetett szervhez vagy a gyógyszereléshez.

– Nem beszéltünk még a szakdolgozókról, számukra mit jelent ez a változás? 

Szíjártó Attila: Ezen a téren semmi változást nem tervezünk. Nagyon fontos, hogy azok a szakdolgozók, akik rutint szereztek a transzplantált betegek ellátásában, értelemszerűen továbbra is itt tevékenykedjenek. Legfeljebb kisegítik egymást a két klinikai épületben dolgozók, ez egy teljesen normális, kollegiális ügy.  

– Akkor az összes érintett emberen túl már csak azt kell megkérdeznem, mi várható az épületekkel? Számíthatunk némi fejlesztésre itt is? 

Szíjártó Attila: Akárhogy is nézzük, ezek nem fiatal épületek, és az Egyetemnek van programja a felújításukra. Mindkét épület tervezési fázisai haladnak, az egyik előbbre jár, a másik még nem annyira, de már elindult. 

Dr. Varga Zoltán 

Az eredeti cikk a SZERVUSZ magazin 2021/3. számában jelent meg.